Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

3o(î Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. szolút többséget kapott, ami véletlenül megfordítva áll, de én ezt a kis hibát nem rovom fel, mert a többi adataim világosan megmutatják a választásnál közreműködő erőket és tényezőket. A Statisztikai Szemle szerint a nyiltan szavazó kerületekből a baloldali polgári ellenzék és szociáldemokrata párt egyetlenegy mandátumot sem tudott megszerezni. Csodálatosképen, a titkosan szavazó kerületekben megszerezte a mandátumok abszolút többségét. 52-2 százaléka jutott .a titkosan szavazó kerületeknek a baloldali polgári ellenzéknek és a szociáldemokrata pártnak, mig a t, egységespártnak, testvérpártjának, a keresztény-gazdaságipártnak, ai pártonkivüli képviselőknek és a jobboldali ellenzéki polgári pártnak össze-vissza csak 47*8 százalék jutott. (Simon András: És hogyan volt ez a százalékos arány korábban?) Nézze, t. képviselőtársam, én megelégedtem volna vele, ha az ország akarata a nyilt kerületekben; is megnyilatkozhatott volna és ez a százalékos arány érvényesült volna. Én nem törődöm azzal, hogy az ajánlások körül elkövetett visszaélésekkel sikerült-e bizonyos tekintetben leszoritani az arányszámot a múlt állapottal szemben. Nem vitatom azt sem, hogy miképen alakult volna ez a százalékos arány akkor, ha az egy képviselőt választó titkos kerületeket nem fosztották volna meg a titkos szavazás jogától (Zaj.) és ha például a kecskeméti megpeticionált választás eredménye nem esett volna bele ebbe a statisztikába, teljes két mandátummal. Azt hiszem, hogyha t. képviselőtársam ezeket a körülményeket levonja, akkor az arány nem változott semmit a régi állapottal szemben, de semmi körülmények között nem változott a titkosan és nyiltan szavazó kerületek aránya, nem változott az a kétségkívül hivatalos adatokkal alátámasztott megállapítás, hogy mig az urak óriási győzelmet arattak a nyilszavazásos kerületekben és ott egy polgári ellenzéki vagy szociáldemokrata párti képviselő sem tudott mandátumhoz jutni, az urak a titkosan szavazó kerületekben abszolút kisebbségben maradtak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Reisinger Ferenc: Noha a választók százezreit radírozták ki a névjegyzékből. Letaglózták a választókat.) Mindezek a körülmények, ha meg is magyarázzák és illusztráljáik ennek a nagy választási győzelemnek igazi okait, az adott helyzeten nem változtatnak. A helyzet teljesen adva van. Egy 90%-ot alkotó többségi párttal és támogatóival szemben áll egy alig tiz százalékot kitevő ellenzék és annak keretén belül nyolc-tiz főből álló polgári ellenzék. Naprólnapra szemtanúi vagyunk annak, hogy a nagy győzelem még nem ért véget. Azelőtt csak a választókat kellett megnyerni, ma a választottakat nyerik meg az urak. Ez a nagy többség a maga helyzeti energiájánál fogva mint egy nagy mágnes huzza-vonzza magához naprólnapra még ellenzéki oldalról is — és én nemcsak ezekre a padokra gondolok, de a közéletre és más közületre is (Halljuk Halljuk! a szélsőbaloldalon.) — azokat, akiknek az ellenállási erőt az eszmékhez való hit és ragaszkodás nem adja meg. önkénytelenül felmerül az emberben a kérdés, hogy ilyen körülmények között egyáltalán ban van-e értelme ellenzéki politikát csinálni. Van-e értelme annak, hogy a tényleges viszonyokat negligáljuk és mi a Ház padjaiban mégis ellenzéki politikát akarunk folytatni? Én nem beszélek a szociáldemokrata pártról, mert hiszen a szociáldemokrata párt a maga különálló programmjával és minden viszonyok között rendelkezésre álló táirsadalmi rétegével megy a maga külön szeparált utján. Ha ők passzivitásban vannak, vagy esetleg csak hallgatnak is, ez már alkalmas eszköz lehet a maguk politikai céljainak demonstrálására, egy demonstrációs politika szolgálatára. De mi a helyzete annak a töredék polgári ellenzéknek, amely ide a Házba került? Számuknál fogva tulajdonképen nem is tudnak bent a parlament falai között politikai pártot alkotni. Hiszen az előbb fejtettem ki azokat az okokat, amelyek fizikailag teszik képtelenné ezt az ellenzéket arra, hogy a maga hivatását gyakorolja. Mi itt tulaj donképen csak egy párt-, egy eszme-szimbólumot képviselünk, amelynek az a feladata, hogy a párt-eszmékért folytatott harcot, annak folytonosságát biztositsa a jövőre nézve. Mi vállaljuk ezt a feladatot azért, mert meg vagyunk győződve róla, hogy oly eszméket képviselünk, amelyek a jövőnek eszméi. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az egész világon a jelennek eszméi, ebben az országban azonban rajtunk kívül álló okokból a jövő eszméit alkotják. Itt fogok visszatérni arra a kérdésre, hogy vájjon van-e a polgári ellenzéknek programmja, hiszen ezt kétségbevonták. Nem tudom, hogy a t. túloldalnak van-e programmja a ministerelnök ur személye iránt viseltetett olthatatlan szereteten és bizalmon kivül; mert én ismerek írott programmokat, amelyek valamikor közkézen forogtak azon az oldalon. Abban a titkos szavazás épen ugy benne volt, mint az esküdtszék, mint a sajtószabadság, mint a földreform és mint a demokrácia. Ez azonban elévült, ennek helyébe nem jött más, mint a kormány elnöke iránt érzett személyi bizalom. (Zaj a jobboldalon.) Ez az a bázis, amelyen a többségi párt nyugszik. A mi programmunk ezzel szemben változatlanul az> amelyet éveken keresztül t. képviselőtársaimmal erről a helyről hirdettünk: Követelése a polgári és politikai szabadságnak és a valódi, tettekben nyilvánuló, szolidáris gondolaton felépült szociális politikának. Demokrácia

# az államélet minden megnyilvánulásában, jogegyenlőség a társadalomban és igazi szolidáris szociálpolitika a társadalmi élet minden megnyilatkozásában. (Peidl Gyula: Ezer üveg pezsgő nélkül. Nem okvetlenül szükséges!) — Peyer Károly: Kisgazda eledel!) Külpolitikai téren évek óta követeljük ezen a helyen az önérzetes, öncélú politikát, de az erőnkkel arányban nem álló kardcsörtető politika mellőzését; (Ugy van! a baloldalon.) közgazdasági téren a közgazdasági élet szabadságának biztosítását és lebontását azoknak a korlátoknak, amelyek a közgazdasági életet, a szabad versenyt a maga kifejlődésében akadályozzák. És követeljük pénzügyi téren az igazságos, becsületes adózást, amely egyfelől számol a takarékossággal, a racionalizmus követelményeivel, másfelől pedig a szükséges terheket igazságosan elosztja az állampolgárok között. (Helyeslés a szélsőbaloldalon) Igaz, hogy ezek csak általános irányelvek, de az én felfogásom az, hogy nem én vagyok köteles munkaprogrammot adni, hanem köteles a t. kormány. Az én kötelességem csak az, hogy megjelöljem azokat az irányeszméket, amelyeknek szemüvegén keresztül a kormány politikáját kritizálom és birálom. Azt mondhatnák azonban a túloldalon, hogy ezek az irányeszmék végeredményben nem ennek a < pártnak egyedüli sajátságai, hanem az önök