Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1927 március 31-én, csütörtökön. 325 Elnök: Csendet kérek! Farkasfalvi Farkas Géza képviselő urat is kérem, méltóztassék csendben maradni! (Rassay Károly: Nagyon helyes a felháborodása, egyetértünk!) Gaal Gaston: T. Ház! Ezek az összeférhetlcnségnek azok a nemei, a képviselőséggel kapcsolatosak. Van azonban az összeférhetlenségnek egy sokkal veszedelmesebb, mert sokkal hatékonyabb, neme, az, amely ezeket a vállalatokat az intézkedő tisztviselői karhoz fűzi. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Mikor az összeférhetlenségi törvényt a Ház meghozta, egy ideig a kereskedelmi vállalatok, szóval a itagy iparvállalatok és részvénytársaságok berkeiben zavar támadt, nem tudták egy ideig, hogy mi lesz, mert azok a képviselők, akik érdekelve voltak, Tisza István után indulva, kötelességüknek tartották kilépni. De nem azért részvénytársaság a részvénytársaság, hogy hamar fel ne ocsúdjék és fel ne találja magát. Azt mondták: eddig a képviselővel tudtunk összeköttetést csinálni, az csak kijár; sokkal jobb és egyszerűbb lesz, ha magukkal az intézkedő körökkel lépünk összeköttetésbe. így történt meg a legmagasabb tisztviselői karban ülőknek a becsalogatása és bevonása ezekbe, az iparvállalatokba. Tudom, hogy gróf Bethlen István e tekintetben épen az én felszólalásom kapcsán intézkedéseket tett, amelyek némileg enyhitették a helyzetet. (Farkas Elemér: Ezeknek a szigorú intézkedéseknek meg is lett a foganatja!) Bocsánatot kérek, ma is vannak magasrangu tisztviselő urak a különböző ipari vállalatok igazgatóságaiban, a változás csak annyi és a helyzet az, hogy most nem direkt kapják meg a pénzt, amelyet ezért a munkáért — munkáért! — különben a vállalat fizet, hanem az befolyik az államkaszszába és az állam osztja ki. T. Ház! Nem tehetek róla, nekem ezen a téren is az az álláspontom, — amely tiszta és megváltozhatatlan — hogy tessék a tisztviselőt ugy fizetni, mint ahogyan ő azt a munkájánál, az állásánál, a közjogi helyzeténél fogva joggal elvárhatja és megkövetelheti, de minden néven nevezendő mellékestől méltóztassék eltiltani (Helyeslés a bál- és a jobboldalon.) épen ugy, mint ahogyan a birói kar egyáltalán nem vállalhat semmiféle mellékes állást. (Élénk helyeslés és taps bal felől. — Helyeslés a jobboldalon.) És itt, anélkül, hogy a legkisebb személyi vonatkozást, támadást akarnám ebbe a kérdésbe belekeverni, mégis ki kell térnem Kállay Tibor t. képviselőtársamnak múltkor elhangzott szavaira. Miután kijelentését itt, a képviselőház előtt tette meg, mint egy általa elfoglalt abszolút helyes álláspont kifejezését, (Griger Miklós: A legnagyobb cinizmus!) méltóztassék megengedni, hogy ezzel szemben én is leszögezhessem az én nagyon szerény, de nagyon határozott álláspontomat. (Halljuk! Halljuk!) A képviselő ur a következő kijelentést tette. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): »Megjegyezni óhajtom azt is, hogy igenis vannak más vállalatok, nem biztositóvállalatok. Én vagyok más vállalatok, nem biztcsitóvállalatok élén is amelyeknél már anyagi érdekeltségeim is vannak. Ezek a lehetőségek és az itt való működések biztositják nekem azt a függetlenséget (Griger Miklós: Hallatlan! — Zaj a baloldalon.) ugy a kormánnyal, mint bárki mással szemben, amely függetlenség épen első feltétele annak, hogy a magam részéről a közéletben szerepelhessek.« (Zaj balfelöl. — Bródy Ernő: Bankigazgató, mint népvezér!) Méltóztassanak megengedni, hogy ennek a függetlenségnek a jellemzésére ugyancsak Kállay Tibor képviselőtársamnak egy

