Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-8

58 Az országgyűlés képviselőházának 8. ülése 1927. évi február hó 10-én, csütörtökön. a községekbe. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Meg kell vallanom, a költségvetési jog ezeknél már jórészt formalitássá vált, de nem is lehet ez másként akkor, amikor a költségvetések végeredményben csak az év végére érkeznek be a felettes hatósághoz, amikor — azt lehet mondani — költségvetésen kivül lehet gazdálkodni, mert hiszen akár van költségvetés, akár nincs, mindenre megvan a fedezet. Ennek a törvényjavaslatnak alapvető intézkedései, amelyek figyelemreméltók, igenis, határozott rendet akarnak belevinni az autonómiák háztartásába s ugyanolyan szig*oru költségvetési eljárást, mint amilyen az államnál van. De én azt hiszem, más irányban segítségére is mentünk az autonómiáknak akkor, amikor a törvényjavaslatnak oly rendelkezései vannak, amelyek az üzemeket is bevonják a rendes költségvetésbe, az üzemeket, amelyekkel szemben nagyon sokszor az autonóm testületek is erőtlenekké váltak. Nem lehet szétválasztani az üzemeket az autonómiák háztartásától, azok együvé tartoznak, vagy abból a szempontból — amint helyesen mutattak rá a pénzügyi bizottságban is. — hogy bevételeik tulaj donképen az adózó polgárok terheit kell hogy csökkentsék, vagy pedig más irányban előnyöket nyújtsanak az adózó polgároknak. (Helyeslés bálfelöl). Ezek azok a célok, amelyeket meg kell valósítani. Azt is észreveszem, hogy félreértések vannak a kormány álláspontja tekintetében. Ugy veszik, mintha nem tudom milyen súlyos kritikát, bírálatot gyakoroltam volna az önkormányzatokról. A magam részéről itt is kijelentem, hogy én senkit sem hibáztatok és senkinek sem teszek szemrehányást. Tulajdonképen itt sem történt más, minthogy az infláció káros hatásai érvényesültek. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezeket a káros hatásokat minden oldalon le kell nyesni, mert végeredményben az adózó polgárok teherviselése szempontjából teljesen közömbös, hogy milyen módon vannak túlterhelve, hanem igenis a túlterheltségtől meg kell őket szabadítani. (Ugy van ! a jobboldalon). T. Házi A magam részéről csak arra akarok rámutatni, hogy tulajdonképen milyen adónemeket engedtünk át az egyes háztartásoknak. Míg 1913-ban az állam hozzájárulása az önkormányzatokhoz 17'4 millió koronát tett ki, addig most általános keresetiadó és alkalmazottak keresetiadója címén átengedtünk 43 milliót, forgalmiadórészesedés címén 22 milliót, fogyasztásiadó címén 22 milliót, italmérési illeték címén 3'1 milliót, vagyis összesen kereken 90 millió pengőt engedtünk át. 17"4 millióval szemben tehát átengedtünk 90 milliót. Igaz, hogy van bizonyos csökkenés a pótadóknál, de nem abban az arányban, amint annak be kellett volna következni. Ha az állam ennyire hozzájárul az önkormányzatok költségeihez és átengedett bevételi forrásokat, azt hiszem, méltán követelheti a másik oldalon is a takarékosság legmesszebbmenő érvényesítését. Csak egy tételre mutatok rá: nem valószínű, hogy a forgalmiadót sokáig meg lehet hagyni a helyhatóságoknál, vagy legalább is nem abban a mértékben, & akkor menten elő fog állani az a zűrzavar, melyet pedig ma nagyon könnyen ki lehet kerülni. Nem akarunk mi belenyúlni az autonómiába, nem akarunk ok nélkül okvetetlenkedni; mi csak azt akarjuk, hogy itt is azok a szempontok mérlegel tessenek, mint az államháztartásnál. Én nem várhatom az egyes autonóm testülettől, hogy ő Ítélje meg az általános pénzügyi helyzetet, mert erre nem is lehet