Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1927 március 30-án, szerdán. 275 tek Szövetsége egyezségokmányának értelmében immár alkalmazhatatlanoknak kell tekintenünk. (Ugy van! Ugy van!) Ebben ja tekintetben először a Cseh-Szlovák köztársaságnak azt a közismert esetét voltam bátor vázolni, hogy a mi volt rutén testvéreinknek, akik a jelemben, mint Ruszinszkó, a Cseh-Szlovák köztársaság kiegészitő részét alkotják, (Jánossy Gábor: Rákóczi népe!) a kisebbségi szerződésben megígért széleskörű autonómiát nem akarja megadni, amennyiben olyan reformot terjesztett elő,, amely szerint nem egy ilyen országos autonómiával, hanem még olyan csekélyke kis közigazgatási autonómiával sem akarja felruházni ezt az országrészt, amilyen egy magyar vármegyei önkormányzatnak megfelel. A második eset pedig, amelyre tételem bizonyitása érdekében utaltam, Romániának legújabban közismertté vált az az eljárása volt, mely szerint a trianoni békeszerződés által létesített vegyes döntőbíróság hatásköri megállapítását nem ismerte el és azt a kijelentést tette, hogy ennek a vegyes döntő bíróságnak érdemben hozandó Ítéleteit sem fogja a maga részéről elismerni. Eme álláspontjának védelmet kérés a Nemzetek Szövetsége Tanácsánál, melyet a paktum 11. §-a értelmében az iránt keresett meg, hogy maga is jelentse ki, hogy a vegyes döntőbíróságnak nincs hatásköre a román agrárreformmal kapcsolatos vitás kérdésekben. E pontnál fejtegetéseim során érintettem délelőtt a négy évvel ezelőtt, a Nemzetek Szövetsége Tanácsa előtt a magyar kormány kezdeményezésére lefolytatott azt az eljárást, amelyben a magyar kormány védelmet keresett a román kormánynak a magyar optánsokkal szemben tanúsított, szerződésbe ütköző amaz eljárása ellen, amely szerint az optánsok összes birtokait a távollét hamis jogcímén elkobozta. Kijelentettem, hogy akkoriban a magyar igazság azért nem érvényesülhetett, mert a Nemzetek Szövetsége Tanácsának eljárási szabályai szerint a Nemzetek Szövetségének Tanácsa osak egyhangú határozatot hozhat. Minthogy pedig a Nemzetek Szövetségének nagyon fogyatékos szabályai szerint a 11. $. alapján megindult esetekben az érdekelt államnak is adnak szavazatot és az érdekelt állam — ebben az esetben Románia — nem fogadta el azt a megoldást, hogy a vitás kérdés az állandó nemzetközi bíróság elé teleltessék, ennélfogva a magyar igazság nem érvényesülhetett és a Nemzetek • Szövetségének Tanácsa kitért a döntés elől. Azt mondottam, hogy a most fenforgó esetben Romániának nem lehet kilátása arra, hogy meghiúsíthassa a vegyes döntőbiróság eljárását. E tételem alátámasztására van szerencsém hivatkozni arra a különbségre, amely az 1923-iki eset és a jelen eset között fenforog. Akkoriban arról volt szó, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa az optánsok ügyében hozzon elvi döntést. Az elvi döntést Románia megakadályozta azzal, hogy a maga szavazatával meghiúsította az állandó nemzetközi biróság közbelépésének lehetőségét. Most ilyen meghiúsítására nem lehet reménye a román kormánynak, mert a trianoni békeszerződés egészen határozottan előírja, minő eljiárást kell követni akkor, ha valamely érdekelt állam nem küldi ki a vegyes döntőbíróságba a maga bíráját. Erre az esetre a trianoni szerződés akként rendelkezik, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa kijelöl azon államok állampolgárai sorából két egyént, amely államok a világháború alatt semlegesek maradtak és e két egyén közül választja ki a másik érdekelt államnak, ebben az esetben tehát Magyarországnak kormánya az illető bírót. Jelen esetben tehát a román döntőbíró vonakodásiáinak, illetőleg visszavonulásának semmi más eredménye sem lehet, mint az, hogy annak helyébe a trianoni szerződésben előirt módon más biró fog lépni. A vegyes döntőbiróság által eddig hozott hatásköri döntés azonban végérvényes, amint végérvényes fog maradni ennek a bíróságnak még ezután hozandó érdemleges Ítélete is. Mert sem a Nemzetek Szövetsége Tanácsának, sem a Nemzetek Szövetsége közgyűlésének, sem más nacionális vagy internacionális fórumnak nincs joga arra, hogy a nemzetközi jog által létesített vegyes döntőbíróságot a maga szuverén hatáskörében korlátozza, nincs joga arra, hogy ezt az eljárást bármiképen is megakassza és legkevésbé van joga arra, hogy felülvizsgálja a döntőbíróságnak a maga szuverén hatáskörében hozott határozatát. Hogy a jelen esetben a Nemzetek Szövetségének Tanácsa minő eljárást fog követni, a tekintetben én jóslásokba nem bocsátkozom, azt az egyet azonban mégis ki kell jelentenem, hogy teljes erkölcsi lehetetlenségnek tartom, hogv a Nemzetek Szövetségéhek Tanácsa ebben a kérdésben Románia álláspontját fedezze, mert ha ezt tenné, akkor egyszerre száz oldalról ütköznék bele a fennálló nemzetközi szerződésekbe és ezáltal önmagának a halálos ítéletét irmai alá. A Nemzetek Szövetségének paktuma szerint ugyanis a Nemzetek Szövetségének az a hivatása, hogy a nemzetközi szerződések határozmányait tiszteletben tarttassa. A Nemzetek Szövetségének egyenes rendeltetése az. hogy a háboirut elkerülhetővé tegye azáltal, hogy a konfliktusok lehető nagy terére nézve az államok között való nemzetközi bíráskodást, az úgynevezett arbitrázst léptesse életbe. Abban az esetben tehát, mint amilyen a jelen eset. amidőn az érvényben álló nemzetközi szerződés kötelező arbritrázst állapit meg mindazokra az államokra, melyek azt a nemzetközi szerződést aláirtak, — igy kötelező arbitrázst jelen esetben Romániára is — lehetetlenség a Nemzetek Szövetsége részéről, hogy annak az államnak fogja pártját, amely pártot üt ezzel a nemzetközi szerződéssel szemben és a kötelező arbitrázst nem akarja respektálni. Ha a Nemzetek Szövetsége, amelynek egyénies hivatása ennek a nmzetközi bíráskodásnak minél szélesebb körben való érvényesítése, önmaga fordulna a nemzetközi bíráskodás ellen, ezzel saját létalapját támadná meg. Nem tudom elképzelni, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa erre az álláspontra tudjon helyezkedni. A Nemzetek Szövetségének Tanácsa nézetem szerint ebben az esetben semmi egyebet nem tehet, mint hogy kijelentse, hogy a jelen konkrét esetben beavatkozni nem áll hatáskörében és hogy utasitsa Romániát, hogy alkalmazkodjék a fennálló nemzetközi szerződéshez. ' Igaz, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa eddig egy dilatórius intézkedést tett. Erre nézetem szerint egyáltalában semmi szükség sem volt, mert hiszen napnál világosabb, hogy Románia ebben az esetben szembehelyezkedik a nemzetközi szerződéssel és hogy Románia meg akarja^ sérteni a reá nézve kötelező nemzetközi bíráskodást. Mindazonáltal tekintettel arra, hogy már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa mindazon esetekben, amidőn a volt hadviselő felek közül az entente