Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-8

van, akkor terjesztetett a nemzetgyűlés elé, amikor a kormám haj tó vadászatra készült . , . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Farkas István ... amikor ezzel a hajtóvadászatot akarta leplezni, azt a terrort, erőszakot, amellyel kiirtotta az ellenzéket, és amely létrehozta ezt a parlamenti többséget. (Ellenmondások a jobboldalon.) Egészen igy van. Az ilyen módon összejött parlamenttől egészséges, okos, céltudatos közgazdasági politikát várni alig lehet. Alig lehet remélni azt, hogy az erőszakban megfogamzott parlamenti többség alkalmas lesz arra, hogy a magyar közgazdasági életet reorganizálja és belevigye azokat a szociális vonatkozásokat, amelyeket ma egyedül kellene elfogadni a törhozás alapjául. (Jánossy Gábor: Majd meglátjuk!) Mi már láttuk. Láttuk évek óta, hogy ez a törvényhozás olyan gépezet, — a nemzetgyűlés is éveken át ezt a munkát folytatta — amely nem a társadalmi konszolidációnak és a társadalmi fejlődésnek a gondolatát, hanem azt az egyoldalú osztálypolitikát szolgálja, amely egyoldalú osztálypolitika a népet elnyomja és a közterheket a közvetett adók, a fogyasztási adók alakjában áthárítja tisztán a dolgozó nagy tömegekre. Ez a javaslat, amely ma tárgyalás alatt van, tisztán ebből a szempontból indul ki. A minister ur előbb mondott beszédében hangsúlyozta, hogy szociálpolitikai vonatkozások is vannak ebben a javaslatban, hogy szociálpolitikai szempontokat tartott szem előtt, amikor ezt a javaslatot elkészítette. Más vonatkozásban elismeri, hogy helyes lett volna, hogy a közvetett adók leépítésével kezdje az adóreformot. Ha azonban maga a pénzügyminister ur megállapította, hogy helyes lett volna, hogy a közvetett adókat építsék le és ezzel enyhítsék a közterhek súlyát, akkor nem tudom, miért hivatkozik a szociálpolitikai vonatkozásokra, amelyek nincsenek a javaslatban és amelyek természetszerűen nem is fognak hatni ennek a javaslatnak kapcsán. Adózási rendszerünk eddig is olyan volt, hogy az állam bevételeinek nagy többsége a közvetett adókból került ki. Azokból a közvetett adókból, amelyek drágítják az élelmet, drágává teszik a termelést és a megélhetést, ami végső fokon nagy szociális nyomort, tömegnyomort jelent. Amikor ennek a javaslatnak indokolásában azt látjuk, hogy a javaslat adóamnesztiát ad azoknak a vagyonoknak és jövedelmeknek, amelyek az adó alól elmenekültek, abban az esetben, ha ezt a va gyónt, vagy jövedelmet valamely vonatkozásban építésre használják fel, ha azt látjuk, hogy itt adóeltitkolások történtek, hogy a nagybirtok, a nagy pénztőke általában a nagy vagyon, amely ki tudott bújni az adózási kötelezettség alól, amnesztiát kap, de nem a népréteg, amely a háború terheit viselte, amely testileg és lelkileg megcsonkult, megrokkant a világháborúban, és amely viselte a szanálás terheit is — mert a közvetett adókból vasalták be azokat a nagy állami bevételeket, amelyek révén végeredményben feleslegek mutatkoztak — (Jánossy Gábor : Az egész nemzet viselte ! — Mozgás a szélsőbaloldalon.) ha igy áll a helyzet, akkor miért beszél a minister ur szociálpolitikai vonatkozásokról ? Nyilvánvaló, hogy az egyoldalú osztálypolitika érvényesül ebben a javaslatban is, hogy a tömeg viselje a közterheket, a tömeg adózzon. Ez a réteg befizette ezt az adót akkor is, amikor a pénz devalválódott, most pedig maga a pénzügyminister ur indokolásában elismeri, hogy a nagyvagyon a devalváció ideje alatt is mindig kevesebb adót fizetett, mint amennyit fizettek