Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-32
Az országgyűlés képviselőházának 32. munkabér és a magas munkaidő, mert ez az áru értékében kifejezésre jut. Ad oculos demonstrandum — mutatta be Gaal Gaston igen t. képviselő ur, hogy ez nem áll meg. Ö beszélt a textilgyárakról. Méltóztatnak tudni, hogy a textilgyárakban dolgozó munkásnők és serdületlen leálnygyermekek milyen feltételek mellett dolgoznak? Én vettem egyszer magamnak a bátorságot és felkértem pár egységespárti képviselőtársamat arra, jöjjenek velem és nézzék meg a textilgyárakban dolgozó 13—14 éves leánygyermekek munkahelyéit, nézzék meg az ott szállingózó port, melytől a világosságot is alig lehet látni, nézzék meg, hogy egy-egy leány három-négy selfaetort kezel, egész figyelme, idegrendszere arra van beáillitva, hogy jaj, egy szál el ne szakadjon, mert azért büntetést kell fizetni. És a fizetés 1 ? — ha megnézzük — 100.000—120.000—150.000 korona egy hétre. (Farkas István: Ugy van! Gyalázat, ami ott történik!) Ha megnézzük, hogy azok a munkásnők — akik azokat a szöveteket előállítják, amelyeknek eladási árából öt év alatt le lehet irni a gyárat, annyi hasznot hoznak — hogyan táplálkoznak, azt látjuk, hogy egy darab sziárazkenyér, tavasszal zöldhagyma, zöldpaprika az eledelük, azután pedig már boldogok, mikor jön a dinnyeszezon, mert a dinnyének kevés cukortartalmához nagy víztartalom járul, ami könnyebben megtölti a bendőjüket. Tessék megnézni ezeknek táplálkozását« A budai hegyvidékről jönnek legtöbbnyire ezek a leányok, vagy pedig Rákospalota vidékéről. Mind el van jegyezve, néma vőlegényével, hanem a tuberkulózissal. Ugyanaz az állam, amely elősegiti csendőreivel, rendőreivel a kizsákmányolást, elősegiti azzal, hogy nem engedi meg vagy legalább is megnehezíteni törekszik ezeknek szervezkedését, drága pénzen tüdővészszanatóriumokat tart fenn, ahol a tőke áldozatait fogják kigyógyítani. Soká lehetne ezekről a kérdésekről beszélni. Én nem erre készültem, nem ez az, amit tulajdonképen elmondani akarok, csak egypár szóval rá akartam mutatni arra a nagy ellenmondásra, amely Magyarország közgazdasági életében mutatkozik. Ezek után engedjék meg, hogy rátérjek arra, amit tulaj donképen mondani akarok. Távol keleten egy sok ezeréves kultúrával biró nép függetlenségi harcot viv. Harcot viv fegyverrel, békés eszközökkel, minden rendelkezésére^ álló eszközzel nemzetig függetlenségéért és nemzeti önrendelkezési jogáért. Délkina népe harcot viv az angol és amerikai kapitalizmus ellen — mert hiszen a harc főleg ezek ellen irányul, — hogy visszaszerezze legdrágább kincsét, minden nemzet legféltettebb kincsét, önrendelkezési jogát és nemzeti függetlenségét.' Ebben a harcban résztveszmek munkások, résztvesznek burzsuák, résztvesznek az összes kinai pártok, a legszélső nacionalistáktól a legszélső bolsevistákig. A KuoMin-Tang nem bolsevista testület, mint azt a kapitalisták által kitartott lapok irják, főleg az angol konzervatív lapok, hanem egy nemzeti egyesülés, egy nemzeti erőnek kifejezője, amely nem akar mást, mint megszabaditani Kinát az idegen hóditók uralmától. Ebben a harcban, mint mondom, együtt van burzsoá és proletár, együtt van a diák a legszegényebb kulival. Ez a harc a nemzet függetlenségéért folyik. Nekünk magyaroknak, akik hosszú évszázadokon nyögtük egy idegen uralom igáját és akik még ma is annak vagyunk szenvedő alanyai, hogy ennek az idegen uralomnak nagyülése 1927 március 31~én, csütörtökön. 