Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-32
334 Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 192? március 31-én, csütörtökön. tudom, hogy a kormány helyzete rettenetesen nehéz, nagyon jól tudom, hogy sokkal könynyebb innen kivülről egyes részletkérdéseket reflektor által való megvilágitással kritizálni és rámutatni a bajokra, mint az egyöntetű, mindenre kiterjedő orvosságot megtalálni. Nem is akarom azt állitani, hogy más. kormány talán jobban tudta volna ezt csinálni; koncedálom, hogy esetleg más kormány sem tudta volna jobban csinálni. Ennek ellenére mint képviselőnek, különösen mint ellenzéki pártállásu képviselőnek, kötelességem rámutatni azokra a hibákra, amelyek az ország gazdasági vezetésében felfogásom szerint konstatálhatok. De egyben kötelességem rámutatni arra is, hogy a kormány minden oly ténykedésében, amely e hibák kiküszöbölésére veseetj álljanak bár ezzel szemben bármilyen tényezők, — értem ez alatt az esetleg ellenálló bürokratikus vagy politikai erőket — szent bitem és meggyőződésem szerint, az ország sorsát igazán szivükön viselő, becsületes magyar képviselőket mindig a háta mögött fogja találni, közöttük minket is. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott illusztris képviselőtársam beszédéhez csak néhány reflexiót leszek bátor hozzáfűzni. Mindenekelőtt egyet: azt kivánom megállapítani, hogy az összeférhetlenségi törvény megalkotásához annak idején a szociáldemokrata párt is hozzájárult a múlt század kilencvenes éveinek elején, amikor a függetlenségi párt még nem árulta el programmját és az általános, titkos, egyenlő választójog alapján állott s akkor nagyszabású akciót indított a közélet tisztaságáért. Ebben az akciójában tá• mogatta az akkor még eléggé gyönge néppárt és kivülről a szociáldemokrata párt. Ha tehát van összeférhetlenségi törvény s Magyarországon megindult egy küzdelem a közélet tisztaságáért, ugy ebben az akkor még igen gyenge szociáldemokrata pártnak is van része. (Zaj. — Elnök csenget.) A második dolog, amire rá kívánok térni, az, hogy Gaal Gaston igen t. képviselőtársam beszélt a takarékosságról és felemiitette, hogy Svájcban, Amerikában mit tesznek a takarékosságáért? Én ennél sokkal egyszerűbb módszert ajánlok. Nevezetesen Angliában a háború után egy nagyon előkelő államférfiú vezetésével felállították az úgynevezett »Antivaste-Comission«-t. Ennek az — hogy rossz magyarsággal fordítsam le — úgynevezett elterpeszkedéselleni bizottságnak az volt a feladata, hogy a kormánytól teljesen függetlenül, autonóm hatáskörrel nyúljon be mindenhova, ahol a bürokrácia elterpeszkedését tapasztalták. Ez az »Anti-vaste-Comission« nagyon kemény és nagyon bátor kézzel nyúlt a dolgok rendezéséhez és Angliában, amely azelőtt sem volt valami bürokratikus állam, a bürokrácia lényegesen kisebb, mint nálunk Magyarországon. A jelenleg működő takarékossági bizottság helyébe — melynek minden legyes, tagja nagyon tiszteletreméltó úriember, együttvéve azonban ugy látszik, nem tudnak elérni semmit — sokkal célszerűbb volna egy teljesen, mondhatnám: statáriális hatáskörrel felruházott Anti-vaste-Comissiont alakítani, mely hivatalról-hivatalra menve, minden felesleges állást megszüntetne s minden olyan költséget, amely államgazdasági szempontból káros és veszedelmes, egyszerűen lenyisszantana. Amig ez nincs meg, kárbaveszett fáradság szót fecsérelni azért, hogy takarékoskodjunk és hogy valamit csináljunk. A kormány benne van a kiadási mániában — hogy ugy fejezzem ki magam — s az ebből kivezető ut nagyon nehéz. Még egy megállapítására vagyok bátor rámutatni Gaal Gaston t. képviselőtársamnak, melyet talán ő maga sem vetett oly szigorúan az aranymérlegre, amikor azt mondotta, hogy ezer holdból nem lehet megélni. Elfogadom azt a tételt, hogy ezer holdból nem lehet megélni, de kérdem a t. Képviselőházat, hogy lehet akkor megélni 23—24 pengő heti fizetésből annak a munkásembernek, kinek heti szükségleteinek fedezésére — ha csak ugy akar élni, mint a háború előtt, holott a háború előtt is a magyar munkások nagyon mélyen az életszint alatt állottak — 71 pengő kellene. Hogy tud megélni az a mezőgazdiasági munkás, aki a nagy dologidőben két pengőt kap naponkint a látástól-vakulásig terjedő nehéz, kemény munkájáért; hogy tud megélni az a szegény kisiparos, kinek heti bruttó bevétele alig haladja meg a 200 pengőt és óriási adókkal, óriási lakbérekkel kell küzdenie? (Esztergályos János: Van tisztviselő egymillió havi fizetéssel!) Azt hiszem, hogy az agráriusok részéről ilyen kijelentésnek mégsem lehet elhangoznia, nem a mi szempontunkból, hanem általában a birtokos osztály szempontjából, mert az ilyen kijelentések sokkal lázítóbban hatnak, mint akármilyen újságcikk. Mert ha itt egy agrárius-vezér, egy elismerten komoly államférfiúi tulajdonság-okkal biró képviselő a nemzet szine előtt kijelenti, hogy ezer holdból nem lehet megélni, akkor teljesen igazolva vannak mindazok, akik künn a népgyűléseken a nép nyomoráról, a nép éhezéséről, a nép szenvedéseiről beszélnek. (Esztergályos János: Mé^ képesek kivándorolni az ezerholdasok, mert nem tudnak itt megélni!) A legérdekesebb az utolsó megállapítás, amelyet Gaal Gaston t. képviselő ur tett, nevezetesen amikor elmondotta, hogy az ökörlánc, vashuzal és egyéb vasáruk, melyek Stájerországból jönnek Magyarországra mennyivel olcsóbbak ott, mint Magyarországon. Valóban megdöbbentők ezek a számok s előttünk sem ismeretlenek. Meg kivánom állapitani, hogy azok a munkások, akik ezeket a sodronyszögeket csinálják, nyolcórai munkaidő mellett dolgoznak Stájerországban és olyan munkabérek mellett, amelyeket minden túlzás nélkül legalább is 50 százalékkal magasabbaknak lehet tartani vásárlóértékben, mint nálunk Magyarországon s olyan üzemekben dolgoznak, amelyekben megvan az üzemi tanács, és a demokratikus műhelyrend mellett dolgoznak. Ellenben Magyarországon a drága szeg, a drága huzal országában, a rimamurányi és a salgótarjáni gyáraiban — és ezt a példát az állam is követi — a munkaidő tizenkét óra s a munkabérek, ismétlem, legalább 50 százalékkal alacsonyabbak a vásárlóértéket tekintve, mert hiszen a reálbérek a mérvadók, a reálbérek pedig legalább is 50 százalékkal alacsonyabbak, mint Stájerországban. Ebből azt akarom kihozni, hogy téves azt hinni, — és itt látom a belügyi kormány hibáját — mintha az alacsony munkabér és magas munkaidő alacsony árakat is jelentene. Itt rá kell mutatnom arra, hogy az urak általában s a ministerium különösen abban a tévhitben élnek, hogy a magyar közgazdaság fellendítéséhez elengedhetetlenül szükséges az alacsony