az alkalmazottak, mert azoktól mindig levonták az adót hetenként, vagy hónaponként, a nagyvagyon pedig mindig később fizette be az adót, és igy olcsóbban jött ki, mert akkor fizette, amikor a pénz már értéktelenebb lett. Természetes tehát, hogy a minister urnák ilyen körülmények között nem volna szabad szociális vonatkozásokról beszélni ezzel a javaslattal kapcsolatban. Ez a javaslat nem veszi figyelembe, hogy ennek az országnak dolgozó népén kellene segíteni, és hogy egészséges közgazdasági politikát csak a kereseti lehetőség fokozásával, a fogyasztóképesség emelésével lehet csinálni. Ma már elfogadott elv, — és Amerikában ebből indulnak ki a közgazdászok — hogy ha nincs magas munkabér, ha munkanélküliség van, ha a tömegek nyomorognak, ha nem tudják szükségleteiket fedezni, akkor természetszerűen nem lehet fogyasztás, akkor nincs ipar, nem lehet kereskedelem, ellenben van tengődő gazdasági élet, ami mindig társadalmi bajokkal jár. Nem azok a szempontok irányadók tehát, amelyeket a pénzügyminister ur itt hangoztatott, hanem azok a szempontok, amelyek a szociális vonatkozásokat figyelembe veszik. Azt látjuk, hogy a szanálási periódus alatt 1924-ben fejenként 60 aranykorona volt az egész adó és 1925-ben 89, 1926-ban 92 aranykoronára emelkedett a fejenkénti adó. (Mozgás a jobboldaton.) A szanálás tartama alatt, m ig azután eljutott az államháztartás az egyensúlyhoz és éhez a javaslathoz, ipari pangás állt be és az ipari pangás alatt a munkásosztály szenvedett a legtöbbet. A munkanélküliség ebben az időszakban öltött nagy arányokat és a munkanélküliség csapásai alatt a munkásság szenvedett. (Jánossy Gábor: Trianon okozta! — Györki Imre: A mostani tatárdulás okozta!) A munkanélküliség nagyon fontos része a mai közgazdasági helyzetnek A munkanélküliség kérdésével nagyon komolyan kell foglalkozni. A kormányt azonban sohasem lehetett rábírni arra. hogy a saját hibájukon kivül muukanélkülivé lett munkásokon segitsen. Erre a magyar állam egyetlenegy fillért sem adott. A pénzügyminister ur expozéjából láthatjuk, hogy minden társadalmi és gazdasági réteg kapott kedvezményeket a kormánytól, csak a munkásosztály nem kapott semmit. A szanálás tartama alatt azt sem tudtuk elérni, hogy a munkások az indexszám alapján kapják munkabéreiket, s nem tudtuk elérni, hogy az állam a munkásoknak munkanélküli segélyt biztosítson. Sőt ugy látszik, hogy azok a községek, amelyek adtak munkanélküli segélyt, most azért részesülnek oly elbánásban, mint amilyenben részesülnek, mert volt szivük, hogy a szenvedő munkanélkülieken legalább imitt-amott segítsenek. Sajnos, nincs időm s igy csak pár szempontot tudok kiragadni. Itt van elsősorban az alkalmazottak keresetiadója. Ez az adó. melyet a szanálás kedvéért vezettek be, megmaradt s annyi jövedelmet hajt, hogy az állam és a községek veszekszenek rajta. A munkásosztály igen nagy mértékben van ezzel az adóval megterhelve. A keresetiadónál figyelembe kellene venni a létminimumot. Látjuk azonban, hogy az adózás már 20 pengő heti keresetnél,.80 pengő havi fizetésnél kezdődik és fokozatosan emelkedik Ezzel szemben a jövedelem- és vagyonadónál magasabb határt állapítanak meg. Itt kellene elfogadni azt a tételt, hogy a gazdasági élet vonatkozásaiban megállapított indexszámokat vegyük alapul. Ezeket . ugyan eddig sem vették alapul, de biztosítani kellene az emberek minimális megélhetését. Ha a kormány a vagyonadónál minimumot állapit meg, 12* Az országgyűlés képviselőházának 8. ütése 1927. évi február hó 10-én, csütörtökön. 65