Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-33
Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. 361 nát tett ki. Meggyőződésem, hogy ez akkor is indokolatlan, helytelen és jogosulatlan volt. Ez a tétel, amelyik abszolúte valorizálva került bele az 1927/28. évi költségvetésbe: 476.000 pengővel. De itt nincs ennek vége. Gondoskodás történt arról is, hogy a külügyminister ur részére 163.200 pengő rendelkezési alap biztosíttassák, a belügyministerium részére adott közbiztonsági rendelkezési alap pedig ismét 174.000 pengő. (Strausz István: A kormányzóságnál is van!) E mellett a körülmény mellett lehetetlen rá nem mutatni arra, hogy Ausztria költségvetésében a külügyminister részére biztosított 110.000 schilling elszámolási kötelezettség alá nem eső költségen kivül a szövetségi kancellár részére 500, azaz ötszáz schilling elszámolás alá nem eső rendelkezési alap van biztosítva. Én egyebet az osztrák költségvetésben felfedezni nem tudtam. Ha egyáltalában már itt tartok, meg kell említenem, hogy ugy törvényhozásunk költségei, mint az államfői költségek — nem a személyi költséget értem, az államfő személyének költségeit, hanem az irodák fentartását stb. — lényegesen többe kerülnek nálunk, mint Ausztriában. A törvényhozás nálunk belekerül 4,325.520 pengőbe a felsőház, alsóház és palotaőrség. Az osztrák törvényhozás évi budgetje 2,186.000 pengőt tesz ki. Bocsánatot kérek, azt hiszem, hogy nem egészen áll arányban a két ország viszonyát illetőleg ez a nagy csökkenés, amelyet ott látok a törvényhozási költségekben. A köztársasági elnök és a kabinetiroda költsége kereken 220.000 pengőt tesz ki. — átszámítottam schillingről — mig nálunk ugyanezen feladat ellátására szükséges személyi és dologi kiadások együtt 1,407.420 pengővel szerepelnek az állami költségvetésben. (Strausz István: Többel!) Megtaláljuk ugyanezt a differenciát jóformán végig az egész költségvetésben, kivéve a szociális kiadásokat, ahol Ausztria 260 millió schillinggel szerepel, a mi 60 milliónkkal szemben. T. Ház! Itt van a külügyi adminisztráció kérdése. Az osztrák külügyi adminisztráció kiadásainak összege kereken 3,900.000 pengő, ezzel szemben a: mi külügyi kiadásunk 8,900.000 P. Tegn'ap ^ Gaal Gaston képviselőtársam beszéde alatt általános hangulat nyilvánult meg a jutalmak és segélyek megszüntetése iránt. Én csak figyelmébe ajánlom t. képviselőtársaimnak, hogy ezek ai jutalmaik és segélyeik majdnem minden tárcánál kétszeres-háromszoros összeggel szerepelnek a békebeli összegeikkel szemben. Hiszen hogy csak egyre mutassak rá, az igazságügyi hatóságok. « külső hatóságok részére felvett segélyeik békeben (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) 12,000 aranykoronát tetteik ki. míg most 91.000 pengővel szerepel a jutalmak és segélyek Összege az igazságügyi tárcánál. Az a körülmény, hogy törvény szerkesztési jutalom stb. címén szerepel, azt hiszem, a dolog lényegén mitsem változtat. (TJgy van! TJmi van! a baloldalon.) Ha azonban az állami költségvetésnek a tételeit takarékosság szempontjából nézem, nem állhatok meg ennél az eredménynél. Ki kell terjesztenem figyelmemet arra is, hogy hatalmas állami pénzek mennek el a Pénzintézeti Központ (Bródy Ernő: Aha!) és az Országos Központi Hitelszövetkezet utján. Mert azok a pénzek, amelyeket mi szövetkezetek támogatására ezen a két hivatalon, két intézményen keresztül kiadunk, nem vesztik el állami jellegüket lényegükben, osak a kezelés szempontjából. Tegnap hallottuk, hogy a Kogsz. szanálására 