Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

4-Z országgyűlés képviselőházának 33. összeomlott egy világ, amikor egy ájult társadalom várta, hogy segítsenek rajta, akkor a politikai és közéleti fórumról eltűntek azok a régi politikusok, akiknek meg lett volna a tekintélyük és akiknek kötelességük lett volna odaállni, és jobb, helyesebb irányba vezetni ezt az országot. Akkor elmentek onnan, mert az idők szelleme nem az ő régi, "békés és nyugalmas politikai rendszerüknek felelt meg. E helyett hagyták és tűrték azt, hogy politikailag fegyelmezetlen és iskolázatlan elemek kerüljenek az ország vezetésének élére, olyanok, akiknek nem volt meg a politikai tanultságuk, rutinjuk; tűrték, hogy ezek a maguk szenvedelmes fantasztikus elgondolásával vegyék kezükbe az ország vezetését, ahelyett, hogy komoly, becsületes, meggondolt férfiak nehéz időkben is odaállottak volna egyéni kockázatuk árán is megmenteni azt, amit a köz és a jövő számára meg kellett volna menteni. (Gál Jenő: Elmentek közgazdasági tevékenységet folytatni!) Igen t. Ház! Ezeknek a politikailag kényelmes uraknak számlájára kell irni azt, hogy elmúlt ebben az országban 7—8 keserves esztendő, amely alatt semmi más nem folyt, mint kisérletezés. Ezek felelősek ezért, mert azok a régi. nagyvágásu politikusok, akik akkor, abban az időben, nem tudom milyen okokból nem akartak leülni az uj idők által produkált emberekkel, kiket taníthattak volna, és a régi idők szellemének parancsai szerint nevelhettek volna jobb. egészségesebb gazdasági és kulturális politikára. (Esztergályos János: Az njak el sem fogadták az ok tatást! Saját vitorláikkal mentek.) Szeretnék hangot adni mindazoknak a gondolatoknak és érzéseknek, amelyek egy eszmélkedő ember lelkében felrévülnek, amikor a közéleti jelenségeket figyeli. De magam is tétovázom, félek tőle, hogy nem találok megértésre és pedig nemcsak a túlsó oldalon, hanem ezen az oldalon sem, bármelyik oldalon sem, mert Őszinte és leplezetlen hangot megütni ilyen keserves időkben azt jelenti. hogy kötelező a kritika minden irányban és én ebben a vonatokzásban a magunk számlájára is le akarom szögezni mindazt a hibát, amit elkövettünk, amit a szenvedélyes idők hoztak magukkal. Az előttem szóló t. képviselőtársam azt mondotta, hogy tükörbe akar nézni, ebből a tükörből akarja megállapitani a közállapotok igazi arculatát. Hát, ebbe a tükörbe ne nézzünk, mert nagyon szomorú az a hasonmás, amely felénk villan azért is, mert a magyar közállapotok tükrét összetörtük és az egy torzalakot mutatott, azt a faciès hipocraticát, amely kirajzolódik egész társadalmi berendezésünkben és állami életünkben. (Járossy Gábor: Trianon! — Esztergályos János: És még néhány apróság, ami azóta történt!) Ha mégis megpróbálom, hogy magyarázatát adjam, hogy miért fejlődtek idáig a viszonyok — és ez nem lesz rokonszenves — meg kell állapitanom azt, hogy az előző két nemzetgyűlésnek egész munkáját, legnagyobb és legbecsesebb idejét lefoglalta a világnézetek küzdelme. Ez volt az a hiba, amely eredményezte aztán, hogy gazdaságilag nem tudtunk produktiv lépésekkel előrejutni. Amikor a háború elmúlt és jöttek a katasztrófák, akkorra teljesen kaotikus közvélemény kereste mindannak a bűnnek, mulasztásnak felelőseit, amely bűnt és mulasztást megszenvedte maga a tömeg, maga a társadalom. Hol találták ezeket"? Az első ember, aki kiadott egy jelszót, amely jelszóval a ülése 1927 április 1-én, pénteken. 