Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

320 Az országgyűlés képviselőházának 32, Központot, hogy a tisztelt igazgatóság vezetése alatt álló szövetkezetnél az államkincstár részére 500 millió korona értékű üzletrészt jegyezzen. Ez egy hosszabb átirat, amelyből a többit elhagyom, mert nem lényeges, utolsó passzusa pedig ugy szól, hogy a szövetkezet igazgatóságába, elnöki tanácsába és végrehajtóbizottságába a fentiek értelmében beválasztandó tagul X. Y., — nem akarom a nevét idehozni, mert én sohasem nevekkel akarok operálni, én mindig csak intézmények vagy intézkedések ellen küzdök — ministeri osztálytanácsos urat jelöli ki. Ennek a ministeri osztálytanácsos urnák természetesen az volt a feladata, hogy egy ilyen szövetkezetnél, amelynél az én tudomásom szerint ma már 18 milliárd korona állami pénz fekszik, — mondjuk enyhén: fekszik — a megfelelő ellenőrzést gyakorolja, amelyet természetesen követelhet magának az állam, amely ilyen óriási mennyiségű közpénzt biz ennek a szövetkezetnek kezelésére. Ez a rendelet kelt 1925 május 25-én, tehát majdnem két évvel ezelőtt. Hogy azután ez a ministeri megbízott ur, ez a nemcsak az igazgatóságba, hanem az elnöki tanácsba és a végrehajtó bizottsiáigba is beledelegált ministeri osztálytanácsos ur, azt a bizonyos ellenőrzési kötelezettséget, amely természetes és magától értetődő volt, mennyire gyakorolta és mennyire nem, nem tudom, azt sem tudom, hogy megbízatása milyen mértékig, meddig terjedt, egyet azonban tudok; erre vonatkozóan névvel ellátott olyan adatok vannak birtokomban, amelyet nem hiszem, hogy a t. minister ur meg tud cáfolni — azt tudom, hogy ennél az intézménynél, amely — mindnyájan tudjuk — tönkrement, és hogy megmentess ék, kell most beleolvasztani a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetébe, a Schnetzer-féle alakulatba, ami meglehetősen nagy nehézségekkel jár ennél a szövetkezetnél; tudom azt, hogy 1927 januárjában — tehát jól méltóztassék figyelni: 1925-ben küldetett ki a ministeri biztos, illetőleg ellenőr az igazgatóságba és ez: a folyó év januárjában történt — a pénztári napló 490. tétele szerint kifizettetett elnökig tiszteletdíj gyanánt 40 millió korona, (Mozgás.) a. pénzári napló 727. tételszáma szerint januiáir 30-án, tehát 12 nap múlva ugyancsak elnöki tiszteletdíj címén további 15 millió korona. (Szilágyi Lajos: Ki az elnök?) Nem érdekel, mélyen t. Ház. Engem igazán hidegen hagynak minden ilyen kérdésben a személyek. Engem az a tény érdekel, hogy az állam pénzét pénzügyministeri ellenőrzés mellett ekképen lehet kezelni. Február 26-ikián kiutaltatott a pénztári napló 569. tételszáma szerint további 15 millió korona, tehát csak a folyó évben, 1927-ben — bocsánat a kifejezésért — egy döglődő szövetkezetben, ahol haszonról és ilyesmiről szó sem lehet, elnöki tiszteletdíj címén kifizettetett összesen 70 millió korona. (Mozgás.) Ugyanakkor alelnöki tiszteletdíj címén a pénztári napló 30. tételszáma alatt 1927. január hóra kifizettetett 7 millió, ugyancsak alelnöki tiszteletdíj címén február hónapban újra 7 millió korona. (Szilágyi Lajos: A kormánynak egyetlenegy tagja sincs jelen. Egészen szokatlan dolog!) Ehhez már hozzá vagyunk szokva t. képviselő ur, ezért nekem, őszintén megvallom, nem is tűnik fel. Ezek az állások ilyen altruista intézményeknél a múltban, legalább abban az időben, amikor a közéletben részt kezdtem venni, mindig ad honores állások voltak, amelyekért fizetés sohasem