Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

336 Az országgyűlés képviselőházának 32. megtagadta azt, hogy elmenjen Kinába, a sárga fajt letörni az angol kapitalisták érdekében. Érthető, ha az angol kormány ideges, Minikor azt látja, hogy Szovjet-Oroszország a Kuo-Min-Tangct, a délkinaiakat támogatja. Most mi történik? Megindult az intrika, és Anglia szeretne összehozni egy szövetséget Szovjet-Oroszország ellen, amely SzovjetOroszországot sarokbaszoritaná és kényszerítené arra, hogy az angol diplomácia előtt meghajolva megszüntesse Kínában agitációját. Tudjuk a történelemből, hogy az angol diplomaták nagyon ügyesek abban, hogy a saját érdekeikért mindig más népeket küldenek harcba. A történelem mutatja, hogy igen gyakran véres csaták dúltak népek között tisztán és kizárólag angol érdekekért. Közelfekvő az a gondolat, hogy Anglia most is ugy gondolkodik, hogyha lehet egy blokkot megcsinálni, Olaszországból, Romániából, Lengyelországból, esetleg Magyarországból SzovjetOroszország ellen, akkor Szovjet-Oroszországot meg lehet szorítani és kényszeriteni lehet arra, hogy mondjon le arról az agitációról, amellyel az angol kapitalizmusnak károkat okoz. Itt azt kell mondanom, hogy a magyar közvélemény sem lát tisztán. A lapok értesüléseiben az egész dolognak antibolsevista akció szinezete van, és a bolsevizmus ellen felhangolt közönség érthető okoknál fogva riadozik, amikor ezeket a híreket olvassa es azt mondja: íme, az az Anglia, amely első ízben kötött Oroszországgal kereskedelmi szerződést, most antibolsevista politikát csinál, — és Magyarországon minden vénasszony és minden politizáló ember azon töri a fejét, mi lesz Anglia legközelebbi akciója Oroszország ellen. Legyenek önök meggyőződve arról, hogyha Szovjet-Oroszország nem zavarná Kinában és Indiában az angol cirkulusokat, akkor az angol diplomaták miatt Oroszországban halomra gyilkolhatnák egymást az emberek, a bolsevisták a legborzalmasabb rémuralmat honosíthatnák meg, mint ahogyan 1917-ben kezdték. Az angolok egy cseppet sem törődnének ezzel, mert hiszen köztudomású, hogy az orosz forradalom előidézésében igen nagy részük volt. Én tehát azt mondcm, ne hagyja magát a magyar közvélemény félrevezettetni. Az angol államférfiaknak és kapitalistáknak nem az fáj, hogy Oroszországban bolsevista uralom van. Ha ezzel lehetne üzletet kötni, ha továbbra is^ lehetővé tenné a kinai nép kizsákmányolását, akkor az angol diplomatáktól ezer évig uralkodhatnék Oroszországban a szovjet. De mert angol érdekek vannak veszélyben, most nagyszerű eszközökkel, a háború alatt általunk fájdalmasan tapasztalt propagandamódszerekkel indit hajszát Szovjet-Oroszország ellen, kesztes háborút hirdet ellene és ebben szeretné együtt látni mindazokat a népeket, amelyek félnek a bolsevizmustól és szeretné ezeket nekivezetni az orosz szuronyoknak, hogy az ő érdekeit megmentse. Loyalisan kijelentem, hogy nem látok a kormány külpolitikájában olyan mozzanatot, amely arra mutatna, hogy ebben a szent szövetségben mi is részesek akarunk lenni; ezt csak azért hoztam fel, hogy a közvélemény tisztában legyen azzal, hogv az angol politika kurzusa merre irányul. Még egyszer kijelentem: nem annyira a bolsevizmus ellen, hanem azért, mert a bolsevizmus most momentán zavarja az angol érdekeket. ülése 1927 március 31-én, csütörtökön. Az angol