Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

ülése 1927 március 31-én, csütörtökön. 331 Az országgyűlés képviselőházának 32. vagyis feldolgozza a bőrt nyereggé, csizmává, cipove, szóval készáruvá. Mármost nézzük, hogy ezzel a gyárral szemben milyen hátrányos helyzetben van az a kis szíjgyártó vagy suszter. A borgyáros egyszer fizet forgalmiadót, amikor megveszi a nyersbőrt, mert saját gyárában dolgozza fel a nyersbőrt készbőrré; ezt saját műhelyébe viszi be s ott csinál belőle csizmát vagy cipőt. Ezzel szemben az a kisiparos akár szíjgyártó, akár suszter, megfizeti előszöir épugy azt a forgalmiadót, amit megfizetett a bőrgyáros a nyersbőr után, aztán forgalmiadót fizet, amikor átveszi a kidolgozott bőrt, megfizeti a különböző szij és más alkatrészek után a forgalmiadót, igaz, hogy azután az eladáskor mindezt rásózza a vevőre, de azért ez a kisiparos 3—4 közbeeső forgalmiadót kénytelen fizetni szemben azal a nagy gyárossal, aki egyetlenegyszer fizet forgalmiadót. Mit jelent ez a gyakorlatban! Azt, hogyha ez a gyáros csak egy pengővel számitja olcsóbban azt a cipőt, már sikerrel konkurrál a kisiparossal s mindazt a közbeeső forgalmiadót, melyet a kisiparos kénytelen leróni, a nagyiparos saját hasznaként teszi zsebre. Van még egy különös dolog, amelyre fel kel hivnom a mélyen t. Ház figyelmét, és pedig arra a különös elbírálásra, amely a forgalmiadó kezelése terén történik a wieni és a magyarországi cégekkel szemben. (Felkiáltások jobbfelől: Bécs! Bécs!) Legyen Bécs, nem veszünk rajta össze. Ha megnyugtatja t. képviselőtánsaimat, legyen Bécs.. (Esztergályos János: Magyarnak Pécs, németnek Bécs!) Ugyebár józan ésszel azt hinné az ember, hogy a forgalmiadó forgalmiadó, akár bécsi kereskedő, akár magyar kereskedő csinálja az üzletet. Ne méltóztassanak ezt hinni. Más a helyzet, ha Kohn Mór budapesti kereskedő vásárol árut külföldön, mondjuk egy svájci gyárostól s azt mint import-árut itt Magyarországon forgalomba hozza, és más, ha Moritz Kohn Wienből megveszi ugyanazt a cikket Svájcból, tehát importálja ugyanonnan ugyanazt és forgalomba hozza azt ugyancsak a pesti piacon, de miután az áru Wienből van számlázva, egyszerűen forgalmiadómentesen adhatja el. Ugyebár ez csodálatos állapot! Ez annyit jelent, hogy a bécsi kereskedő, aki ugyanonnan hozza az, áruját, mint az a magyar kereskedő, de Bécsből számlázza, forgalmiadómentességet élvez, a magyar kereskedő pedig forgalmiadóköteles. Méltóztassanak elképzelni, hogy a konkurrencia szempontjából ez a kis példa mit jelent a valóságban. T. Képviselőház! Végül még egy témát érintek s most már igazán megigérem, hogy befejezem beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) Bocsánatot kérek a t. Háztól, hogy türelmét ilyen sokáig voltam kénytelen igénybevenni, de ugy Ítélem meg, hogy ezek a dolgok, amelyeknek itt hangot adtam, feltétlenül, elmondandók voltak. Hiszen nem a rossz szándék vezet vagy hogy kellemetlenséget akarjak valakinek mondani. Tisztán csak a jószándék vezet (Felkiáltások: Tudjuk!), hogy ezek a bajok amennyire szerény hozzájárulásommal lehetséges, a nemzet életében elimináltassanak és hogy mindazok a zavaró körülmények, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a nemzet egy táborba tömörüljön, kiküszöböltessenek. Rá kell mutatnom még magának ennek a vámtörvénynek, amelyet én itt többször és tudatosan a legnagyobb bűnnek