Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

Az országgyűlés képviselőházának 33. vlése 1927 április 1-én, pénteken. 383 elpusztul, mert a középosztálynak is rémes pusztulását látjuk mindenfelé. Amikor az ember ezeket -erről az oldalról itt elmondja, akkor önök bennünket azzal vádolnak meg, hogy elfecséreljük az ország drága idejét, nem hiszik el, hogy őszintén, elkeserült lélekkel tárjuk elő ezeket és kérve kérjük, hogy segítsenek ezeken a szerencsétleneken, mert ezzel magán a nemzeten segítenek. Ehelyett bedugják a fülüket. Hogy egy klasszikus hasonlattal éljek, ugy tesznek, mint ahogy az a hatalmas, kegyetlen római császár tett, aki a keresztényeket az oroszlánok elé vettette és szétmarcangoltatta, úgyhogy Kóma éjszakáját fölverte az áldozatok halálordítása. Akkor a római anyák küldöttségileg- mentek a császárhoz és könyörögtek neki: Felséges császár! Szüntesd be az áldozatok elpusztítását, mert a fenevadak orditására felriadnak gyermekeink és nem tudnak aludni. És ekkor azt mondotta a császár: Dugjátok be gyermekeitek fülét! Önöknek is édesanyjuk, a hatalom, azt mondja: Dngják be fülüket, ne hallják a szerencsétlen pusztuló áldozatok halálorditását. (Simon András: Ez a hasonlat nemcsak sántit, hanem vak is! — Esztergályos János: Nem hallják, nem akarják hallani a nyomor dübörgő szavát! — F. Szabó Géza: Halljuk és részesei vagyunk!) Sajnos, a magyar életet jellemzi az a közömbösség, az a letargia, az a fásultság, amely a legelemibb kérdésekkel szemben is mutatkozik. Önök ebből a közömbösségből, ebből a letörtségből, a társadalom széttagoltságából élnek. Ez a szerencséjük. Ha egyszer majd a társadalom megkapja a maga igazi lelkét és az a keserűség, amely benne van, explodálni fog, akkor, sajnos, nemcsak önök, hanem mi is mindnyájan belepusztulunk ebbe. óvakodni kell tehát, hogy ez a keserűség kirobbanjon és inkább a népjóléti intézkedéseket, a szociálpolitikai terveket valósítsuk meg minél előbb, mert különben nem lesz már mit fölépíteni Magyarországon. A t. ministerelnök urnák nagyon kitűnő kormányzati művészetével sikerült odáig juttatnia a közvéleményt, hogy már csak egyetlenegy tekintély van ebben az orszálgban, a hatalom tekintélye. Rendet teremtettek erőszakkal, a közigazgatás minden erőszakos fegyverével. Ez a rend nem a békének a nyugalma rendje és nem a békének és a nyugalomnak csendje. Ez a temető csendje, a pusztulás csendje. Szanálták az országot. Méltóztassanak megnézni, hogyan pusztul az ország dolgozó társadalma. Azt a sok jajkiáltást és panaszt, amelyet egyes szónok-képviselőtársaim hangoztattak, mind ennek a szenvedő társadalomnak lelkéből merítették. Gaal Gaston t. képviselőtársam, amikor elmondotta azt, hogy itt a tisztviselők és egyebek egyes kategóriái hogyan tűrnek, különösen a kisebb fizetésű tisztviselők, akkor voltaképen azokat az igazságokat mondotta el. amelyek talán a leglesujtóbbak önökre, akik nem törődnek a nemzet igazi nagy szociális és gazdasági érdekeivel, hanem csak kizárólag magával a hatalommal. A hatalom nagy építményét építették fel. Építettek, szanáltak, rendet teremtettek, egy szédületes nagy, monumentális kriptát építettek, de ebbe beletemették az adózó és dolgozó polgárok százezreit és millióit, (Ellentnondások iobbfelől.) ' És sikerült lejáratniok — ami roppant veszedelmes — ennek a parlamentnek tekintélyét is. Azzal a