politika azonban nemcsak egy ilyen szent szövetség összehozásán fáradozik, hanem igyekszik kiaknázni azokat az ellentéteket is, amelyek a idők folyamán Európában kialakultak. Köiztudomásu, hogy Olaszország és Franciaország: között, különösen amióta Mussolini az ur Olaszországban, meglehetősen éles az ellentét Nizza, illetőleg a Riviera miatt és azért, mert az olaszok azt akarják, hogy Korzika újra Olaszországhoz tartozzék. Bár 1861-ben népsavazás döntött afelett, hova akar csatlakozni a Riviera népe és akkor a többség Franciaország mellett nyilatkozott meg, most mégis Mussolini és az egész fasiszta

1- diplomácia ürügyeket keres arra, hogy Franciaországba belekössön és fenyegetéssel vagy erőszakkal próbálja "Frainciaországtröl visszasízerezni az 1861-ben feladott poziciót. „ Másfelől azt látjuk, hogy Albánia birtokáért is vetélkedés folyik Jugoszlávia és Olaszország közt. Olaszországnak érdekében áll, hogy népének terjeszkedési lehetőségeket biztosítson. Az olasz nép szapora, az olasz föld sovány. Valamikor az olasz munkások egész Európát bejárták, ők voltak a csatornaépítők, a betonkeverők, ők csinálták a terazzo munkákat; a londoni szent Pál katedrálistól kezdve eddig a cifra palotáig mindenütt ott látjuk az olasz munkások nyomát. akik azokat a kő- és mozaikmunkákat csinálták, amelyek közismerten olasz produktumok. Ez a lehetőség megszűnt. Németországba már nem mehetnek csatornát ásni, mert a német kormány nem engedi be őket. lévén ott is elég munkanélküli. A délamerikai kivándorlás is hovatovább olyan arányokat ölt, hogy a délamerikai koi^mányok nem teszik lehetővé több olasz bevándorlását. Afrikáb Êly El homoksivatagokba a legelszántabb digó sem szeret kimenni. Ellenben itt van a közelben Albánia. A Shell Company, amely angol vállalat s amelynek ott petróleum koncessziói vannak, nagyszerűen ki tudja ezt a mozgalmat használni a maga céljaira. Az olaszokkal meghódittatja Albániát, azután ő kipumpálja a földből az olajat. Megvan tehát az ellentét az Adriai tenger északi részén, megvan Albániára nézve is és bizony Jugoszlávia érthető okoknál fogva nem valami barátságos szemmel nézi azt, ami Albániában történik. Tarackokat szállítanak oda. A mai albán kormányelnök, az albán nagybirtokosok vezére kemény kézzel törte le a felfelé törekvő kisbirtokos földmives osztályokat. Ha neki sikerül fasiszta vezetéssel és támogatással uralmát megtartania, akkor az albán nagybirtokosok uralmának megerősitését jelentig Jugoszlávia, mint egyszerű földmives állam, érdekelve van abban, hogy a föld demokratikus felosztásánál fogva olyan kormány kerüljön Albánia élére, amely valamennyire az ő érdekeit is védi. Ha az idő megengedné, részletesen bizonyítanám egyik-másik állitásomat; de kétségtelen, hogy ezek az ellentétek megvannak. Ha pedig ezek megvannak, akkor ez bennünket óvatosságra int. Nem átallom kijelenteni, hogy nem valami nagy örömmel láttam azt, hogy közoktatásügyi ministerünk, gróf Klebelsberg Olaszországban megkoszorúzta azt az Íróasztalt, amelyen Mussolini pénzért azokat a cikkeket irta, amelyek az olaszok beavatkozását vonták maguk után és amelyek maguk után vonták nagyon sok ezer derék magyar embernek a kavernákban való borzasztó pusztulását. Minden demokratikus magyar embert fájdalmasan érintett az, hogy Klebelsberg minister ur ugy viselkedett ott, mint aki Musso-