Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

Az országgyűlés képviselőházának 33* bányaterületeken teljes nyugodíság és megelégedés honoljon. Az utóbbi időben azonban a bányamunkások helyzete igen szomorúra változott. Itt csak azokat az eseményeket akarom ismertetni, amelyek a múlt hónapokban történtek. A bányatermelés terén addig, amig a külföldet reparáeiós szénnel kellett ellátni, a bányamunkások számszerűleg felduzzadtak. Itt volt azután a nagy angol hathónapos sztrájk is, -amelynek hatását a hazai bányatermelés is megérezte, mert többet kellett produkálni. Ugy az egyik, mint a másik vonatkozásban — mivel a: sztrájk megszűnt, a reparáeiós szénfizetéseket pedig, azt hiszem már, befejezték — megcsappant a szénbányák termelésének mennyisége. Ezenkívül most jön a tavasz és a nyár, amikor kevesebb szenet fogyasztanak, mint a télen. Ezekhez hozzá kell számitani a legfőbb okot, azt, hogy a gazdasági élet elsorvadása, a gyárkémények kihűlése, az ipar pangása mind hozzájárul ahhoz, hogy a bánya nem dolgozhatik olyan erővel, amilyenre berendezkedett. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kócsán Károly: Ennek következményeképen a bányatermelésben a bányatársulatok csökkentett létszámban dolgoztatják a munkásokat. Az első alkalom az volt, hogy az átmeneti időt ugy vélték megoldani, hogy redukálták a bányamunkások foglalkoztatási napját; ez január óta — Tatabányáról beszélhetek csak — hetenként négy napot jelentett, ennyit dolgoznak ugyanis a munkások, de egyik-másik helyen három napot is dolgoztak. A bánya azonban — lévén a bánya is töke — azt mondják, hogy szociális szempontok azt diktálják ugyan, hogy igy kellene lenni, de ez számára nem kielégitő, mert nem tudja üzemét kellőképen kihasználni, vissza akar tehát térni a rendes hat napi termelésre. Ennek következtében azonban többszáz bányászt kénytelen leváltani és a bányamunkából elbocsátani. Itt van az a nagy szociális probléma, amely a bányaterületen munkanélküliségben nyilvánul. Tatabányán a bányavezetőség — nem a kapitalizmus dicséretére mondom, de érdemét mindenkinek el kell ismernie még ha a másik oldalon van is — ugy igyekszik ezt megoldani, hogy a bánya szomszédságában lévő mésztelepen a cementgyártásnál helyezi el a munkásokat addig, amig a széntermelésben valami lendület be nem következik. Még ennek ellenére is több száz bányászcsaládot kénytelen elbocsátani. Felemlitem ezt a kérdést azért, mert ha nem foglalkozunk az egyes kisebb területeken élő nagyobb létszámú munkások munkanélküliségével és azoknak elhelyezési lehetőségét valami utón és módon nem biztosítjuk, ennek következménye néha olyan kellemetlen megnyilvánulásokban jelentkezik, mint ahogy azt az elmúlt esztendőben Salgótarján felől tapasztaltuk, hogy csapatokba állanak össze és Budapest felé akarnak jönni többszázan nyomorukat bemutatni az országon keresztül az egész világnak. Azért emlitem fel, hogy a bányamunkások a bér kérdésével kapcsolatban — amellyel nincsenek megelégedve, mert ha számításokat tesznek, azt mondják, hogy a békebelinek nívójától nagyon^ messze van — mondom, a munkabér rendezése mellett azt kivánják, hogy olyan bizottság állittassék fel az ipari munkások bérének megállapitására is, amilyen muukabérmegállapitó bizottságot már a földmivelésügy terén annakidején, ha jól tudom, nagyatádi Szabó István néhai földütése 1927 április 1-en, pénteken. 375 mivelésügyi minister ur a mezőgazdaságban m eg valósi to tt, a paritásos munkabér megá 11apitó bizottságot. Ha ez a bizottság megvizsgálja, hogy a termelés mérve megengedi-e a munkabér emelését, e paritásos bizottság döntésének szivesen veti magát alá a munkás, belenyugodva sokszor még nagyon rossz helyzetébe is, azt elfogadja és megnyugtatva továbbfolytatja a termelést. E kérdésben a következő határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani. (Olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt arra, hogy az ipari munkabérek igazságos megállapitására állitson fel munkabéregyeztető bizottságokat paritásos alapon épugy, mint ahogy az a mezőgazdaságban megvan.« Ez az egyik kívánságunk a bányamunkásság részére és a többi ipari munkásság részére is. Emellett egy másik kivánságnak is kifejezést adok, amikor arra kérem a népjóléti minister urat, hogy az 1925:XXXI. tcikk alapján IU26-ban kibocsátott 4400. számú rendeletet, mely a bányatörvény alá eső üzemekbe és ezzel kapcsolatos ipari üzemekbe tartozó munkások és altisztek, valamint ezek családtagjainak nyugdíjbiztosításáról szól, a legközelebbi jövőben méltóztassék módosítani mindazon kivánságok szerint, melleket a bari y amunkásság szervezete ugy a népjóléti minister úrhoz, mint a kormányhoz felterjesztett a rendelet megjelenésé után. Ha ezek a módosítások beilleszthetők ebbe a rendelkezésbe e3 meg valósithatók, akkor ezzel meg fogják nyugtatni magát a bányamunkásságot is, amely érezni fogja, hogy minden olyan jogos kivánsága, amely teljesíthető, a kormány gondoskodása folytán teljesülni is fog. A bányamunkások kérdése mellett egy egészen más munkáskategóriának kívánságát teszem szóvá nagyon röviden. Ez pedig a pénzintézeti, biztosítási és magánvállalati altisztek kivánsága. Ezek az úgynevezett bankaltisztek, vagy amint régen nevezték őket, szolgák, akiket az 1876:XIII tcikk a cselédtörvény szakaszai alá rendel. Ezek még mai napig is ennek a törvénynek hatálya alatt vannak. Méltóztatnak tudni, hogy azóta e hosszú idő alatt ez a bankaltißzti állás kinőtt a régi keretből és ezekben az intézményekben ma már oly bizalmi állássá nőtte ki magát, amely semmiképen sem minőj sithető a cselédtörvény hatálya alá tartozó munkakeretnek. Felterjesztésükben, melyet a kormányhoz is megküldöttek, azt kivánják, hogy ebből a régi keretből emeljék ki őket és tegyék át a magánalkalmazottak jogviszonyait rendező törvényjavaslat 1. §-a alá s azok a kivánságok, amelyet a mai modern törvényhozásnak honorálnia kell, törvényes szabályozást is nyerjenek. Nem akaróm ezt a kérdést részletesen indokolni, hiszen ma már a gyakorlat olyanná fejlesztette ki ezeket az állásokat, hogy a valóságban is nagyrészben mint altisztek szerepelnek s egyik-másik humánusabb intézmény igy bánik el velük, azonban egyik-másik kapitalista vállalkozás visszamegy a régi törvény rendelkezései alá és azokat érvényesiti ezzel a munkáskategóriával szemben. A biztosítási, pénzintézeti altisztek érdekében a következő határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni. (Olvassa): »Utasítsa az országgyűlés a. kormányt arra, hogy a pénzintézeti, biztosító és magánvállalati altisztek vétessenek ki az 1876:XIII. tcikk hatálya alól és vétessenek fel a magánalkalmazottak szolgálati viszonyát szabályozó törvényjavaslat hatálya alá.« 51*