Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

Àz országgyűlés képviselőházának 33. . Ëz a hatóságra nézve súlyos kritika, de igazolni fogom ezt rögtön a kezemben levő idézésekkel. Itt fekszenek előttem az idézőlevelek, amelyek szerint a terheltet november 23-ának d. e. 9 órájára, november 25-ének d. e. 9 órájára — közben itt vannak az elővezetési parancsok, amikor eleinte nem jelent meg az illető képviselőjelölt — idézik november 26-ának d. e. 9 órájára, november 27-ének d. e, 9 órájára, november 28-ának d. e. 9 órájára, november 29-ének d. e. 9 órájára. (Peyer Károly: Ez egy magyar választás!) Itt már baj volt, közelgett a választás és naponta két idézést is kapott ez a képviselőjelölt. Idézték azután november 29-ének d. u. 5 órájára. Itt szoritani kellett az iramot, (Fábián Béla: Közelgett az ajánlási ivek beadása!) mert az ajánlási ivek beadásának terminusa következett. (Fábián Béla: Délelőtt, délután bent kellett ülnie a rendőrségen!) Megidézték december 1-ének d. e. 9 órájátra, december 1-ének d. u. V22 órájára, december 1-ének d. u. 5 órájára, december 2-ának d. e. 9 órájára, december 2-ának d. u. V22 órájára, december 3-ának d. e. 9 órájára, december 3-ának d. u. 5 órájára, december 4-ének d. e. 9 órájára, december 4-ének d. u. 3 órájára, december 5-ének d. u. 3 órájára, december 6-ának d. e. 9 órájára, december 7-ének d. e. 9 órájára, december 7-ének d. u. 3 órájára és december 8-ának d. u. 8 órájára. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon; felkiáltások: Hallatlan! — Fábián Béla: Meg sem peticionálták a választást, mert ugy is tudták, hogy mi lesz a petició eredménye! — Proppor Sándor: Jelentkezzék Lakatos! Tessék ezekután lemondani! — Peyer Károly: Ilyen mandátummal szégyen itt ülni! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Ras

say Károly: Azt hiszem, hogy a nagy győzelem igazi okainak illusztrálására elegendő lett volna — a választási visszaélések feltárásának mellőzésével — ha a választójogi törvény hiteles fordítását adtam volna közre a külföldi sajtóban. Ez is elég cáfolat lett volna a többséggel szemben. (Szabó Sándor: Ilyesmit a kormánypárt sem fedez! — Peyer Károly: Semmit sem fedeznek, de azért minden marad ugy, ahogy volt! — Simon András: Tessék peticionálni és feljelenteni! — Szabó Sándor: Fel kell jelenteni! — Peyer Károly: Megpróbáltuk már száz esetben, nem egyben — Zaj.) Elnök: Peyer képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Rassay Károly: Ne méltóztassanak azt hinni, hogy ez csak egy választáson történt: különféle variációkban és kevesebb óvatossággal a bizonyitást illetőleg megtörtént több helyen is. (Fábián Béla: Száz egyhangú választás volt!) Megtörtént mindenütt, ahol a baloldali polgári ellenzék, sőt azt kell mondanom, a jobboldali polgári ellenzék, valamint a szociáldemokrata párt és a kormánypárt között folyt a harc. Én tehát nem vagyok hajlandó a felháborodást erre az egy választásra levezetni. Ezt nincs is joguk az uraknak tőlem kívánni, mert nem az a közigazgatási tisztviselő a bűnös, aki elkövette ezeket a visszaéléseket, hanem bűnös az a rendszer, amely ezt lehetővé tette, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: A belügyministeriumból adták ki az utasitást, hogy igy kell eljárni! — Propper Sándor: Scitovszky és Sztranyavszky! — Rothenstein Mór: Eredeti magyar nevek!) és amely e viszszaélések eredményét nyugodtan, ünnepi lakomán elkönyvelte. Mondom, elég lett volna a nagy választási ülése 1.927 április 1-én, pénteken. 