Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

258 Az országgyűlés képviselőházának 31 keretében fogjuk elmondani. A baj csak az, hogy Tóth Pál képviselőtársunk more patrio helytelen következtetéseket vont le a saját maga okfejtéséből. Látja a hiányokat, látja, hogy nem történik semmi ezen a téren vagy igen kevés, konstatálja a hézagokat és a yègêû ahelyett, hogy azt mondaná, hogy olyan kor­mányzatot, amely ilyen hiányokat figyelem nélkül hagy, amely nem képes a szükséglete­ket kielégíteni, nem támogat, azt mondja, hogy a költségvetést elfogadja. (Temesváry Imre előadó: Felíhivj figyelmét a kormánynak!) Tudom, Temesváry képviselőtársam, hogy fsi­hivja a figyelmet, de épen utaltam már arra, hogy ez helytelen módszer, mert ez a figyelciu­f elhívás immár nyolc esztendő óta tart (Szabó Imre: Hiába!), anélkül, hogy a kormány saját párthiveinek ezt a figyelmeztetését valaha is figyelembevette volna. (Temesváry Imre elő­adó: Fokozatosan figy el emb evetté!) A költségvetés vitájában én csupán egy kérdésről óhajtok érdemben beszélni. A meg­győzés, az érvelés, a kapacitáció lehetőségét cs célszerűségét a magam részéről tapasztalataim alapján már feladtam 1 . Az elmúlt nemzetgyű­lésen épen erről az oldalról igen sok időt és energiát pazaroltunk arra, hogy érveltünk, kapacitáltunk, igyekeztünk meggyőzni, de min­den rezonancia nélkül, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) úgyhogy le kell vonnunk ebből azt a következtetést, hogy ezt a módszert — legalább egyelőre — fel kell adnunk. A magam részéről tehát ezúttal nem szán­dékozom a torlódó problémáik egyikét sem ki­ragadni és orról beszélni, nem szándékozom rá­mutatni a hiányokra még annyira sem, mint Tóth Pál képviselőtársam, nem szándékozom a kormány figyelmét bizonyos tünetekre és bi­zonyos hiányokra felhívni, mert az a meggyő­ződés alakult ki bennem, hogy ez felesleges valami, hiábavaló időfecsérlés, amelynek semmi értelme és semmi folytatása nincs. Egy dologról azonban beszélnem kell. Fel kell hívnom az ország és a közvélemény figyel­mét arra, hogy a bajok kutatásánál és a bajok okainak megállapitásánáit vissza kell mennünk az eredeti forráshoz, vissza kell mennünk ahhoz, hogy a bajok legnagyobb részének főoka az antidemokratikus kormányzás. A magyar mun­kásosztály különösen érzi ennek a borzalmasan szép. színes és változatos, de eeryben igen ne­héz korszaknak a siílyát. Átestünk a világtör­ténelem legnagyobb tömegmészárlásán. Nem le­het észre nem venni, hogy az összeomlott múlt romhalmazán állunk, hogy uj korszak születik a szemünk előtt. Két forradalmon és egy vé­resen bosszúálló ellenforradalmon estünk át Azt kell megállapítanunk, hogy a forradalmi láz még ma sem ült el. Ma is világszerte elfoj­t ottan vaery szabadon, de forradalmi tüzek lán­golnak. Megmozdult a nagy Kelet titkozatos embertömesre is, hogy lerázza magáról az euró­pai igát. Látnunk kell, hoary a fegyveres mér­kőzés után hatalmas kulturális és gazdasági versengés indult meg a népek és nemzetek között és konstatálnunk kell. — nolens volbns — hogy ebben a mérkőzésben csak azok a né­pek boldogulhatnak, állhatják mep- a helyükéi és menthetik át magukat a jövendőbe, amelyek gazdasági, szociális és kulturális téren többet tudnak produkálni és többet tudnak felmu­tatni. Valahogy ugy látszik figyelmes szemlélők előtt, akik nemcsak felszínesen gondolkodnak, akiket nem Vakít el a oártérdek és az osztály­uralmi érdek, hogy a lét vagy nemlét hiwil' 0 ** problémája vetődött fel az emberiség