Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-30

Az országgyűlés képviselőházának 30. viselő-ügyekkel kapcsolatosan az országnak egy harmadik erkölcsi szükségletéről beszéljek: a kevés, de jól megfizetett tisztviselőkről. (Helyeslés a közéven.) Lehetetlenség, hogy tisztviselők, akik hatalmas összegek felett intézkednek s akikkel szemben mindig megnyilvánul a kisértés szelleme, éhbéren éljenek. Lehetetlenség, hogy tisztviselők hatalmas, nagy állami állásokban oly fizetéseket kapjanak, amelyekből ma az életet tengetni nem lehet. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Emlékeztetem az igazságügyminister urat arra, hogy amikor még nem volt képviselő, s amikor itt a Házban egy alkalommal a birói fizetések felemeléséről beszéltem s pártkülönbség nélkül összegyültünk képviselők, jogászok, hogy erről a kérdésről beszéljünk, azt mondottam, hogy a birói kar jól megfizetettsége a birói kar erkölcsiségének záloga. T. Képviselőház! Nagyon szomorú dolog, hogy a Nagy István-féle ügyről most beszélnek, amelyről már előzetesen mindenki beszélt; erről én nem akarok nyilatkozni, mert nem tudom, hogy lesz-e bizonyíték s hogy el fogják-e itélni ezt a birót De higyjék el nekem, hogy a magyar állami életben nem akkor kellene ezekről az esetekről beszélni, amikor azok kipattannak, hanem preventiv intézkedéseket kellene foganatosítani. Rólam ugyan alig lehet azt mondani, hogy én szolgabirópárti volnék, de lehetetlennek tartom, hogy 1,200.000 koronát adjanak annak a szolgabírónak, akinek joga van elzárásbüntetéseket kiszabni. (Egy hang a jobboldalon: Abszurdum!) Abszurdum 1,200.000 korona havi fizetést adnak nekik. (Reischl Richárd. Éhbért kapnak^Egy napszámos többet keres!) Ezért én itt a pénzügyminister uj jelenlétében és az egész Ház jelenlétében azt kérem: ne sajnálják a városi tisztviselői kartól a nagyobb fizetéseket. Csináljanak oly állami gazdálkodást, amely mellett nem vész el az államnak sok pénze haszontalan utón; ne legyenek Faksz-ok, ne legyenek 72 és félmilliárdos kiadások a szövetekezeteknél, ne legyenek Kogsz-ok és egyesek számára hutialmas fizetések. Ne egynéhány tisztviselőnek adjanak borravalót, hanem fizessék meg a tisztviselőket, mert higyjék el, hogy jobb üzlet az állam, részére a jól megfizetett, tisztességes tisztviselő, mint az olyan tisztviselő, akit rosszul fizetnek s aki ennélfogva kísértésnek van kitéve. Nem tudom megérteni, hogy a túloldalról miért oly idegesek a képviselőtársaim akkor, amikor arról beszélünk, hogy Magyarországon — hogy finoman fejezzem ki magam — a régi magyarországi erkölcs helyébe a hivatalokba sok helyütt belopódzott a balkán erkölcs. T. képviselőtársaim, ennek mi vagyunk az okai. Hát t. képviselőtársaim tudnak-e szigorúan Ítélkezni afelett a tisztviselő felett, akit odahaza vár a három gyerek, s aki 1,200.000 koronát kap? Nézzék meg t. képviselőtársaim, hogy az állami élet .magaslatain milyen nagy állásokban vannak olyan tisztviselők, akik 2 és 3 millió koronás fizetéseket kapnak. Én tehát nem azért támadom a pénzügyminister urat, mert ebben az országban forgalmiadóellenőrök vannak, és azt sem bánom, ha az az 50 forgalmiadóellenőr — mint a pénzügyminister ur mondja — 17 és fél millió koronát kap. Én olyan állami gazdálkodást szeretnék, ahol az állam, hogy ugy mondjam, a fogához ver minden garast, hogy helytelen utakra ne folyjanak el a pénzek. Ezeknél a szövetkezeteknél ugyanis — sajnos — az élen olyan férfiak állanak, hogy nekem az a gyanúm, hogy nem a szövetkezetre van szükség, hanem a szövetkezet vezetőinek állami támogatására. (Ugy van! a ülése 1927 március 29-én, kedden. 