Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

326 Az országgyűlés képviselőházának 32. selők és nyugdíjasok egész kara egyhangúan az elégedetlenségtől kiabál és jogos elégedet­lenségtől felháborodva követeli az ő békebeli fizetését? Ezek az állapotok az én felfogásom szerint abszolút tarthatatlanok. Hogy példával szolgáljak, egy adatot kaptam, amelynek hitelességéért nem állhatok teljesen jót, mert hiszen magánembertől kap­tam, de amennyiben a költségvetés adataiból ellenőrizni lehet, nagy eltérés nincs. Például az Államvasutak igazgatósági lét­száma ma 1650 személy körül van. Ugyanennyi volt körülbelül békében is. Békében volt azon­ban 20.000 kilométer államvasutunk, most pe­dig van 7500 kilométer államvasutunk. Amig te­hát békében minden tizenkét kilométerre esett — szerintem már akkor is sok — egy igazgató­sági személy, ma minden négy és fél kilomé­terre esik egy központi igazgatósági tisztviselő. Most jönnek a fizetések. Nem tudom, igy van-e, mert. mondom, ez magánértesülésem, azonban mindenesetre felolvasom, -— hoszen a minister urnák módja lesz megcáfolni, ha helytelen az értesülésem — hogy az Államvasutnál a fizetés a következőleg alakult (olvassa): Az altiszti fizetés a békebelinek 90 százaléka a segédtiszti fizetés a békebelinek 70 százaléka, a hivatalnoki fizetés a békebelinek 45—50 százaléka s az igaz­gatói fizetés a békebelinek 130 százaléka. (Zaj és éljenzés a baloldalon.) — Egy hang a jobb­oldalon: Nem valószínű!) Nem állok teljesen jót ezekért az adatokért, azonban a minister ur­nák módjában lesz engem megcáfolni, csak arra kérem a t. minister urat, hogy a cáfolat azután ne olyan legyen, hogy: »az a levél ha­zudott«, hanem legyen szives és mondja meg, mennyi az a fizetés? (Fábián Béla: Homonnay képviselő urat meg lehet kérdezni, itt van! — Homonnay Tivadar: Működési pótlékkal nem nagy a tévedés! Majd válaszolok!) Most t, Képviselőház, rátérek felszólalásom­nak felfogásom szerint egy rendkivül fontos ré­szére, (Halljuk! Halljuk!) amelyben, nem hi­szem, hogy a Ház sok tagjáéval találkoznék az én szerény felfogásom, azonban mégis el kell mondanom, mert a lehetőséget az ország meg­mentésére egyetlen útban látom: a tisztviselői kérdés megfelelő rendezésében. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy azt már nem kell bizonyítgat­nom, hogy én a tisztviselőknek abszolúte nem vagyok semmiféle ellensége. Ezt rámköltötték annak idején azok az urak, akiknek összeférhet­lenségeit piszkálni kezdtem még ebben a terem­ben a nemzetgyűlés alatt és akik, hogy kibúj­hassanak a hajból, zavarost csináltak, kiadták a parolit, hogy: »Gaal Gaston támadja a tiszt­viselőket«, pedig- Gaal Gaston támadta az ösz­szeférhetlen tisztviselőket és semmiféle más tisztviselőt eszeágában sem volt soha támadni, sőt tőlem, akit baráti köröm, ismeretségi kö­röm, társadalmi nexusom a tisztviselői osztály­hoz füz s aki ennek az osztálynak köréből tele vagyok jóbarátokkal, a legnagyobb ostobaság és a leglehetetlenebb ostoba ^őfs volna, ha én valakit azért, mert nem földbirtokból él, hanem tisztességes munkájából uri módon tartja fenn magát, üldözni vagy támadni akarnék. Mindig támadtam azonban, igenis, a visszaélést, még akkor is, ha tisztviselő követte is el (Helyeslés.) és ezt nem vagyok és nem is leszek hajlandó sohasem abbahagyni. Ami a tisztviselői kérdés megoldását illeti, látjuk, hogy a jelenlegi rendszert f entartra, nemcsak hogv ki nem lábalunk a bajból, hanem a baj csak növekszik, állandósul és folyton