335 hatalmi hóbortja egy teljesen kilátástalan világháborúba vitte bele ezt az országot, illik a kinai nép függetlenségi harcát részvéttel és rokonszenvvel kisérni. Nemcsak azért, mert szerény meggyőződésem szerint a távoli ködös múltban őseink valamikor a kínai fal mellől kerültek ki a szarmata síkságra és onnan ide, és nemcsak azért, mert például én bárhol a világon megfordulok, bátran vallom magamat egy ázsiai fajhoz tartozónak, hanem azért is, mert mint mondom, nyögtük egy idegen uralom igáját és a bár fájdalmas utón, de mégis visszanyertük önrendelkezési jogunkat, ami tehát nekünk jó. Ha nem is kitörő örömmel tölthet el bennünket a mai helyzet, de mégis azzal a megnyugtatással, hogy magunk vagyunk az urak saját házunkban és akkor ezt ne vegyük rossznéven másoktól sem. Ebben a vonatkozásban kell megmondanom, hogy kissé furcsálom a magyar kormánysajtó viselkedését. Furcsálom pedig azért, mert a kinai függetlenségi harcosokat, mint rablókat, mint bolsevistákat, gyilkosokat, haramiákat ál lit ja oda. A legutóbb tartott nemzetközi szociáldemokrata kongresszuson megjelent a kinai szociáldemokrata párt egyik képviselője és teljes nyiltsággal elmondta, hogy mindazok a hírek, amelyek Európában a kinai függetlenségi harcról el vannak terjedve, az amerikai és angol kapitalista sajtó túlzásaiból erednek. Tény az, hogy a Kuo-Min-Tang-ban vannak bolsevisták is, de tény az, hogy vannak benne nacionalisták is és vannak benne szociáldemokraták is. A harc egyelőre azért folyik, hogy visszanyerjék Kína függetlenségét és azután otthon demokratikus alapon dr. Sun-Jat-Sen nemes emlékezetéhez hiven berendezkedjenek. Meglehet, meg is fog valószínűleg történni, hogyha Kina. visszanyerte önrendelkezési jogát, belül meg fog indulni a kapitalizálódási folyamat. A kinai kapitalisták maguk akarják mejd kizsákmányolni saját népüket és azoknak példáját, akiktől saját népük segítségével megszabadultak, amikor felszabadultak az idegen kapitalizmus kizsákmányolása alól. talán ők maguk fogják követni. El fog jönni Kínában is az osztályharc ideje, de ettől még messze vagyunk, egyelőre ott tartunk, hogy Kina népe függetlenségéért küzd és minden olyan nép, amely szolgaságban volt, amely nem bírt teljes önrendelkezési joe-gal. csak szeretettel, részvéttel és Tokonérzéssel tekinthet a kinai nemzet nagy szabadságküzdelme felé. Hogy mik lesznek Európára, különösen az angol kapitalizmusra ennek a kinai szabadságharcnak következményei, egyelőre még beláthatatlan. Beláthatatlan pedig azért, mert nem alakult ki még a helyzet annyira tökéletesen, hogy tisztán láthatnánk. Egyet azonban tudunk. — és ebben a vonatkozásban fel kívánom hívni a Ház szíves figyelmét azokra az intrikákra, amelyek főleg az angol kapitalizmus és az angol konzervatív kormány részéről megindultak — hogy t, i. a k^nai fü^íretlenséon harcot támogatja Szovjet-Oroszország is. Nekem szent meggyőződésem, hogy támogatná ezt a harcot a cári Oroszország is. Az angol kapitalizmusnak és az angol kapitalizmust képviselő kormánynak érthető okoknál fogva nem tetszik Szovjet-Oroszország viselkedése. Különösen azért nem, mért ha Kina kivívta szabadságát, rákerül a sor Anglia legféltettebb kincsére, Indiára is. Ma olvassuk az újságokban, hogy egypár pendzsab-század megtagadta a szolgálattételt,
