Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

376 Az országgyűlés képviselőházéinak 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. Igen t. Képviselőház! Még két ilyen kategória kérését teszem szóvá; az egyik a kereskedelmi alkalmazottak, a másik pedig a magánalkalmazottak kívánsága. A kereskedelmi alkalmazottak az elmúlt évek folyamán minden egyes kivánságukat memorandumba foglalva és részletesen megindokolva ugy a kormányhoz, mint a különböző szakminiszterekhez felterjesztették. A kereskedelmi alkalmazottak néhány kivánságát csak röviden összefoglalva a következőkben sorolom fel. Kivanják a záróra rendezését, a vasárnapi munkaszünet megalkotását. Különösen nagy súlyt helyeznek a kereskedelem képesítéshez kötésére, követelik a nyugdíj-biztosítás megvalósítását és kívánják, hogy a nyugdíjbiztosítás megalkotása helyett ma még nálunk érvényes végkielégítés, amelyet a kereskedelmi alakulatok meg akarnak szüntettetni, fentartassék mindaddig, mig nyugdíjuk törvény utján rendeztetik. Összefoglalva kívánságaikat, azt kérik, hogy a magánalkalmazottak jogviszonyai törvényben szabályoztassanak s ebben szabályozást nyerjenek mindazok a kívánságok, amelyek az ő foglalkozásukkal, szociális életükkel kapcsolatosak, úgyhogy a törvény őket, mint gyengébb felet, a munkaadóval szemben meg tudja védelmezni. A magántisztviselők, a magyar társadalomnak ezek a kiváló régi értékes alakjai, akik a magánjavak termelésében igen nagy részt vettek ki, akik békeidőben erre a szociális segítésre talán nem is voltak rászorulva, most az összeomlás következtében a lehető legszomorúbb és legsanyarubb helyzetbe kerültek. Egy küldöttségük épen ma adta át memorandumukat a kereskedelemügyi minister urnák s a küldöttség vezetője megindokolta, hogy a gazdasági összeomlás őket temette romjai alá. Ök azok a szerencsétlen páriák, akiknek konkurrenseivé szegődött a megszállott területekről átjött nagyszámú intelligencia, amely nem tud elhelyezkedni. Az ő konkurrensük a hadseregtől leszerelt tisztikar, a tábornoktól kezdve a legkisebb végzettségig. Az ő konkurrensük mindaz, akit B. listára helyezték és az államtól nyugdíjjal elbocsátottak. Az ő helyzetük azért a legnehezebb, mert akik nyugdíjat élveztek, vagy végkielégítést kaptak, a hátuk megett mégis valami anyagi lehetőséget éreznek, amely lehetővé teszi, hogy olcsóbban adják ^magukat a kapitalizmus szolgálatába, mint ők. Ök ezt a veszedelmes konkurrenciát nem birják ki, ezért ugy a múltban szerzett jogaik megvédése érdekében, mint a jövőre nézve kérik a törvényhozást, hogy tételes törvényekkel biztositsa az ő jogviszonyaik rendezését. Különösen azt kérik, hogy a kormány a munkaalkalmak megteremtését inditsa meg a gazdasági élet megindulásával. Csináljon a kormány, jó kereskedelmi szerződéseket, lendítse fel az ipart és kereskedelmet. Különösen egy panaszukat kell szóvátennem. Azt teszik panasz tárgyává, amit Franciaországban és Ausztriában tapasztalunk a munkáskérdésben. Ezeknek az országokban ugyanis nemcsak megnehezítették, hanem lehetetlenné is tették az innen kimenő munkaerők elhelyezkedését, sőt azokat, akik az elmúlt években kimentek, most vonatba pakkolják és visszaküldik Magyarországba. Külföldön tehát sehol sem tudnak elhelyezkedni. Ennek ellenére nagyon sokan jönnek be még ma is az országba külföldről, ipartelepekkel, gyárakkal, idegen nyelvű, érzésű oly