előtt, kü­ülése 1927 március 30-án, szerdán. lönösen egyes népekre és egyes kis államokra vonatkozóan. Azt látjuk, hogy ebben a kor­szakban hatalmas, egészen uj problémák fog­lalkoztatják a világot, a közvéleményt, a tudo­mányt és a törvényhozást: gazdasági, kulturá­lis és szociális problámálk, melyek summája az, hogy ebben a nagy világversengósben hogyan tudunk megállani, hogyan tudjuk állani ennek a rettentő forgatagnak nyomását? Azt látjuk, hogy a nagy társadalmi evolúció és revolució mellett a technika is száguldva fejlődik. A rá­dió korszakában élünk. Nincsenek ma távolsá­gok, az ember ura a mélységeknek és a magas­ságoknak. És mi itt csonka Magyarországon, el­hagyott, árva, törpe nép a multak átkai alatt önmagunkat és egymást mar óangoljuk. Mélyen t. Ház! Amiről én beszélni akarok, az élő anakronizmus, de beszélnem kell róla, szégyennel és fájdalommal. A demokratikus választójogot kell ma itt reklamálnom (Bródy Ernő: Örök téma!) a titkos szavazást kell itt ma számonkérnem, abban a korszakban, ami­kor ez a probléma a világ népei számára meg­szűnt, amikor szerte a világon minden kormány­forma mellett, minden politikai rendszer mel­lett (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) már régen túl vannak azon, hogy a népet fel kell ruházni politikai jogokkal és hogy a lelki­ismeretet fel kell szabadítani a nyílt szavazás terrorja alól. Az általános választójog és a titkos szava­zás — mondom — megszűnt probléma lenni. Titkosan szavaznak a Balkán népei, titkosan szavaznak a felszabadult kicsiny keleti álla­mok népei, titkosan szavaznak az exotikus vi­lágrészek szines népfajtái, titkosan szavaz az albán, a macedón és a crnagorác pór. (Peidl Gyula: Csak a magyar éretlen!) Csak itt ná­lunk, csak Magyarországon, csak a dolgozó magyar néptől vették el azt a jogot, hogy lelki­ismeretének megfelelően ugy vegyen részt a politikai életben, ugy foglaljon állást a politi­kai élet alakulásában, ahogyan azt felfogása, lelkiismerete diktálja. Nem uj kérdés ez. Tu­dom, hogy nem mondok vele ujat, de sajnos, aktuális, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalolda­lon.) és aktuális lesz mindaddig, amig erre a kérdésre rá nem tesszük a zárókövet. Nem uj kérdés, különösen nekünk: magyar munkás­osztálynak és szociáldemokratáknak. Nem megyek túlságosan vissza a múltba. A magyar polgári osztály 1848-ban szabadította fel magát a nemesi uralom alól, akkor szűnt meg a kiváltság. De az történt, ami egyébként minden forradalmi átalakulás után történt, hegy a felszabaduló egy uj elnyomott osztályt teremtett magának. A polgári osztály felsza­badult, letörte láncait, de ezeket a láncokat rög­tön ráhelyezte az utána következő munkásosz­tályra, amely pedig ott volt a forradalomban, ott volt a nagy nemzeti felszabadító munká­ban. Áldozott, szenvedett, vérzett érte. A vége az lett. hogy ő maga jogtalan maradt. 1867-ben a kiegyezés idején és a kiegyezés után, amikor az úgynevezett szabadelvű kor­szak jutott uralomra, amikor az Ősi alkotmány hatálya visszaállt, egyremásra hoztak törvé­nyeket. Elővették az 1849-től 1867-ig szunnyadó problémákat, igyekeztek áthidalni, de elfelej­tettek valamit. Elfelejtették, hogy ennek az országnak van egy osztálya, a dolgozók osztálya, amely mégis csak megérdemli, hogy elmondják róla, hogy munkájával, verejtékével és vérével ezt az orszásrot ezer esztendőn keresztül fentar­totta. Elfelejtkeztek a magyar föld robotosai­ról, a műhelyekben, gyárakban és irodákban

Next

/
Thumbnails
Contents