Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

374 Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. amint illetékes és lelkiismeretes politikusok szájából halljuk elhangzani — nem engedi meg e kérdések gyors megoldásait, azonban azon dolgoznak, hogy ennek előfeltétele meglegyen és igy ezek a szociális intézmények fokozatosan kiépüljenek. Én nem a mostani kormányzatot teszem felelőssé a szociálpolitikai alkotások hiányáért, hanem felelőssé teszem a másik oldalról nagyon feldicsér régi liberális kormányzatokat. Huszonnégyéves ez a Programm. Mi már akkor hangot adtunk ennek, a mostani népjóléti minister ur már akkor harcolt és dolgozott ezekért a kérdésekért Székesfehérvárott. Minden területen, az országgyűlésben is hangot adtak ezeknek a kérdéseknek a mi pártunk képviselői, akkor azonban a nagy közjogi harcokban emésztődött fel az országgyűlés ereje. Azt hiszem, ha akkor megértették volna ezeket a figyelmeztető szavakat és akkor, ha mást nem is tesznek, de megalkotják a keretet és ezt a keretet lassanként kitöltik — amint meg tudták csinálni annak idején a munkásbet egsegélyző- és biztosítópénztárt, amely ma már mégis csak, mondjuk, jelentős, igen erős szociális intézmény — ha a többieket is ennek mintájára egymás után megszervezték volna, akkor ma már ezeken a kérdéseken túl volnánk, ma már csak reformálni kellene ezeket az intézményeket, ma már talán csak több erőt kellene beléjük vinni, szélesebb körökre kellene kiterjeszteni, hogy annál szélesebb rétegekre terjeszthessék ki áldásos működésüket. Ezekben a nagy kérdésekben tehát a mai kormányzat elindult az alkotások utján. Mi erről az oldalról nem teszünk mást, mint sürgetjük, figyelmeztetjük a kormányt és bemutatjuk azoknak a rétegeknek a gazdasági helyzetét, amelyek azt kívánják, hogy szociális biztosításban részesüljenek az egész, vonalon. Hiszen — szomorú helyzet ez — ma már annyi sok uj szociális probléma vetődött fel, amelyekről a békében álmodni sem mertünk, ol yan társadalmi osztályok süllyedtek le a nincstelenségbe, olyanok látják a jövő mentsvárát egyedül a szociális biztosításban, akik a békében jól szituált társadalmi osztálybeli tisztviselők voltak, akik a fizetésen kivül annyit tudtak szerezni, hogy öregnapjaikra nem kellett volna nekik betegsegélyezés, " biztosítópénztár, nyugdíjintézet, meg egyéb, mert szépen félre tudtak rakni bizonyos összegeket, hogy öregnapjaikban boldogan éljenek abból. Ma már a gazdasági összeomlás következtében ezek lesüllyedtek oly mélyen, hogy számukra^ még az ezekbe a meglévő munkásbiztositó intézményekbe való bekapcsolódás is nagy, hőn óhajtott kívánság. Ezek tehát azt kívánják, hogy a betegség elleni biztosítás, amely most bizottsági tárgyalás alatt van, oldassék meg, hogy minél szélesebb rétegek élvezzék annak áldásos voltát, hogy jöjjön a népjóléti minister ur az aggkori és rokkantbiztositással, hogyha valaki leéli életét, teljesüljön az a hő vágya, hogy ne legyen senki embere, az utca koldusa. Nemcsak a munkaadóknak és munkásoknak kívánsága ez, hanem más társadalmi rétegeké is, a fogyasztók kívánsága is, akiknek pedig, mondjuk, semmi közük sincs ahhoz, hogy azt a munkást, aki egész életét egy munkaadónál töltötte el — mert ebből a rendezetlen szociális viszonyból kövít'-rzik — az a kapitalista vagy gyáros, bánya vagy bármely más nagy gazdasági alakulat, amelynek az a munkás dolgozott, amelynek szerzett, amelynek részvényei