18 milliárd állami pénzt forditottak. Méltóztassék kézbevenni az 1926/27. évi költségvetéshez csatolt és a beruházásokról szóló kimutatást. Ebben a kimutatásban — kerek öszszeget mondok — talán 13—14 millió pengővel szerepelnek azok az összegek, amelyek különféle szövetkezeti és egyéb célok támogatásária szolgálnak. Ezek a,z összegek kikerülnek az állami ellenőrzés alól, ha egyszer a budget alapján kimentek az államkasszából, ezeknek felhasználására a t. törvényhozásnak semmiféle betekintése, semmiféle ellenőrzése sincs. Már többször sürgettem a t. pénzügyminister urat, hogy az ilyen államilag fundált intézetek — mint amilyen a Okh. meg a Pk. — üzletmenetéről a t. Ház valamilyen formában kapjon betekintést. Mert az mégis csaik lehetetlenség, hogy milliárdok és milliárdok mennek ki állami pénzekből, különféle, sokszor igazán osak erőltetett címen, közérdekű célokra és azoknak felhasználása, sorsa, elvesztése többé egyáltalában nem kerül a t. Ház elé. hogy azt ellenőrizhesse. Csak egy pár összehasonlító adatot adtam elő, részben a régi Nagy-Magyarország, részben Ausztria költségvetésével szemben. Azt hiszem, hogy objektíve, minden elfogultság vádja nélkül megállapíthatom, hogy a magyar költségvetésben egyáltalában nem uralkodik a takarékosság szelleme. Véleményem szerint ezt a helyzetet fentartani nem lehet. Meg kell szüntetni az okot, amely ezt tulajdonképen előidézi. És ha keresem, hogy mi az az ok, amely létrehozza ezt a helyzetet, meg kell állapitanom, hogy ez az ok abban rejlik, hogy a magyar kormány nem tartotta magát azokhoz a direktívákhoz, amelyeket az 1924 : IV. tcikkbe becikkelyezett szanálási programm nyújtott. Ez a törvénycikk ugyanis nemcsak arra adott felhatalmazást a kormánynak, hogy emelje a bevételeket, hanem felhatalmazást f adott a kormánynak arra is, hogy megfelelő szervezeti reformokkal vigye keresztül a takarékosságot az állami háztartásban. Merem állítani, hogy ezen a téren semmi jelentős^ lépés nem történt, sem az állami adminisztráció, sem az üzemek adminisztrációja, sem azi igazságszolgáltatás terén. Az állami adminisztrációt egyáltalában nem szervezték át. Hozzá se mertek nyúlni és ennek az; eredménye az, hogy itt napról-napra fokozódó követelményekkel lálllunk szemben, amikor a költségvetés tulaj donképen óriási nagy nyitott kérdéseket hagy még számunkra, mint amilyenek a hadikölcsönök valorizálása, a köztisztviselői fizetésrendezés, a nyugdíjak kérdése, az elvett földekért adandó kártérítés és az idegen államok által elfoglalt hazai javakért való kártérités, amelyek mind ott feküsznek előttünk az utón s amelyeket meg kell oldanunk. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Bocsánatot kérek, épen a nyugdíj kérdése egy óriási tétel, amely a költségvetésben szerepel. A szanálási létszámcsökkentés természetesen emeli a nyugdíjterheket. Ha most ezt ismét emeljük, tarthatatlan lesz a helyzet. — Zaj. — Elnök csenget.) Nem vonom ezt kétségbe, minister ur, mert. ha jól emlékszem, valami 160—170 millió pengőt tesz ki az üzemeknél, az adminisztrációnál a nyugdíjteher. Csak azt állitottam és állítom, hogy ez a kérdés még nem jutott nyugvópontra, ott mered még továbbra, ; is előttünk, mint egy olyan nagy kérdőjel, amelyre előbb vagy utóbb feleletet kell adni. Azt hiszem, hogy vissza kell térnünk az eredeti alapgondolathoz és megfelelő szervezeti reformokkal végre keresztül kell vinnünk az állami adminisztráció leegyszerűsítését. Legyen szabad itt külföldi példákra hivatkoznom.
