Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

âl4 Az országgyűlés képviselőházának 32. nősen azért, mert magam is elismerem, hogy intézményes törvényhozási munka ebben a teremben meglehetősen nehéz mesterség, mert hiszen az itt elhangzó különféle módosító javaslatokat az első hallásra annak minden vonatkozásában megítélni egyetlenegy minister sem képes és sokszor a legjobb javaslatot is kénytelen elutasitani azért, mert annak hatásait momentán megmérni és összhangba hozni nem tudja, az előttünk fekvő törvényszerkezettel. JÉn azonban sohasem ebben láttam a képviselőház munkájának legfontosabb részét, hanem abban a nyilvános ellenőrzésben, amelyet a parlament felelősség nélkül végez. A parlament ugyanis az egyetlen hely, ahonnan bármi néven nevezendő olyan kormányzati visszaélést vagy hibát, amelyet más helyről az üldöztetés veszélye nélkül nyilvánosan pellengérre állítani nem lehet, a közjó érdekében és az ország javára lehet és adott esetekben kell is ostorozni. Magához a költségvetéshez nem igen szólhatok hozzá, mert hiszen az a nagy, száraz adathalmaz, amely előttünk fekszik, többnyire nagy általánosságokba burkolt fő- és alcímek alatt abszolúte nem alkalmas arra, hogy egészen beható, tiái-gyilagos kritika tárgyává tehessük, pláne nem alkalmas akkor, amikor zárszámadásokat, amelyek tulaj donképeni kulcsai lennének a költségvetésnek, már évek óta nem kaptunk. így épen azt a kulcsot kell nélkülöznünk, mely nélkül a költségvetési törvényjavaslat érdemleges megbirálása szinte lehetetlenné válik. De mégsem tartom meddőnek a vitát, mert hiszen itt van meg a lehetősége annak, hogy mindazoknak a hangulatoknak, mindazoknak a bajoknak, kivánalmaknak és keserűségeknek, amelyek esetleg a nemzetben élnek, hangot adjunk és ezáltal egy-egy kérdést talán közelebb vigyük azoknak a férfiaknak szivéhez vagy belátásához, akik az ország kormányzására lévén hivatva, elhatározásuk nélkül élő valósággá úgysem válhatik semmisem. Mai felszólalásomat ilyen mozaikszerű felszólalásnak szántam. Nem akarok foglalkozni nagy horderejű, plaine külpolitikai s hasonló kérdésekkel. Ilyen kérdésekben nem akarok a kormánynak tanácsokat adni, mert nem volna komoly dolog mindazon rugók ismerete nélkül, amelyek a kormányt a külpolitikában irányítják. Belebeszélni ebbe a kérdésbe és a kormányt kvázi irány itani, nem tartanám összeegyeztethetőnek a képviselői felelősséggel és komolysággal. Meg kell azonban valamit jegyeznem annak a pártnak a részéről, amelyhez tartozni szerencsém van ós amelyet különben nagyon kevés választ el a tisztelt többségi piáirttól, mert hiszen tulaj donképen mi is a konzervatív, nemzeti hagyományokat fentartó elemekhez számítjuk magunkat és ebben az irányban kormány reánk minden körülmények között ellenszolgáltatás nélkül számithat. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Annyit azonban mégis meg kell jegyeznem, hogy amikor a kormányt olyan munkájában, amelyet ellenőrizni képtelenek vagyunk, készek vagyunk teljes loyalitással támogatni, akkor viszont egyet elvárhatunk és feltétlenül el is várunk a kormánytól, hogy mindazokban a nagy, a kormányzati morált érintő kérdésekben, ahol jogos panaszaink vannak, mindent elkövessen, hogy ezáltal a bennünket tőle elválasztó ellentétek eliminálhatók legyenek. Rátérek most felszólalásamnak arra a mozaikszerű részéire, amelyben egyes hozzám élillése 1Ù27 március 31-én, csütörtökön. jutott kivánalmaknak kívánok kifejezést adni. Mindenekelőtt — és azt hiszem ezt nem veszik tőlem rossznéven — hazabeszélek. A Balaton kincsét pusztítják; pusztítják vállalkozók üzleti alapon, akik nem törődnek annak a vidéknek az egész világon elismert gyönyörű szépségével, hanem már munka alá vették a Balaton-környéki bazalthegyeket és ott olyan vandál munkát végeznek, mely mellett most már nem haladhatok el szó nélkül. (Ugy van! Ugy van!) Felhívom a mélyen t. koirmány figyelmét Vas vármegye egyik legszebb bazaltkupjára, a Sárhegyre. Méltóztassanak oda kiutazni és megnézni, mit csinált az üzleti szellem a Sárhegyről. Most a másik kúpot vették célba, Somlóra került a sor, ahol ugyan még nem dolgoznak, de ugy hallom, már ott is készül a bazalt kiaknázása. Nézzék meg a badacsonyi oldalt, a zalai hegyeket, mindenüvé belevette magát az üzleti szellem, ahol csak ezt az értékes követ kibányászni lehet és mi elnézzük, hogy ezeket a szépségeket, amelyekért más nemzet áldozatokiat hozna, garasra váltsák és apránkint elhordják. Ezt csak egészen röviden kívánom a mélyen t. kormány figyelmébe ajánlani. Tudom, hogy a kérdés nagyon nehéz, tudom, hogy az magánjogi akadályokba ütközik, de amikor, azt látom, hogy a kormányzat más téren olyan könnyen túlteszi magát magánjogi érdekeken, akkor, amikor nemzeti kincsek megmentéséről van szó, még az én magánjogi aggályaimis elnémulnak. A válalkozók teljes kártalanításával a jövőre be kell tehát szüntetni ezt a vandalizmust. (Helyeslés.) Szólnám kell a kerületemben is levő református egyházak anyagi helyzetéről. Erről a kérdésről abszolúte elfogulatlaaml és önzetlenül szólhatok, minthogy én magam katholikus vagyok, ha tehát ezt a kérdést én hozom a Ház elé, senki a világon nem vádolhat meg azzal, hogy abban elfogultság, református türelmetlenség vagy hasonló vezet. A békében, mint jól méltóztatnak tudni, a református egyházak bizonyos adózási segélyben részesültek. Ez az adózási segély nem volt valami igen nagy öszszeg, de arra kétségtelenül elég volt, hogy különösen azok az apró kis dunántúli református községek (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen-) ahol egypár száz ember tartja fenn a papot és az iskolát, abba a helyzetbe kerültek, hogy a maguk vallását fentarthassák és Istenüket saját vallásuk szerint tisztelhessék. Most a háború után ezeket a segélyeket valorizálatlanul a régi összegben osztották ki. Valami kis javulás történt, bizonyos mértékű valorizációt már létesített a kormány, ez azonban oly kevés, hogy e mellett a református egyházközségek képtelenek magukat fentartani vagy pedig csak olyan irtózatos adóztatás árán, amelyet tartósan és hcsszasan kibírni nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ugy vagyok értesülve, hogy egymillió aranykoronával az összes református egyházak adózási kérdéseit meg lehet oldani. Ha a kormánynak Kogsz-okra, Faksz-okra és egyéb dolgokra vannak milliárdjai, azt hiszem, hegy — ha egy kicsit körülnéz a mélyen t. minister ur a saját kasszájában — erre a minden Faksz-nál és Kogsz-nál fontosabb célra egymillió aranykoronát előteremthet. (Ugy van! Ugy van!) Itt arra is kérem a mélyen t. kormányt, ne várjon ennél a kérdésnél. Ez a kérdés sürgős és égető, a veszedelem nagy, (Ugy van! Ugy