járt, most pedig ülése 1927 március 31-én, csütörtökön. olyan intézmények elnöki állásai, amelyek gazdaságilag teljesen tönkrementek, ilyen javadalmazással járnak. Méltóztassanak akkor megmondani, elfogadhatjuk-e a minister urnák azt az ellenvetését, hogy ezt a szövetkezetet azért tartja fenn, hogy a köztisztviselőkön segítsen? Nyilvánvaló és kézenfekvő, hogy ennek a szövetkezetnek semmi más célja sincs, mint, hogy jól dotált állásokban lehessen elhelyezni a ministertanács szerint arra érdemeseket. De tovább megyek. Itt jön, amit első sorban inkriminálok az egész szövetkezet kezelésénél és annál a pénzügyi ellenőrzésnél, amely már 1925-ben személy szerint kiküldött pénzügyministeri tisztviselő utján gyakoroltatott. Ennek a szövetkezetnek a múltban — pozitive nem tudom mennyi — tíz vagy tizenkét ügyvezető igazgatója volt. Minden ügyosztálynak volt egy külön igazgatója, akiknek én közelebbi nexusait kutatni, bár közszájon forognak, nem szándékozom és nem kívánom. Olyan dologról van szó, amelyeket bizonyítani talán nehéz is lenne, tehát szükségtelennek tartom, hogy azzal itt előálljak. Előttem a tények azok, amelyek döntőek és beszédesek. Mit gondolnak a mélyen tisztelt képviselő urak, hogy ennél a szövetkezetnél micsoda alapon voltak ezek az ügyvezető igazgató urak szerződtetve? Mert bármely részvénytársiaságnál vagy bármely józanul vezetett magángazdaságnál az alkalmazottak egyfelől fix fizetést szoktak kapni, — mert hiszen ezek az ügyvezető igazgatók tulajdonképen alkalmazottak — másfelől pedig, hogy arra serkentse őket a vállalat, hogy az üzlet rentabilitása érdekében minél többet, minél intenzivebben dolgozzanak, a tiszta haszonból is szokott ügyvezető igazgatóknak bizonyos százalékos, percentuális jutalékot biztosítani. Ha ez igy lett volna a Kogsznánl is, akkor azt mondtam volna, hogy rendben van, bár egy kicsit furcsának találom ezt egy altruisztikus intézménynél, ahol veszteségről tulajdonképen szó sem lehet, mert hacsak a tisztviselők ruházkodásária és ezen a téren való segítségére ^szorítkozik, ott veszteség egyáltalában nem érheti; mondom, ha idáig szorítkozott volna a javadalmazás, azt mondtam volna, hogy talán nem egészen altruisztikus, azonban más világot élünk, ma már a Krisztus koporsóját sem őrzik ingyen, hát ezt sem végzik ingyen. Ezeknek az igazgatóknak azonban olyan szerződésük volt, hogy kaptáik havi 8—10 millió korona fixfizetést, azonfelül pedig — s most méltóztassék jól idefigyelni —; a bruttó forgalomból egyharmad pro mille jutalékot. Most mutatok rá azután a történteikre. Mit jelenít, ha én a bruttó forgalomból adok jutalékot! Az annyit jelent, hogy az igazgatóknak nem arra kell törekedniök, hogy minél jövedelmezőbb üzletet csináljanak, hanem csak egyre kell törekedniök, arra, hogy minél nagyobb legyen a forgalom, akár van ebből buszon, akár nincs. Volt ennél a szövetkezetnél egy husakció, amelyre sok-sok száz milliót fizettek rá, volt azután egy pulykaakoió Londonban eladandó pulykákra, amelyek azonban Németországnál tovább nem jutottak és az a tisztviselő, aki meg volt bizva az előadással még az árávjal is megszökött. Azonkívül ez a szovetjkeztet csinált Angliában egy szövetüzletet, egy angol szövetakciót, amelyre megint ráfizetett Isten tudja, hány száz milliót. Elég az hozzá, hogy ez a szövetkezet 18 milliárd állami pénzében van ma már a magyiar államinak és a 18 milliárddal teljesen a földön fekszik, úgyhogy be kell olvasztani egy másik szövetke-