neveztem, amelyet a magyar termelővel és fogyasztóval szemben csak elkövetni lehetett, megszületési körülményeire, annak céljára és azokra az ürügyekre, amelyek azt létrehozták; amelyet a magyar képviselőházban az én betegségem alatt, — távollétemben — jóformán kritika nélkül elfogadtattak; rá kell mutatnom arra, hogy mindaz, aminek alapján ezt elfogadtatták, az mind szappambborék, hazugság és semmi másra nem való, mint arra, hogy 200— 300 ember zsebét a fogyasztóközönség rovására megtöltse. Nem a magam szavaival akarom a kérdést előadni, hanem a vámpolitikai ankéten szereplő vámvédelmes és vámellenes felszólalok beszédeinek idevonatkozó részét kivánom a képviselőházzal megismertetni. Ezeknek a mai helyzettel való szembeállításából levonhatjuk azt a konzekvenciát, amelyet ez a bűntörvény megérdemel. A vámpolitikai ankéten, amely megelőzte a közgazdasági tárgyalásokat és a vámtörvény életbeléptetését és amely tulaj donképen propaganda mű volt, hogy ezt a lehetetlen vámtörvényt a magyar közönséggel bevétessék, jelen voltak Ferenczy Izsó kereskedelmi tanácsos ur, a vámtörvény tulajdonképpeni szülője, kitalálója, végrehajtója és mindenese, jelen valának azonkívül mindazok a tényezők, akik Magyarországon ipart teremteni és az ipari termelés jelszava alatt vámtörvényt behozni szükségesnek tartottak. Ezen az enkéten pro és kontra, hangzottak el különböző felszólalások. Méltóztassanak megengedni, hogy csoportosítva az egyes felszólalókat, az ott elhangzott véleményeket az illető saját szavaival mondjam el. (Halljuk! Halljuk!) Ferenczy Izsó min. tanácsos ur a következőket mondta (olvassa): »A lényeges a következő meggondolás; minden erőnkből a külkereskedelmi mérlegünk passzivitásán kell segíteni, mert annak deficitjét — más eszközök hiányában — csak reáljavak átengedésével, vagy idegen devizák vásárlásával egyenlíthetjük ki. Az utóbbi a teljes lezüllés, az előbbi a gyors eladósodás és igy gazdasági szolgaságba jutás útja és pedig reál javak átengedéséről van szó oly külföldi munka termékeiért, amely munkát magunk is elvégezhetjük. A lezülléstől és a szolgaságba jutástól megóvni az országot: ez a célja az uj vámtarifának.« Ugyancsak Ferenczy Izsó ministeri tanácsos ur mondta még a következőket (olvassa): »Adva van a fizetési mérlegnek számtalan súlyos passzív tétele s ezek között a külkereskedelmi mérlegnek aránylag leginkább kiküszöbölhető deficitje. Legyünk tehát minden erőnkből rajta, hogy — ha már egyszer ennek a külkereskedelmi deficitnek forrása a kész iparcikkek óriási tömegű behozatala — ezen a bajon hatékony eszközökkel segitsunk.« Vagyis Ferenczy Izsó legfőbb céljául a törvénynek azt jelöli meg, hogy a kereskedelmi mérleg passzivitásán csak igy lehet segíteni; ha pedig ezen nem segítünk, ez az orszá^ elszegényedésére vezet, A másik vámszakértő Lengyel Géza. Lengyel Géza irt egy könyvet, amely könyv »Vámvédelem és többtermelés« címen jelent meg, amelyben ő ugyancsak erről a kérdésről a következőket irja (olvassa)- »Az 1807. évi vámtarifa — a régi vámtarifa — konstrukciója szerint sem felelhet meg gazdasági érdekeinkn^k, ipari vámjai a legtöbb esetben nem jelentenek elegendő védelmet, nem alkalmasak a külföldi behozatal energikus visszatartására.« Lengyel is tehát a külföldi behozatal visszatartását, vagyis a külkereskedelmi mérleg megóvását tartja a legfontosabb célnak. Lengyel még egyebet is mond. Mondja a