379 bűnbakot megjelölte, megteremtett egy uj politikai irányzatot. A tömeg kritikátlan volt, de azt érezte, hogy valakinek szenvednie kell mindazért, ami történt. S amikor az első ember, aki kihasználva a tömegnek azt a lelki zavalrtságát, odakiáltotta, hogy mindazért, ami történt, felelős a liberalizmus, felelős a régi liberális hagyományos politika, amely politika juttatta idáig az országot és a nemzetet, abban a pillanatban elindult hóditó útjára a reakció. S ne méltóztassanak azt hinni, hogy az a harc, amely 1919-ben megindult, csak efemer jelentőségű, aktuális és időszerű harc. Öröktől fogva tart ez, csak bizonyos időkben nagyobb és nagyobb tápot kap. A politikai történelmen és a világtörténelmen keresztül végig azt látjuk, hogy a fejlődés, haladás szelleme hogyan viaskodik a reakció leviatán jávai, hogy micsoda hatalmas küzdelem ez. El kell következniük 'a történelmi korszakokban olyan időknek, amikor valami nagy felfordulás után egyik vagy másik irány következik s amikor az az irány, amely erőre kap, igyekszik leteperni a másikat. T. Képviselőház! Ha a magyar politikai történelmet mérlegre vetjük, egyet megállapíthatunk tárgyilagosan: mind a két politikai iránynak voltak politikai tekintélyei, de a nagyobb tekintélyek a szabadelvüség szolgálatában állottak. A magyar politikai reformerek, a haladásnak nagy gondolkodói és szószólói voltak azok a nemzetépítő politikusok, akik megteremtették Magyarország számára a fejlődés lehetőségét. A felsőbükki Nagy Pálok, Kossnthok, Széchenyiek, 'Deák Fereneek, Eötvös .lózsefek jelzik egy modern nagy állam kialakulásának kontúrjait. Ezek a nagy reformerek tehát igazolást kapnak magákban az eredményekben. Viszont a reakció nem tud olyan, alkotásokra mutatni, amelyeket beleömlesztett volna a nemzeti életbe, s amelyekkel a nemzeti eletet tovább duzzasztotta volna; ellenkezőleg a reakció visszalenditette, visszaforditotta az idő kerekét és Magyarországot minden egyes esetben, amikor erőre kapott, — mint ahogy erőre kapott az abszolutizmus idején — lesorvasztotta, annyira lesorvasztotta, hogy egy nagy nemzeti erőnek és egy hatalmas nagy politikai és szociális rohamnak kellett jönnie, hogy kiragadja ezt az országot a fertőből. Bámulatos dolog a magyar politikában a reakció eddisri hét-nyolc éves múltja és eredménye. Amikor a magyar életet elöntötte a háború és a forradalmak utáni szennyes áradat, s amikor kétségbeesetten fuldokolt benne mindenki, akkor a reakció kibocsátotta a maga kis vitorlását, megkémlelte a szelek já rását, s a vitorlás elindult útjára. Később Í sötét vizeken szétszórt roncsokból retablirozta magát-lassanként a reakció s belefutott a hatalom kikötőjébe javitóműhelyeibe, majd gőzre rendezkedett be és ime, ma egy hatalmas dreadneught lett belőle s intézménnyé vált a reakció. Először a romantikus korszakban a társadalmilag szervezkedett felelőtlen elemek alakulatának nevezték. Ez a romantikus korszak elmúlt és maga az állami élet kezdte magába ömleszteni, magába fogadni a reakciós szervezetek gondolatvilágát, eszméit és intézmé nyesitette a maga rendelkezéseiben, a maga egész szellemének a közigazgatásba való bevi telével végig a társadalmi berendezkedés min den hierarchiáján és fokán. A reakciónak ez az előrejutása szimboli; zálódik abban a politikában, amelyet a t. ministerelnök ur képvisel. Az a többség, amely