fo­kozódik. Ahelyett, hogy a 796 milliónál tarte­iüése 1927 március 31-én, csütörtökön. nánk, 1192-nél vagyunk ma s meggyőződésem, hogy ez jövőre még nagyobb lesz. annak elle­nére, hogy a tisztviselők, a nyugdíjasok és rok­kantaik kielégítve nincsenek, (Ügy van bal­felől.) egyszóval semmiféle olyan jogcímű tár­saság, amelynek valamilyen jogcímen követe­lése van az államon, kielégítve nincs, hanem elégedetlen. Ennek oka nem más. mint az, hogy háromszor annyi tisztviselő vatn, mint amennyi kell. Arra pedig semmiféle társadal­mat Ítélni ntem lehet, hogy azért dolgozzon, küzdjön, fáradjon, vérezzen s éjszakázzon, hogy a társadalom egy részét, mint a heréket, el­tartsa. (Farkas Elemér: Ez már túlzás, be fogja látni a képviselő ur!) Mert ameny­nyire szükségesnek tartom a tisztviselői in­tézményt addig a mértékig, ameddig jogos és szükséges és tiszteletreméltó, egyébnek, mint here társadalomnak nem minősíthetem a tiszt­viselőknek azt a részét, amelyre szükség nincs, amely eltartatja magát dolog nélkül és szük­ség nélkül az állam által. (Zaj jobbfelől.) Ezen pedig segíteni azon a módon, ahcgy eddig az ország berendezve volt, semmi körülmények között nem lehet. (Zaj. — Elnök csenget.) Azt már látjuk, hogy a kormányokban nincs meg az erő és ugy latszik, a parlamenttől sem kap­ják meg a támogatást, mert bizonyos népsze­rűségi szólamok visszatartják a képviselő ura­kat attól, hogv ebben a kérdésben kötelességü­ket a lelkiismeret legvégső határáig teljesít­sék. Engem nem tartanak vissza, azért beszélek ilyen bátran. Egy azonban bizonyos: hogy ezt a terhet az ország el nem bírja. (Ügy van! Ugy van! a baloldalon.) Méltóztassék figyelembe­venni, hogy ma már rongyokban jár a pa­raszt, méltóztassék figyelembevenni, hogy ma már ezer holdból megélni nem lehet, mert az ezer hold jövedelmezősége csak annyi, hogy épen fentarthatom magamlat; mél­tóztassék figyelembevenni, hogy a főúri palo­ták ma Budapesten mind gazdátlanul és üre­sen állanak, felhagyták őket a gazdáik, mert az ezzel járó életet már nem birják el. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek minden oldalon! Gaal Gaston: Méltóztassék figyelembe­venni, hogy a kereskedelmi osztály tele van panasszal, kényszere gyezség kényszeregyez­séget ér. Méltóztassék figyelembevenni, hogy a kisipar hasonlóképen a bukás szélén, munka­nélkül áll. Méltóztassék figyelembevenni, hogy a kereső osztályok mindenféle fajtája, amely produktiv munkát végez, a tönk szélére jutott. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalolda­lon.) Ha ez a helyzet, akkor bocsánatot kérek, ezen változtatni kell, mert ha megláttam a be­tegséget, akkor ha kell, késsel is oda kell vág­nom, mint orvosnak, hogy kivágjam azt a fe­kélyt, amely miatt az ország tönkremegy. Az a kérdés: quid nunc, hogyan kell ezen segiteni? Tisztelt uraim, nem kell nekünk messze mennünk, nem kell nekem ezt kitalál­nom. Húsz évvel ezelőtt olvastam az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának történetét, vagy itt van a kis Svájc a szomszédunkban. Sem Amerikában, sem Svájcban ebben a leg­modernebb, legdemokratikusabb államokban beörökösödött tisztviselő egyáltalában nincs. Az állami tisztviselő épen olyan szerződött hi­vatalnoka az államnak, mint amilyen szerző­dött hivatalnoka a magántisztviselő bármely vállalatnak. Megszerződnek bizonyos időre, a felmondás kölcsönösen meg van, mindkét fél részére s akkor szüntetik meg a viszonyt, ami­kor bármelyik félnek tetszik. Az államnak

Next

/
Thumbnails
Contents