Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-21

376 Az országgyűlés képviselőházának 21, ezeknek a koncepcióknak tervezésében, akkor ezt a kulturállományt nemcsak meg fogja menteni, hanem gyarapítani is fogja és meggyarapitva fogja azt a jövőnek átadni. De én azt hiszem, hogy ez a kultúrpolitika sok tekintetben arra is alkalmas, hegy a magyar kultúrának hóditó utat készítsen elő. Sokat panaszolták mindig, hogy a magyar kultúra, Magyarország kultúrája nem olyan eleme az európai kultúrának, nem olyan eleven és termékeny eleme, mint más a magyarnál kisebb népeké, Magyarországnál kisebb országoké. Ezt rendesen annak tulajdonították, hogy a magyar nyelv izolált, hegy a magyar nyelvet

: Nyugaton nagyon kevesen értik. Azt hiszem azonban, hogy a legfőbb ok abban keresendő, hogy nekünk a Nyugat nagy tudományos központjaival nem volt elég^ sürü, nem volt elég rendszeres és nem volt elég termékeny kapcsolatunk. Kulturális érintkezésünk tulaj donképen csak Béccsel volt és Bécsnél megállapodott ez a rendszeres, állandó érintkezés a Nyugattal. Épen a két javaslatnak egyike, t. i. a külföldi intézetekről és külföldi ösztöndíjakról szóló törvényjavaslat az én hitem szerint nagyon hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyar kultúra, elsősorban a magyar tudomány a külföldön ismertebb lesz, mint eddig volt, és hozzá fog járulni ahhoz, hegy a magyar tudományban, a magyar, irodalomban felismerjék azt az értéket, amely tényleg benne van a magyar irodalomban és a magyar kultúrában. Epen azért ezt a javaslatot a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel kell üdvözölnünk. Rövid felszólalásomban épen csak ezzel a javaslatai szándékom foglalakozni. Nem fogom a javaslatot analizálni, nem fogom megkísérelni azt a perspektívát megrajzolni, amelyet ennek a törvényjavaslatnak szándékolt intézkedései mutatnak; nem fogom azokat az eredményeket sem vázolni, amelyeket ettől a törvényjavaslattól, hogyha azt helyesen hajtjuk végre, várnunk lehet. Ezt megtette a kultuszminister ur a törvényjavaslat indokolásában, ezzel foglalkozott az igen t. előadó ur is és a minister ur kétségtelenül majd élőszóval is taglalni fogja a Ház előtt ezt a törvényjavaslatot. Én ennek a javaslatnak csak^ két pontjához szándékozom rövid megjegyzéseket fűzni. Ezeket a megjegyzéseket nem azért akarom megtenni, mintha meddő kritikát kívánnék gyakorolni a javaslat felett, hanem azért, mert azt hiszem, hogy az én tapasztalataimmal hozzájárulhatok ahhoz, hogy ez a javaslat mennél tökéletesebb legyen, hogy ennek a javaslatnak eredménye mennél nagyobb és mennél hasznosabb legyen. A törvényjavaslat mindjárt első szakaszában azt mondja, hogy (olvassa): »Magyar tudósok, művészek és szakemberek magasabb kiképzésének előmozdítására külföldi magyar intézetek, valamint ösztöndijak és kutatási segélyek szolgálnak, melyek a bel- és külföldre szólnak.