227 szélsőbaloldalon.) Ezek, t. képviselőtársaim, nem egyebek, mint az állam anyagilag lecsúszott magas tisztviselőinek és politikusainak tápintézetei. Ez az érzése az embernek, mert, ha nézem pl. a 72 milliárdos szövetkezetet, azt kérdem, mi szükség van arra, hogy államilag támogassanak oly szövetkezeteket, amelyek szövetkezeti utón vannak hivatva azt elvégezni, amit a magánkereskedelem állami támogatás nélkül nagyon kitűnően és nagyon jól elvégzett. Kell, hogy az emberben állandóan felmerüljön az a gondolat, hogy egy állam, amely oly szegény, oly nyomorult, hogy még az alkalmazottait sem tudja tisztességesen és becsületesen megfizetni, legelsősorban ne szövetkezeteket támogasson és ne hatalmas nagy összegeket dobáljon ki, mert hiszen az állami támogatások végösszege, — ha jól tudom — a költségvetésben 20 millió aranykoronát tesz ki. Ha tehát ezt a 20 millió aranykoronát, amelyet minden egyes alkalommal támogatásokra forditanak, az állami gazdálkodás rendbehozatalára fordítaná, higyjék el t. képviselőtársaim, sokkal hasznosabb tevékenységet fejtene ki. Az állami életben és általában az egész kormányzásban, különösen egy ilyen hatalmas nagy többségnél — melynek nem is kell számolnia az ellenzékkel, hiszen oly kevesen vagyunk, hogy akármit mondunk, akármit te* szünk, akármilyen hatalmas akciót inditanánk, a kormány csak természetes, hogy haladna a maga utján — nagyobb a kormány felelőssége is, nagyobb a kormány kötelessége is arra nézve, hogy a »Macht«-ot, a hatalmat ne helyezze a jog elé. Engedjék meg, hogy egészen szerényen és halkan egy olyan esetről emlékezzem meg, amely a pénzügyminister urat ebben a Házban egyszer olyan hagyon megbotránkoztatta, de az egész egységespártot is, — a választások előtt. Valamikor ezen a helyen ült egy képviselő, aki sok tekintetben kritika alá eshetett, de hogy mindig a hazája érdekeit képviselte, s hogy puritán ember volt, annak soha senki nem mondotta az ellenkezőjét. Vázsonyi Vilmos, aki ellen két ember merényletet követett el. Amikor az egyiket kinevezték forgalmiadóellenőrré, az egész Ház kavargott és felháborodott s azt mondotta, hogy ez lehetetlen és intézkedni fog. Tényleg az történt, hogy vizsgálat folyt a pénzügyministeriumban, de nem azt a pénzügyministeri urat helyezték el, akitől előzőleg megkérdezte a pénzügyigazgatóság, hogy kinevezhető-e az illető vagy sem, hanem a pénzügyigazgatóságtól egy szegény négygyermekes pénzügyi főtanácsost helyeztek el Szentendrére. De mi történt még? Ez még semmi. Olvastunk most egy törvényszéki tárgyalásról, mely a budapesti büntetőtörvényszéken a Pataytanácsban folyt le. A feljelentő Gyulai-Molnár Ferenc volt. Méltóztatnak gondolni, hogy kit ' és miért jelentett fel? Ez a Gyulai-Molnár Feírenc, Vázsonyi merénylője, aki előzőleg csalás miatt két esztendei fegyházra volt elitélve, mint az egységespárt kortese és megbízottja szerepelt Mezőtúron, ahol pedig nem is ellenzéki jelölt állott szemben a kormánypárt hivatalos jelöltjével, hanem Vértes-Vilmos István kormánypárti nemhivatalos jelölt. Mi történt? A választás nem sikerült, a választáson nem sikerült Molnár Ferencnek, eredményt elérnie, mire két mezőtúri kisgazdát feljelentettek a Molnár fiuk a kir. ügyészségen kormányzósértés miatt, (Farkas István: Ezen a címen min32*