képes, (Ugy van ! jobbfelöl.) hanem igenis, képes lehet erre az a szerv, amelynek kötelessége ezt az egész vonalon figyelemmel kisérni. (Ugy van ! a jobboldalon.) Meg vagyok győződve róla, hogy ha nem nyúltunk volna hozzá ehhez a kérdéshez, még inkább látnók a törekvéseket a pótadó állandó emelésére, és látnók a keresetiadó folytonos fokozására irányuló hajlamokat. Én eddig is ellent tudtam állani, bár nem állottam olyan határozott törvényes rendelkezések alapján, mint most fogok állani. Nem szemrehányásként mondom, de a főváros a pótadót felemelni, uj adónemként jövedelemadót behozni és a kereseti adót fokozni akarta. Mindezt el lehetett kerülni, sőt beigazoltuk, hogy még a pótadó kulcsát is le lehetett szállítani. Ha ma nézem a helyzetet, az az érzésem, hogy ha ebben az irányban bizonyos összhang fog kifejlődni, akkor a köztestületek egy nagy részében el kell tűnnie a pótadónak, nagy részében pedig csökkenteni fogják a pótadót. Ezzel szemben ma — példákat is hoztam fel erre — a törekvés mindenütt csak : emelni. Méltóztassék csak figyelembe venni, hogy ugyanakkor, amikor egy megyében a községek nagy részében 3007o-ra akarták emelni a pótadót, elég volt, hogy alig egy pár községben engedtük meg, hogy 75%-ig menjenek. Végeredményben tehát kell egy ilyen, nem ellenőrzés, hanem összeműködés a felügyeleti hatóságok és az önkormányzati testületek között. (Helyeslés balfelől.) Nem tettem szemrehányást abban az irányban sem, mintha a kölcsönöket rosszul használták volna fel. Nem ezt mondottam, hanem azt, hogy e kölcsönöknél való célok megjelölése — ha mi ezt leljesen szabadjára hagytuk volna — lehetetlen terheket rótt volna a népességre. Mindenki tudja, hogy az egész nyáron fáradoztam azon, hogy a 86 millió aranykoronára tervezett vidéki városi kölcsönt 36 millió koronára csökkentsem le. Le is csökkentettem oly célok érdekében, melyek a városoknak is érdekei és pedig közegészségügy szempontjából, elsősorban a vízvezeték és csatornázás érdekében. Tényleg, ha a kormány támogatta ezeket a kölcsönöket, azt azért tette, mert láttuk, hogy a városoknál elmaradt nagy beruházások vannak, másrészt pedig ezáltal alkalom kínálkozott a gazdasági helyzet enyhitésére. De itt mey kell tartani a határt, amelynél tovább menni nem lehet. Nem akarok ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni, mivel a törvényjavaslat tárgyalása folyamán lesz alkalmunk ezekkel foglalkozni ; én csak alá akarom húzni, hogy mi nem az autonómia ellen, hanem az autonómiával egy célért akarunk dolgozni. (Helyeslés a jobboldalon.) A fogyasztási adók szempontjából csak azt akarom megemlíteni, hogy itt javulást látunk. Egy pár adat alán nem lesz érdektelen. (Halljuk ! Halljuk !) A. cukorfogyasztás a multévi hasonló időszakban havi átlagban kitett 680 vagont, most pedig 780 vagont tesz ki. Az ásványolaj és a benzinfogyasztásra vonatkozólag a szeptember— december hónapokat összehasonlítva azt látjuk, hogy tavaly 636 vágón benzint fogyasztottunk, most pedig 1229 vagont Hozzáteszem még. hogy az ásványolajt, a petróleumot illetőleg a fogyasztás a ter melési év elsőnégy hónapjában már 60%-a a múlt évinek, tehát nyilvánvaló, hogy itt is óriási fejlődés mutatkozik. Indokolja a benzinfogyasztás emelkedését mindenesetre az autóforgalom fejlődése, de indokolja az is... (Szilágyi Lajos : A képviselőválasztások! — Derültség!) Ez majd csak ezután fog eldőlni, az errevonatkozó adatok még nincsenek ebben a számban benne, de nem hiszem, hogy ez lényeges lenne. Örömmel kell azonban megállapítanom, hogy a gazdasági