< további mondatát olvashassam fel. (Halljuk! jobbfelől. — Olvassa): »Abban a pillanatban mindig kész vagyok lemondani a képviselőségről, amint valaki — illetékes tényezők — összeférhetlenséget konstatál.« (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ilyen a függetlenség!) Hát, t. Ház, ez jelenti a függetlenséget, ha megállapítják rólam, hogy az, amit csinálok, összeférhetlen a képviselőségemmel, akkor nem arról mondok le, amit csinálok, hanem a képviselőségemről mondok le. Ha ez a felfogásom, akkor nem vállalok mandátumot; mert azt mondani, hogyha pedig ez az összeférhetlenség konstatáltatik, a mandátumról mondok le, ez annyit jelent, hogy azok a kapcsok, amelyek a javadalmazáshoz fűznek, erősebbek, nagyobbak, erkölcsiebbek, bensőbbek és tartalmasabbak, mint az, amely a képviselőséggel jár. (Brddy Ernő: Ha nincs képviselőség, akkor nincs igazgatóság!) T. Képviselőház! Ha én elfogadom Kállay Tibo-r t. képviselőtársamnak azt a mondását, hogy ezek az állások biztositják neki és társainak azt a függetlenséget, amely a kormánnyal és mindenkivel szemben szükséges (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem lehet elfogadni!) abban a percben nekünk, akiknek ilyen biztosítékok nincsenek a hátunk mögött, csak egy választásunk lehet: rögtön lemondani a mandátumról és itt hagyni azt az ötven-hatvan urat, akik az ellenkező véleményt vallják. (Ugy van! balfelől.) Hát mindennek, a cinizmusnak is van határa. És ha semmi más meg nem győzött volna, hogy azl a következetes, évtizedes harc, amelyet én a közélet tisztaságáért ezen a helyen és mindenütt, ahol megfordulok, folytatok, nem céltalan és abszolút szükséges valami, ugy ez a nyilatkozat feltétlenül meggyőzött volna arról, hogy amit csinálok, azt jól csinálom és amig mozogni birok, folytatom is tehetségem szerint. (Helyeslés a baloldalon.) T. Ház! Most kitérek magának a költségvetésnek azokra az; adataira, amelyek beszédem vonatkozásával talán leginkább összefűzhetők, amelyekre tulaj donképen egész felszólalásom célzata tendál, hogy a kormány azt a takarékosságot, amely az állam és ország mai helyzetében feltétlenül szükséges volna, mind a mai napig megvalósitani nem tudta. Nem akarom azt mondani, hogy nem akarta, mert az intenciókat nem ismerem, de kénytelen vagyok konstatálni, mert ha meg méltóztatnak nézni az 1924:

IV. tcikket, amely a szanálás tervét állit ja össze, méltóztatnak látni azt, hogy az ott már előre tervbevett, minden néven nevezendő szolgáltatások a kölcsönszolgálat adataival együtt mindössze nem rúghatnak többre, mint 796 millió aranykoronára, 1926 végére mint egy évi költségvetés. Ezzel szemben a mai budget 1192 millió pengővel zárul, vagyis körülbelül 300 millió aranykoronával többel, mint amennyi a szanálási törvényben előirányzott összeg. Azt hiszi a kormány, hogy ez in infinitum igy mehet? Azt hiszi a kormány, hogy az országnak kereső lakossága, a földbirtokos, a kereskedő, az iparos, a gyáros és mindenki csak arra való, hogy ezt a mérhetetlen, féktelen pazarlást, amely egy évvel a szanálási terminus háta mögött már 300 millió aranykoronával növelte a kiadásokat, in infinitum fedezni tudjuk? És pláne, amikor azt látjuk, hogy emellett a féktelen pazarlás mellett még a tisztviKÉPVISELŐHÁZI XAPLÓ. II. ún