Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-30

Az országgyűlés képviselőházának 30. tandó úgynevezett létszámredukeiók fokozni fogják a szociális bajokat. Időszerűnek láttam tehát az emiitett bizottság megalakítását, amit egy évvel ezelőtt itt a Házban határozati javaslatban ujból kértem és sürgettem, sajnos eredménytelenül. Az igazság kedvéért megállapítom, hogy amikor én ezzel a tervvel jöttem, két esztendővel ezelőtt, ezt a tervemet a pénzügyminister ur örömmel fogadta és azt mondta, hogy ő a maga részéről támogatni fogja. Hogy mégis miért nem lett belőle semmi, azt nem kutatom. Erre vonatkozó határozati javaslatom a következő volt (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy tekintettel a közép- és alsó (munkás-) osztálynak súlyos anyagi fizikai és erkölcsi leromlására, szociális intézkedéseink elégtelenségére és szociális irányú törvényeink, rendeleteink és utasításaink értelmezése és végrehajtása körül tapasztalható viszásságokra és mulasztásokra, valamint általában az egész szociálpolitikánk terén fennálló bizonyos rendszertelenségre, végül a szociális bajok rendkivül nagy át sem tekinthető komplexumára s a mindezek folytán lépten-nyomon tapasztalható elégületlenségre és bizonytalan közhangulatra: foglalkozzék mielőbb egy a közép- és alsó (munkás-) osztály szociális érdekeit védő, parlamenten kivüli úgynevezett »szociálpolitikai bizottság vagy tanács« létesítésének gondolatával.« Ez volt akkor az én határozati javaslatom, és ezt ma is megismételném, azonban olyasmit hallok, mintha most már a népjóléti minister ur foglalkoznék ezzel a gondolattal. Ha ez igy van, akkor e helyről is kérem őt, jöjjön mielőbb ezzel a törvényjavaslattal. (Rothenstein Mór: Egyelőre teaestéllyel foglalkozik. — Zaj.)'Meg vagyok győződve róla, hogy a Ház minden pártja támogatni fogja őt ebben a törvényalkotásban. Ami a feladatait illetné ennek a bizottságnak, ezzel bővebben itt most nem foglalkozom, hiszen már elnevezésében is sok benfcglaltatik abból, amit vele elérni akarnánk. Célunk volna vele elérni és lehetővé tenni a szociális bajok igazságos, méltányos alapos és rendszeres orvoslását. Célja lenne megnyugtatni az önhibájukon kivül nyomorba és romlásba jutottak százezreit, felébreszteni a nélkülözők társadalmában azt a megnyugtató tudatot, hegy van egy fórum, amely megfelelő érzékkel, méltányosan és igazságosan bírálja el szociális ügyeiket, és nem hagyja egyszerűen elveszni a jobb sorsra érdemes, becsületes magyar családok tizezreit. Természetes, hogy egy ilyen szociálpolitikai bizottságnak csak ugy lehetne eredményes munkája, ha ezt nemcsak a kormány, hanem maga a társadalom is támogatná, ha belátnák végre az emberek azt, hogy a társadalmi rendet és a nemzeti jövőt csak megértéssel és áldozatokkal lehet biztosítani. Elnök: Az ülést egy fél órára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést ujból megnyitom. A szóffolytatólagosan Alföldy Béla képviselő urat illetíi. Alföldy Béla: T. Ház! Amikor én a szociálpolitikát állítom oda állami és társadalmi rendünk tartós biztositékának mintegy conditio sina qua non-jaként, ezzel még nem mondtam azt, hogy ezenkívül semminemű eszközökre nincs szükség az állami és társadalmi rend elleni szervezkedés stb. meggátlására. Ne feledjük, hogy a háború, a KÉPVISELŐHÁZI FAPLO. II. illése 1927 március 29-én, kedden. 