Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

256 Az országgyűlés hépviselöházánah 6 felhivni a figyelmet arra a heroikus és nagy eredménnyel biztató munkára, amelyet ezen a téren Pesterzsébet városa végez. Pesterzsébet váíriosa szegény munkásoknak egészségtelen vidéken épült otthona, s az Alföld hirtelen, változó Iklimája mellett ott találjuk száraz időben a port, amely megüli az utcák levegőjét s behatol a lakásokba. A lakásviszonyok cseppet sem felelnek meg jobban a hygienikus követeimé nyeknelk, mint az Alföld akármelyik hasonló nagyságú városában. Szóval, a tuberkulózis terjedésének misem állja útját, azaz mégis útját állja valami: útját állja Pesterzsébet városának az, országban eddig még követök nélkül álló minta-szervezettsége, élén a város polgármesterével és dr. Szalay Jenővel, a tüdőbeteggondozó-intézet főorvosával. E két ember munkáját azért emlitem meg, mert szeíretném felhivni az igen t. népjóléti minister ur figyelmét reá két okból is: egyrészt azért, mert a tuberkulózis ellen harcoló pesterzsébeti rendszert bizonyos fokig még tökéletesebbé lehet tenni, másrészt, mert arra kérem a népjóléti minister urat,, hogy ennek a rendszernek az ország más vidékein való alkalmazását tanulmány oztatni szíveskedjék. A tuberkulózis elleni küzdelem az országban két utón haladt eddig: dispenserek és tüdőbeteg-szanatóriumok, esetleg egyes kórházak tüdőbeteg-osztálya utján. Orvosi szempontból ez ellen az ut ellen semmiféle kifogásom nincs, mindössze az, hogyha ezen az utón eredményt akarunk elérni, akkor még legalább 50-szer annyi szanatóriumra volna szükségünk, mint amennyi van, ez pedig lehetetlen feladat az ország rossz gazdasági viszonyai mellett, hiszen tudomásom szerint egy szanatórium épitése körülbelül 50 milliárdot emészt fel. ötven milliárddal, egy szanatórium felépitési költségeivel, pedig az egész országban meg lehet szervezni a tuberkulózis elleni küzdelemnek olyan rendszerét, amilyent Pesterzsébet mutat, Pesterzsébet városa kötelezővé tette elsősorban a tuberkulotikus betegeknek hatósági bejelentését. Erre nem azért van szükség, hogy esetleg vörös kereszttel megjelölje az ember azt a házat, amelyben tuberkulotikus beteg van — mert akkor nagyon sok vörös kereszt lenne az országban — hanem azért, mert a tüdőbeteg gondozó intézetnek tudomására jutva a súlyos beteg, alkalma nyilik a környezethez való hozzáférés, a környezet megvizsgálása által már idejében megkezdeni a harcot a tüdőmegbetegedések ellen ott, ahol az illető maga sem sejti, hogy milyen végzetes betegség előszobájába került, Mert ne felejtsük el — amit ismételten hangsúlyozok — hogy kezdetben a tuberkulózis csaknem biztosan gyógyitható és azt sem felejtsük el, hogy minden tuberkulózisnak volt egyszer egy kezdeti stádiuma, amikor tüdőcsueshurutról beszéltek. (Gaál Mihály: Ezek pedig nincsenek nyilvántartva!) Ezzel pedig adva van a gyógyitás lehetősége. Nem kell más, mint gyógyszer. A gyógyszer adva van a gazdagok számára, amint az előbb emiitettem: különböző szanatóriumi klimatikus utón; a szegény emberek, a tömeg számára pedig adva van abban a módszerben, amelyet Pesterzsébet követ: egy-két injekció egy gyógyszerrel, amely Friedmann berlini professzor nevéről van elnevezve. Pesterzsébeten dr. Szalay Jenő a múlt hetekben a tízezredik oltást végezte, szóval eléggé nagy anyag áll rendelkezésére ahhoz, hogy az orvosok által sok tekintetben vitatott Friedmann-féle szérum gyógyhatásúról az objektív kritika meggyőződést tudjon szerezni, ha