« Engem csak a külföldi szempont érdekel ezúttal. Itt tehát el van mondva, hogy fiatal magyar tudósok, fiatal magyar művészek és szakemberek fognak kiküldetni állami ösztöndíjjal külföldre és hogy ezek a fiatal tudósok és talán a fiatal művészek is magyar kollégiumokban a külföldön, a külföldi tudományos gócpontokban immár felállított, vagy felállítandó Collegium Hungaricumokba fognak felvétetni. Ez természetesen nagyon helyes és nagyon üdvös intézkedés. Ezek a fiatal tudósok és szakemberek, akik kimennek, azért mennek ki, hogy ott tudományukban, szakismereteikülése 1927 március 9-én, szerdán. ben tovább képezzék ki magukat, hogy tudományos ismereteiket talán kiszélesbitsék és mélyítsék, egyszóval, hogy a nagy nyugati központok tudományos munkásságával közvetlenül megismerkedjenek. Itt a nyelv nem a legfontosabb. Ezek a fiatal tudósok és fiatal szakemberek, akik kimennek, többé-kevésbé természetesen már tudják az illető ország nyelvét, mert hiszen ezen a nyelven akarnak ott előadásokat hallgatni, ezen a nyelven kell érintkezniük, amikor a laboratóriumokban vagy a szemináriumokban dolgoznak, többé-kevésbé tehát ismerik a nyelvet. Természetesen némileg tökéletesbülni fognak ebben a nyelvben, azonban ennek a külföldi kiküldetésnek nem célja nyelvek elsajátítása. Nekik erre az idegen nyelvre annyiban van szükségük, hogy az illető nép tudományát figyelemmel kisérhessék további pályájukon, további munkájukban^ is és hogy esetleg internacionális érintkezéseknél, internacionális kongresszusokon ezt a nyelvet használni tudják. De ilyen külföldi ösztöndíjakkal ezekbe a kollégiumokb törvényjavaslat szerint mások is fognak küldetni, hiszen a törvényjavaslat szerint ide kell sorolni azon tanárjelöltjeit is, akik az angol, a francia, a német és az olasz nyelv és irodalom oktatására készülnek«. Ki fognak tehát küldetni egyetemi hallgatók, úgynevezett tanárjelöltek, akik még az egyetemre járnak, akik tehát még nem kész tudósok, akiknek nincs diplomájuk. Ezek elsősorban azért fognak kimenni, mert meg kell tanulniok az idegen nyelvet. Ezek német, francia, angol vagy olasz szakos tanárjelöltek, akiknek egykor az lesz a hivatásuk, hogy középiskoláinkban ezeket az idegen nyelveket tanítsák. Természetesen e mellett tovább fogják magukat képezni a tudományban is, a legfontosabb azonban az, hogy az illető idegen nyelvnek élőszóban való használatában magukat továbbképezzék és gyakorolják. Amikor ezeket a jelölteket az egyetem javaslatára — ahogy az eddig volt — a kultuszra inisterium kiküldötte, akkor elsősorban arra voltunk tekintettel az ilyen tanárjelölteknél, vájjon birják-e eléggé azt az idegen nyelvet, vájjon hasznos lesz-e reájuk nézve, ha egy évet külföldön fognak tölteni. Az olyan tanárjelölt például, aki tökéletesen tudott németül, mi, a germanisztika tanárai, nem is javasoltuk kiküldeni, mert az ő számára ez a kiküldetés fölösleges volt. Olyanokat küldettünk tehát ki, akik természetesen bírták a német nyelvet és akiknél remélni lehetett, hogy az az egy évi külföldi tartózkodás a német nyelv tökéletes elsajátítására fog nekik módot adni. Nekem az a nézetem és a velem egyszakos egyetemi tanároknak általában az a nézetük, hogy azi ilyen tanárjelölteknél a kollégiumi nevelés, a Collegium Hungaricumok keretében való kinttartózkodás nem ajánlatos, nem hasznos. A kollégiumokban természetesen csupa magyar ifjú van, akik keveset tudnak az illető nyelven, illetőleg közöttük nagyon kevesen vannak, akik azt a nyelvet tökéletesen bírják. Egymásközt tehát a kollégiumban mindig magyar nyelven beszélnek. (Fábián Béla: Az bizonyos!) Ez tény. Hiszen pszichológiailag ez másként nem is lehet. De különben sem volna túlságosan hasznukra ha egymással azon az idegen nyelven beszélnének, mert hiszen közülök alig tud valaki tökéletesen azon a nyelven és ha egymással beszélnének, legnagyobbrészt a hibákban gyakorolnák ma-