233 forradalom, a nyomor, a nélkülözés valósággal kiölték az emberek nagy tömegéből az erkölcsi érzéket, rendkivül nagy mértékben rontották meg az egész közszellem et. ugy, hogy itt már egyedül a szociális bajok leküzdésére irányuló bármilyen őszinte törekvésekkel nem érünk célt. Azok a súlyos megpróbáltatások, amelyeken ez a nemzet keresztülment és amelyeket még ma is nyög, egy soha semmivel meg nem javitható, mindenre kapható embertípust termeltek ki, amely embertipus ellen beláthatatlan időkig csak szigorral, elrettentő oéldák statuálásával, szóval megfélemlítéssel lehet dolgozni. (Esztergályos János : Vérrel és vassal!) De nem is ez a fontos, hiszen ezzel úgyis számolnunk kell, hanem fontos az, ami különben vitán felül áll, hogy amennyiben sikerülne szociális téren megnyugvást teremteni, az a bizonyos embertipus nem fogja aknamunkáját a siker reményével folytathatni, mert a társadalomnak miudig szélesesebb és szélesebb rétegeit találja magával szemben. Ismétlem, manapság igenis, az állam legnagyobb éberségére és szigorára van szükség, hogy sikerrel védekezhessék a lépten-nyomon tapasztalható felforgató tendenciák ellen. Az államnak az a szerve, amellyel mindent látnia, hallania, észrevennie kell, az államnak úgynevezett közbiztonsági szerve. Ha ez mindenkor kifogástalanul működik és mindenkor teljes mértékben megbízható, akkor nincs mitől tartani. A szociálpolitikával és egy megbizható közbiztonsági apparátussal feltétlenül sikerülni fog azt a bizonyos javíthatatlan embertípust izolálni, hogy ugy moudjam, »kihalási státusba« helyezni. Nem mulaszthatom el itt az alkalmat, hogy meg ne emlékezzem a társadalom ama munkásairól, akik mindenkor becsülettel állották meg helyüket, akiknek soraiból már annyi hős, annyi vértanú került ki és kerül ki állandóan, akiktől tehát hivatásuk mindenkor a legmesszebbmenő önfeláldozást követeli meg, t. i. a magyar állam; rendőrségről. Hiszen ha rámutatok a dolgozó magyar társadalom egyik legfelelősségteljesebb, legsúlyosabb, állandó életveszedelmekkel járó munkát teljesítő kategóriájának szociális helyzetére, tulajdonképen ezzel is a szociálpolitikai célokat szolgálom. Azt hiszem, nincs itt közöttünk olyan igazságosan gondolkodó ember, aki be ne látná azt, hogy a dolgozó társadalomnak ama tagjait, akik társadalmi rendünket, az élet- és vagyonbiztonságot oly gyakran életük kockáztatásával védik, az állam részéről is egészen különleges elbánásban volnának részesitendők. (Esztergályos János : Kaptak ajándékba 12 páncélautót ! Mit akar még ön? — Zaj a szé'sőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Alföldy Béla: Mindannyian ismerjük az államrendőrség rendkivül nehéz helyzetét, az őrszemélyzetről nem is szólva. Ennek tagjai valóságos páriái a társadalomnak. Ezeknek családtagjai, mellékesen megjegyezve, még betegség esetére sincsenek biztosítva, pedig azok a családtagok sohasem tudhatják, hogy a családfő veszedelmes éjjeli posztjáról egyáltalán visszatér-e, vagy nein. Sajnos, oly gyakran olvassuk, hogy egyik-másik derék rendőrünk vagy detektivünk holmi elvetemült gonosztevővel folytatott küzdelmében, vagy egyéb módon, súlyos hivatásának teljesítése közben életveszélyesen megsebesül, sőt életét veszti, addig, mig mi nyugodtan alszunk, mig mi mindannyian él» tünket és vagyonunkat teljes biztonságban tudjuk és látjuk s mig mi abban a megnyugtató, kellemes tudatban élünk, hogy van az államnak egy megbizható apparátusa, amelynek minden egyes tagja a kötelességtudásnak és odaadó önfeláldozásnak gondolatától áthatva, őrködik társadalmi rendünk és békénk felett. (Gaal 83