munkaerők, akik a magyar magántisztviselők elől veszik el még ezt a sovány kenyeret is. A magántisztviselők tehát azt kívánják, hogy legalább ezek számára tegyék lehetetlenné, — már a viszonosság elvénél fogva is — hogy itt Magyarországon munkaalkalmat kaphassanak. Kérik továbbiái, hogy legyen már vége ennek a B-listázásnak, elbocsátásnak. Teljesen igazuk van, amikor azt állítják és bizonyítják, hogy mig ezekben az ipari és gyártelepekben és egyéb magántisztviselőket foglalkoztató üzemekben elbocsátották a munkások és tisztviselők egy részét és leépitik az alsó rétegeket, — tehát kisfizetésű tisztviselőket bocsátanak világgá '— ugyanakkor a békebeli igazgatósági létszám megháromszorozódott, úgyhogy a vállalatok jövedelmein olyan igazgatók osztozkodnak, akik soha az üzem vezetésében részt nem vettek, tehát vagy csak a nevüket adják oda, vagy befolyásukkal segítik előbbre vinni a vállalat üzleti érdekeit. A magántisztviselők egy másik kívánsága az, hogy akadályoztassék meg a kereskedelmi és iparkamarák részéről az a közelmúltban felbukkant antiszociális törekvés, hogy az 1910/1920. sz. ministeri rendelet, mely az alkalmazottak végkielégítésére vonatkozik s mely ezt a kérdést annyira-amennyire rendezte, helyeztessék hatályon kívül. A kereskedelmi és iparkamarák erre nézve már memorandumot is terjesztettek be. Élőszóval kell kifejezést adnom itt a Ház szine előtt annak, hogy a legteljesebb mértékben tiltakozik a magántisztviselőtársadalom és minden szociális érzésű ember az ellen, hogy legaLább ettől a végkielégítéstől, amely igazán csak a nyomortól menti meg őket, ne fosszák meg a magántisztviselőket, hanem hagyják meg a régi rendezést. Kívánják a magántisztviselők nyugdíjuk biztosítását is. Az a nyugdíj valorizáció, melyet az elmúlt időben végrehajtottak, a mai reális viszonyoknak s a kor követelményeinek nem felel meg. Végül e kívánságokhoz csatlakozik az a kelésük, hogy tisztviselőkamara állittassék fel, amely így azután a végkielégítések, elbocsátások és egyéb magántisztviselői ügyekben betöltené azt a hivatást, amelyet egy ilyen gazdasági természetű kamarának betöltenie kell. Ezekben voltam bátor nagyon röviden öszszefoglalni a magántisztviselők kívánságait. Ez alkalommal még csak pár általános kérdést akarok nagyon röviden szóvátenni. Az egyik kérésen egy szociális törvényjavaslatnak a legrövidebb időn belül való beterjesztésére vonatkozik. Ehhez, szükséges a statisztikai anyag, azonban a kérdés igen nehéz, mivel a kereskedelmi minister rendelkezésére nem állott elég statisztikai adat. Csak nagyon röviden, pár szóval a statisztikáról kívánok néhány szót mondani. A statisztika ma már tudománnyá fejlődött s a mai szociális viszonyok között akkora jelentősége van, hogy elfogadható, helyes statisztika nélkül semmi értékes dolgot megvalósítani nem lehet. Ma, amikor szociálpolitikai alkotások előestéjén vagyunk, minden egyes törvénynél, melyet jól kívánunk megszerkeszteni, szükség van arra, hogy a törvényalkotást hiteles statisztikai feldolgozás előzze meg. Épen ezért, főleg szociális szempontból — hiszen állításokat kockáztatnak meg jobbról vagy balról s ezeket kellő adatok hiányában megindokolni nem tudják — szükségét látom hangsúlyozni, hogy a statisztikai felvételeket az egész vonalon meg kell indítani. Méltóztatnak tudni, hogy Budapest székesfővárosa az elmúlt év folyamán széleskörű sta-