Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

Âz országgyűlés képviselőházának 32. van! — Barla-Szabó József: Egymásután zárják be a törpe iskolákat!) és amikor a vallásos érzés ugy is nagyon megrendült, ne méltóztassék ezt még azzal fokozni, hegy a vallásos érzés megrendülésének az anyagi bajok meg nem szüntetésével tápot adunk. (Ugy van! Ugy van!) Szólnom kell a tanitói kar bizonyos sérelmeiről is. (Helyeslés a jobboldalon.) Én állok talán legtávolabb attól az, irányzattól, hogy akármilyen népszerűségi velleítás kedvéért ebben a Házban jogosulatlan kívánságoknak legyek szószólója. Mindig meg is szoktam mondani nyiltan és kereken, ha ilyesmivel jönnek hozzám: kérem, menjenek el máshoz, ón ilyen dologgal nem foglalkozom. A tanitói karnak azonban kétségtelenül vannak olyan sérelmei, amelyeket itt szóvá kell tenni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Egyik legelső sérelmük, amelyet felpanaszolnak, hogy 1925. évi 7000. számú ministeri rendelet, a státusrendelet a tanitói kar egy részét három fokozattal lefokozta. Amikor a bürokrácia hierarchiájának felsőbb grádnsain szinte nap-nap után látjuk a legkülönbözőbb rangemeléseket, amikor azt látom, hogy, amint bizonyos arisztokratikus körökben bárónál kezdődik az ember, ugy ma már a ministeriumokban a ministeri tanácsoson alul jóformán csak szolgai rangban levő emberek vannak, ha azt látom, hogy mindenütt a felfelé kikerekités és felfogás uralkodik, akkor sehogy sem tudom megérteni, hogy épen a tanitói karban miért kellett szerzett jogokat megszüntetni, miért kellett egy jó nagy részét a tanitói karnak három fokkal lejjebb osztályozni és ezzel nekik természetesen anyagi kárt okezni. Még sokkal nagyobb sérelme, különösen a felekezeti tanitói karnak az az eljárás, amely a kántortanítók fizetése körül tapasztalható. (Ugy van! Ugy van! — Szilágyi Lajos: Botrány!) Méltóztatnak nagyon jól tudni, — nem nekem kell itt elmagyarázni — hogy a, kántor tanitó tulajdonképen két teljesen különböző munkát végez. (Ugy van! Ugy van!) Egyik munkája^ amelyet az iskolában végez, a tanitás, a másik pedig, amelyet az egyház körül vállalt magára, legalább olyan elfoglaltságot jelent. (Ugy

m van! Ugy van! a jobboldalon. — Szilágyi Lajos: És amilyet ünnepnapon is végez!) Ünnepnapon, vasárnapon jóformán nincs egyetlenegy órája sem, mert munkája kezdődik a hajnali misével, folytatódik a reggeli misén, azután a délutáni litánián és este a rorátén. Ezenkívül még egyéb vallási gyakorlatokon is részt kell vennie, amiért a kántortanitó megkapja a maga kántori fizetését. Valami ministeri rendelkezés folytán azonban, amellyel ilyen fizetési átértékelések történtek, a kántortanítónak mindazt a fizetését, amelyet kántori javadalmazás címén kap, beszámítják a tanitói fizetésébe és kiegészítést csak a szerint kap, ami ezenfelül még fedezetlenül marad. Ezzel beállott az a helyzet, hogy a kántortanitó sokkal rosszabb helyzetbe került, mint az osztálytanító, (Ugy van! Ugy van!) bár kétszeres munkát végez. (Szilágyi Lajos: "ürrgyen dolgozik, mint a kántortanitó!) Ez szerény felfogásom szerint olyan sérelem, amelyet a legrövidebb idő alatt orvosolni kell, mert semmiféle kormányzatnak nincs joga ahhoz, hogy egy vallási, egyházi funkcióért fizetett javadalmat beszámítson a tanitói illetménybe és a tanitói fizetés kiegészítésénél ezt is tekintetbe vegye. ülése 1927 március 31-én, csütörtökön. 