osztalékát emelte, amelynek vagyonát szaporította, a végén, amikor már munkaképtelenné vált, kidobja semmi nélkül, szépen hazaküldi és a társadalom nyakába varrja. Tehát nekünk, mint érdektelen különálló társadalmi rétegeknek, kötelesógünk gondoskodni arról, hogy minden munkásról, tisztviselőről, alkalmazottról, szóval mindenkiről, aki egy élet munkáját tölti el bármily vonatkozásban a nemzeti termelésben, öregnapjaira és rokkantság esetére is gondoskodás történjék. A munkaszabadság kérdését ez alkalommal nem említem, hisz ebben a kérdésben az elmúlt héten interpellációt mondottam el; most röviden csak azt a megjegyzést teszem, hogy erre a törvényjavaslatra abszolúte szükség sem lett volna, ez csak vastagítani fogja a Törvénytárt, ezt maga a szociáldemokrácia provokálja, mert mi soha senkit fejbe nem verünk, senkinek kenyerét azért, mert más pártái lásu, el nem vesszük; az ő fokozatos terrorjuk teremtette meg azt a helyzetet, hogy ezt a kívánságot a törvényhozás elé hoztuk és kérjük a kormányt, hogy a munka szabadságát védje meg, hogy ezek a szegény, ártatlan emberek, akik a maguk nagy elvi harcát a munkapadok mellett vívják meg, ilyen vonatkozásban is védelmet találjanak. E néhány általános megjegyzés után méltóztassanak megengedni, hogy most speciálisan néhány munkáskatégóriának kérdését tegyem szóvá. Itt van elsősorban a bányászok, a bányamunkások helyzete. Az igen t. Képviselőház tagjai tudatában vannak annak, hogy a bányász és a bánya a gazdasági életnek legfontosabb része, hogy ne mondjam, az egész gazdasági élet Achillessar ka, mert ma az egész élet a szenén fordul meg. Bányáinknak egy része elveszett; másik része a demarkációs vonalhoz olyan közel van, — Tatabánya, Pécsbánya, Salgótarján és Dorog -~ hogy egy puskalövésnyire van az ellenséges vonaltól. Talán ez indította az országunk megcsonkítására törekvő ellenségeinket arra, hogy e bányaterületeink sakkbantartásával valahogy kontrollálják ennek a nemzetnek élniakarását és naggyá levését. Nem erről akarok azonban beszélni, hanem arról, hogy a bányamunkásnak a legnehezebb munkában, a föld alatt, örök sötétségben, rengeteg veszéllyel számolva kell elvégeznie a legnehezebb emberi munkát. Akár olvasunk a bányamunkások életéről, akár pedig valaki tanulmányútra megy és veszi magának azt a fáradságot, hogy leereszkedik a bánya mélyére és rövid időn keresztül nézi azt a nagy, hatalmas munkát, amelyet a bányászok végezlek, lehetetlen, hogy meg ne induljon és részvétet ne érezzen a bányamunkások sorsa iránt. A bányamunkás helyzete még rendes körülmények között sem kedvező; nem kedvező azért, mert életének alig van nappala. Ha éjjel dolgozik, akkor nappal alszik, ha pedig nappal dolgozik, akkor éjjel alszik és így jóformán örökös sötétségben telik el az ideje: keresete pedig a mai nehéz megélhetési viszonyokhoz képest igen gyenge. A bányamunkás emellett nagycsaládu. örvendetesen kell azt mondanom, hogy ez egyik rétege a társadalomnak, amely a legnagyobb családdal rendelkezik, azonban épen ebből kifolyólag sokszor legnagyobb a nyomora is. Ezekből a szempontokból tehát és mert a szénre szüksége van a nemzet gazdasági életének, fokozott figyelemmel kell kisérni a ^bányamunkások helyzetét. Ha a termelés megszűnik, ebből --- mint láttuk Angliában — felbecsülhetetlen ^kár származik az egész országra. Hogy tehát a termelés folytonos legyen, hogy a termelés kielégitse az igényeket, azon kell lennie, hogy a