arra fáradságot vesz •1. ülése 1927 március 30-án, szerdán. magának, Dr. Szalay Jenő ötéves pesterzsébeti munkásságának eredménye a tuberkulotikus halálozások számának alászállása, amely a népjóléti ministerium hivatalos kiadásában dr. Pfeiffer tollából megjelent statisztikai adatok alapján ugy szól, hogy mig az 1920/23. évekre számitott átlag szerint Pesterzsébet minden tízezer lakosára eső 39 tuberkulotikus halálozással Magyarország 47#rárosa között a 34-ik helyen volt, addig 1926-ban minden tízezer lakosra eső 22 halálozással már a legelsők közé küzdötte fel magát és a középsúlyos és súlyos esetek nagyfokú megfogyatkozása folytán biztosan lehet remélni, hogy 1927-ben a 47 magyar város között már az első helyre kerül. Hogy a magam részéről a Friedmann-féle szérummal való gyógykezelést szóvá teszem, erre egyéni tapasztalatom is késztet, amelyet már hasonlóan öt esztendő óta észleltem odahaza az én szülővárosomban az alföldi hasonló poros fészekben. A Friedmann-kezelés terén ötéves praxisom azt a meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a tuberkulózis ellen tömeggyógyitás, tömeges gyógykezelés mellett csak ez az egyetlen ut, amelyet csonka Magyarországon rossz gazdasági viszonyok mellett olcsón meg lehet csinálni. E küzdelem sikerére pedig szerintem égető szükség volna azért, mert a nép szociális jóléte csak egészséges emberekkel érhető el, már pedig ugy a városi, mint a falusi nép szociális jóléte a legbiztosabb fundamentuma a gazdasági konszolidációnak. (Ugy van! Ugy van!) Ebben a tekintetben pedig még nagyon sok kívánnivaló van hátra. A falusi népnél, különösen pedig a tanyai népnél egészségügyi intézményekről, egészségügyi berendezésekről alig beszélhetünk. Az egészségügyi szolgálat a magyar társadalomnak ennek a kategóriájánál csak anynyiból áll, hogy a községi vagy körorvos beoltja himlő elien az oltásra kötelezett gyermekeket és a meghaltakról kiállítja a halotti vizsgálati bizonyitványt. Ez bizony nagyon kevés ahhoz, hogy a fajtökéletesedés utján előbbre jussunk. Nincs egészséges lakás, nincs egészséges ivóviz és nincs a lakosságban a higiéné iránt semmi érzék, A vályogfalu, szimpla ablakú, bádogkályhákkal fűtött iskolák melegágyai a fertőző betegségeknek. (Ugy van!) Erről maga a hatóság ál lit ja ki a bizonyitványt, amikor járványok esetén első teendője bezáratni az iskolákat. Hát ennyire az állategészségügyi szolgálat terén is vagyunk, mert ha az állatok között járvány üt ki, akkor betiltják a vásárokat. (Egy hang jobbfelől: Ott sokkal előbbre vagyunk!) De hol vagyunk Amerikától, ahol az iskola nem fészke a ragályos betegségeknek, hanem azilum, amelyet, ha járvány van, még inkább'nyitva tartanak. Valamit abban az irányban is kellene tenni, hogy preventív eszközökkel igyekezzünk megelőzni a bajokat, A falusi életnek hivatott apostolai: az orvos, a pap, a tanitó, a jegyző, elismerésméltó buzgósággal serénykednek azon, hogy a falusi nép kulturnivóját emeljék. Felolvasások, vetített képek, iskolán kivüli népoktatás, rádió, ma már mind ennek a célnak a szolgálatában állnak, de hitem szerint eredményt elérni nem tudnak. Egy-egy ilyen előadás után András bácsi vagy István bácsi a legnagyobb reverenciával szorongatja a tiszteletes ur kezét, de hogy utána is menjen annak, amit hallott, az ki van zárva. Nem lehet ezeket a maguk egyszerűségében, a maguk egyszerű gondolatvilágában élő embereket sem szóval, sem vetített képekkel meggyőzni arról, hogy vályogfalu ház a földes szoba, a íuber-