választással, amelyet elkövetni merészeltek, elérték azt, hogy az ország közvéleménye bizalmatlanul néz a magyar törvényhozás háza felé, mert nagyon tisztában van a közvélemény azzal, hogy az a többség, amely összeverődött, milyen eszközökkel hozatott össze; a maga keserves tapasztalataival jutott ehhez a megismeréshez. Nagyon jól tudja, hogy akarata ellenére került be ilyen nagy többség. És a ministerelnök ur is a parlamentet csak tessék-lássék foglalkoztatja. Komoly szociális és gazdasági alkotások nem teremtődtek még a szanálás nagy műve óta; alig volt valami igazán komoly beruházási kezdeményezés. A szanálás nagy mű volt, nagy matematikai művelet; azontúl semmi az élet számára. Ez nem mehet igy tovább. A parlament tekintélyét lejáratni azt jelenti, hogy az országban egyre erősebben fog érvényesülni a központi kormányzati akarat. Ez pedig végzetes lehet az országra. (Krisztián Imre: Surekék másként csinálták mindenesetre! — Esztergályos János: Honnan tetszik Surek urat ismerni? — Krisztián Imre: Jobban ismeri ön barátom! — Eszr tergályos János: Én nem ismerem Surek urat, sohasem láttam! Ugy látszik, ön jobban ismeri!) Elnök: Csendet kérek! Ne méltóztassanak ismerkedési estély t tartani! (Derültség. — Kabók Lajos: Mi nem rendezünk teaestélyeket!) Pakots József: Ez a központi akarat irányit ma mindent, Bethlen István elgondolása, terve, szándéka, szeszélye dönti el a nagy kérdéseket. Veszedelmes dolog ez a nemzet jövője szempontjából. Soha senki sincs tisztában azzal, mit akar a ministerelnök ur. Ma, amikor most rendkívül nagy horderejű nemcsak belpolitikai.^ hanem külpolitikai kérdések is az érdeklődés homlokterébe kerültek, nagyon fontos, hogy a nemzet közvéleménye tisztában legyen azzal, hogy az államhatalom képviselői milyen álláspontot foglalnak el. Lehet, hogy erről beszélni nem szabad, legalább is azonban azt a megnyugvást kell mindenkinek éreznie önmagában azokból a gesztusokból, azokból a külsőségekből, amelyek' jelentkeznek, hogy itt semmiféle egyoldalú és végzetes lenes nem fog történni, (Simon András: Mi érezzük ezt a megnyugtató érzést!) Hivatalos nyilatkozatok elhangzanak ebben az irányban, de vannak aggályos jelenségek is. Bocsásson meg a t. Képviselőház, bárminő nagy rokonszenvvel viseltetem is azok iránt a kultúrpolitikai kapcsolatok iránt, amelyeket e pillanatban igen melegen kovácsol a kultuszminister ur, gróf Klebelsberg Kunó, azok a külsőségek, amelyek mellett ezek történnek, külpolitikailag igen különös következtetésekre vezetnek, nem a mi szempontunkból, hanem azon nemzetek szempontjából, amelyek érdekeltek ebben a kérdésben, amelyek kétségtelenül fölneszelnek arra, hogy vájjon mi célja lehet épen most à kultuszminister urnák a kultúrpolitikai kapcsolatok fölvételével és vájjon miért követi ezt rögtön gróf Bethlen ministerelnök ur látogatása. Ezekre az érzékenységekre nagyon figyelemmel kell lenni, mert könnyen ferde világításba helyezhetnek bennünket ártatlanul, anélkül, hogy tudatosan haladnánk ebben az irányban, amiből pedig jóvátehetetlen következmények származhatnak a szimpátiáknak szétoszlása és a keletkező barátságok meghiúsulása folytán. Pedig egy ilyen szegény, összetört ország számára egyetlen becsületes külpolitikai orientáció van: az önző külpolitikai orientáció, amely a legteljesebb semlegességet jelenti, A semlegességben van az erő. 25*