3Í5 Szólnom kell a tanitóknak még egy jogos sérelméről. Amikor azt látjuk, hogy az államvasút üzletvezetői kara, sőt — amint bátor leszek majd egy levelet felolvasni — még a helyettes üzletvezető is a legkülönbözőbb és legluxuriózusabban berendezett szalónkocsikban szaladgálnak. (Ugy van! a baloldalon. — Mozgás a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk!) akkor az a bizonyos utazási kedvezmény, amelyet a tanitói karnak is megadatott, nem tudom már, melyik rendelet vagy miféle jogforrás, olyan feltételekhez van kötve, hogy a tanitói kar végeredményben annak jóformán nem veheti hasznát. Méltóztassék csak egy falusi tanitó életét elképzelni. Az nem utazgat minden héten, minden szire-szóra, annak legfeljebb négy-öt utazása van egy esztendőben, mert hiszen akármilyen olcsón utazik, maga az, hogy kimozdul hazulról, kétségtelen, hogy pénzébe kerül. A tanítónak a kedvezményes jegyeknél minden évben 20 pengő térítési összeget kell fizetnie, valami kiállítási díj, vagy ilyenféle címén. Egy olyan embernél, aki hetenként utazik, ez a 20 pengő eloszlik, az észre sem veszi, de egy olyan embernél, akinek utazási segélye arra való, hogy a maga egy-két kis utazását egy esztendőben igy olcsóbbá tegye, annál a 20 pengő kiállítási díj annyit jelent, hogy tulaj donképen nem kap vasúti kedvezményt. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. —Felkiáltások a jobboldalon: Ki sem váltják!) Méltóztassék ezt a kérdést is valahogy megoldani. Nem mondom, hogy adjanak a tanitói karnak korlátlan utazásra jegyet. Adhatnak nekik egy esztendőben 5—6—8 vagy 10 utazásra' szóló kedvezményt — e felett nem akarok vitatkozni — de ez legyen valódi kedvezmény. Amit az egyik kezével ad az állam, ne vegye •kiállitási díj vagy térítési díj címén vissza. (Helyeslés.) Ezeket kívántam a tanítók sérelmei dolgában megemlíteni. Most szólnom kell a nyugdíjas tisztviselők között fennálló megkülönböztetésekről, amelyeket részemről igazságosnak, helyesnek sőt józannak sem ismerek el. Megengedem, hogy lehet ilyesmiről szó ott, ahol tisztán csak a betűkön rágódnak, * ami hivatalokban nem is olyan szokatlan dolog, mert a hivataloknál az a helyzet, hogyha valami javaslat vagy kérdés odamegy, a hivatal mindig mérlegel, mérlegeli a mellette szóló körülményeket, mérlegeli az ellene szóló körülményeket. Legutóbb történt égy jóizü eset, hogy mikor egy polgártárs valami kérvényt intézett egy ügyben valami hivatalhoz és visszakapta a végzést, hogy »mérlegelve ezt és mérlegelve amazt, elutasittatik kérelmével«, a polgártárs tízéves fia odaszól: édesapám, mér legel ministeriuml (Derültség. — Mozgás.) Mondom én hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy a ministeriumokban, általában azokban a körökben, amelyeket én egy szóval bürokráciának nevezek — ahova nem sorozom a magyar tisztviselő karnak általam is szere tett és becsült nagy részét — ezekben a körökben betűkön szoktak rágódni és megengedem, hogy betüalapon egészen jól ki lehet hozni azt, hogy annak a generálisnak vagy annak a magasrangu állami tisztviselőnek, aki békében negyven évig keservesen dolgozott, azután a háborúba is odakerült, a fronton is járt, szóval valóságos szolgálatokat tett, kevesebb nyugdíj dukál, mint annak az ezredesnek, aki esetleg háborút nem is látott, csak a mostani gyors avanszman folytán lett azzá.