355 győzelem igazi okainak feltárására ismertetnem a külföld előtt magyar választójogi törvényünket, ismertetnem a nyilt szavazás rendszerét, amely az ország politikai és kulturális elmaradottságának hivatalos, hivalkodó propagálása, mert hiszen ezzel indokolják azt meg a külföld előtt. Elég lett volna rámutatni az ajánlás intézményére, amely az erőszak és a korrupció intézményes forrása veit. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) 194 nyiltan szavazó kerület volt, s ezekben csak 30 ellenzéki jelölt tudott a választási küzdelemhez eljutni. Miért? Megadja a feleletet rá a választójogi törvény és azok a rendelkezések, amelyek a választási urnához való eljutást az intézmények rendszerén keresztül teljesen illuzóriussá tették abban a pillanatban, amikor a hatóság erejét állitották szembe az ellenzéki jelölttel. Elég lett volna hivatkoznom a minis ter elnök ur cikkeivel szemben a hirtelen meglepő háromhetes agitáeióra, arra a meglepetésre, amellyel a választást, mint valami nagy börzemanővert, végrehajtották az országban. Elég lett volna hivatkoznom arra a korlátozásra, amely a választási agitációt, a törvény által lehetővé téve, követte az egész választási folyamat alatt. Hatóságoktól függött a gyűlések tartása s — példával illusztráltam — a propagandairatok kiadása. Teljesen, fegyvertelenül, tehetetlenül álott ott az ellenzék az állarnhatalommaj szemben, az ellenpárt szavazóival szemben. (Simon András: Teljesen egyenlő fegyverekkel folyt a küzdelem ott, ahol én láttam.) Ez rendkívül döntő tényező, azonban bocsássa meg, képviselőtársam, én nem az ön választásából alkotok magamnak kritikát a választási rendszer tekintetében, hanem a törvényből, a választások lefolytatásából és azoknak a választásoknak ismeretéből, amelyeket én ellenőrizni tudok. T. képviselőtársam, vegye tudomásul, hogy nemcsak az atrocitás volt az, amely durva tényekben robbant ki. hanem az a rettenetes megfélemlítés, rettenetes függő helyzetbe helyezés, amelybe az ország közönsége a kormánnyal szemben került. Ezt az előnyt pedig t. képviselőtársam is élvezte vagy fruktifikálta. Végül elég lett volnla talán hivatkoznom a petició rendszerére, amely a törvényben le van fektetve és amely a hatóságok közreműködésével öszeszedendő száz és száz aláírástól teszi függővé azt, hogy egy súlyos közjogi sérelem reparálta s sék, gondoskodván arról, hogy a petició beadása és tárgyalása közben mód legyen megfelelő eszközökkel, anyagiakkal és megfélemlitéssel egyaránt az aláírást visszavonni és ezáltal a petíciót vízbe ejtetni. T. Ház! Azt hiszem, hogyha ezeket a törvényes rendelkezéseket ismertettem volna ; a külföldi lapokban, akkor ezek leszállitották volna a ministerelnök ur önérzetes megállapításának hitelét és értékét. De talán még erre sem lett volna szükség, mert hiszen a választási eredményekről szóló hivatalos statisztika nindazt a kérdést, amely a választások lefolytatása körül közöttünk felmerült, végérvényesen eldönti. Itt van kezemben a Magyar Statisztikai Szemle, a kormány hivatalos kiadmánya. Közben van benne egy kis tévedés is, de ezt annak a nagy jóakaratnak rovására irom, amellyel a statisztikai adatokat összeállitó tisztviselő a kormány győzelmét nagyítani és azt mindent elsöprővé és eldöntővé akarta feltüntetni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Csak az a kis hiba van benne, hogy megállapította a szegedi választásra vonatkozólag is, hogy ott a kormány ab-