Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-21

Àz országgyűlés képviselőházának 21. ülése 1927 március 9-én, szerdán. 373 resszortba vágó két törvényjavaslatot van szerencsém erről a helyről ismertetni s a t. Háznak elfogadásra ajánlani, amelynek a műhelyéből az elmúlt években jelentős számmal kikerült törvényjavaslatok a közvélemény részéről mondhatni általános tetszéssel találkoztak s még amennyiben bizonyos rendelkezéseik ellen elvi szempontokból egyesek részéről kifogások is hangzottak el, rendszerint minden oldalról felcsendült az elismerés szava is azért a fáradhatatlan, szinte lázasnak mondható alkotó munkáért, amely abban a műhelyben mai kultuszministerünk szakavatott, mesteri keze aíatt szakadatlanul és — ami fő — kétségtelenül sok eredménnyel is folyik. (Ugy van! a jobboldalon.) Szerencsésnek kell tehát mondanom magamat, hogy első szereplésemkor ilyen eégjegyzéssel^ ellátott ujabb mesterműveket van szerencsém taglalni, bár az első szerepléshez fűződő önös érdekek szempontjából két önmagáért beszélő olyan javaslat méltatása, amelyeknél a captatio benevolentiae-szerü érvelésre semmi szükség nincs, alig mondható kedvező, alkalmas szerepnek. Ha ugyanis a kultuszminister urnák már korábbi törvényjavaslatait is általános tetszés honorálta, mennyivel inkább tarthatnak igényt ilyen fogadtatásra ezek a most szőnyegre kerülő törvényjavaslatok, melyekről már előadói jelentésemben is volt szerencsém hangsúlyozni, hogy a kultuszminister ur tudománypolitikájának elveit szerencsésen egyeztetik össze a tehetségvédelem szociális követelményeivel. Igaz, nem első ilyen jellegű javaslatai ezek a kultuszminister urnák. Hiszen — hogy egyebeket ne emlitsek — »a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló iskolák létesítéséről és fentartásáról« szóló múlt évi VII. te, továbbá a csak imént elfogadott polgári iskolai törvényjavaslat is ilyen szociális célzatú és tartalmú alkotások. Ezek a törvényjavaslatok azonban eminenter azok és ugyanilyen lesz »a nemzeti közművelődési alapítványról« szóló s a kultuszminister ur Ígérete szerint a közeljövőben ismét beterjesztendő törvényjavaslat is. Egész sorozata ez ime az olyan törvényjavaslatoknak, amelyek a kulturális érdekek szolgálata mellett szociális érdekeket is igyekeznek kielégíteni. De hát van-e tényleg természetesebb és üdvösebb tanügykormányzati, kultúrpolitikai tevékenység, mint tehetséges és törekvő, de szegénysorsu ifjaknak továbbképzésükhöz a lehetőséget megadni, őket a tehetséges, gazdag ifjakkal való nemes versenyre felfegyverezni s az ő versenybe állításukkal az élet nehézségeit nem ismerő s igy az élet küzdelmeire fel nem vértezett jómóduakat is nagyobb erőkifejtésre ösztökélni? Nem szorul bizonyításra, hogy nekünk, magyaroknak, erre a nemes versenyre a nemzetek között a tudományok terén folyó küzdelemben, erre az erőkifejtésre a társadalomnak gazdasági harcában nagy szükségünk van, de még kevésbé az, hogy ebből a versenyből nemzetünk széles rétegei kellő anyagi erő és kellő támogatás nélkül nem vehetik ki méltóan részüket. A magyar középosztálynak, magyar kisbirtokos- és munkástársadalmunknak széles rétegei feltétlenül rászorulnak, de feltétlenül meg is érdemlik, hogy a belőlük sarjadzó tehetségek és virtuszok erőhöz juttassanak. S ma százszor inkább szükséges ez, mint volt a múltban, mert ma a tehetségek és a virtuszok reprezentánsaira sokkalta súlyosabb feladatok hárulnak, mint bármikor a múltban. Különös játéka velem szemben a sorsnak, de mondhatnám, értékes jutalom is rámnézve az, hogy az e törvényjavaslatokról szóló bizottsági jelentéseket épen én terjeszthettem a t. Ház elé, akinek, mint egy nagyszámú szegény család, tagjának, épen ilyen anyagi támogatás, két kisebb középiskolai ösztöndíj, egy árvaházi alapítvány, majd az egyetemen boldogult királyi párunknak, Ferenc József királyunknak és Erzsébet királyasszonyunknak arany ösztöndíj a tette csak lehetővé kiképeztetésemet. Engedje meg ezért a t. Ház, hogy ebből az alkalomból, erről a helyről, ha nem is tartozik szorosan véve egy előadói beszéd keretébe, ugy a magam, mint hasonló sorsban nevelkedett társaim nevében, akik bizonyára nem tiltakoznak ez ellen, a hála melegen lángoló fáklyáját meggyújthassam ama nemesszivü emberbarátok emlékére, akik a múltban ilyen jótékony alapítványokat létesítettek. (Fábián Béla: Sehol sem volt kimondva, hogy csak közr tisztviselők gyermekeinek szólnak azok a jótékony alapítványok !) A szegénysorsu mai és jövő ifjú nemzedékek bizonyára hasonló érzelmekkel fognak megemlékezni azokról, akik a korábbi alapítványok állagának irtózatos megcsonkulása, majdnem elenyészte után ujabb lehetőségeket nyitnak támogatásukra s ezek között elsősorban kultuszministerünkről, aki teljes megértéssel nehéz sorsuk iránt, de egyúttal javaslata várható eredményének kellő értékelésével is kollégiumi helyeket, ösz,töndíjakat és kutatási segélyeket rendszeresít és lépten-nyomon uj intézményeket kreál számukra. Itt a nagy nyilvánosság előtt most már megtehetem azt, amit eddig, mint alárendeltje, vele szemben négyszemközt sem tehettem meg, hogy t. i. ugy is, mint képviselő, ugy is, mint tisztviselő és ugy is, mint magyar ember, elismeréssel adózzam neki. De egyúttal kérem, hozza harmadik törvényjavaslatát is minél előbb a Ház elé, amelyet már úgyis kilátásba helyezett, hogy minél többen, társadalmunknak minél szélesebb rétegei juthassanak ilyen anyagi támogatáshoz. Kárbaveszne azonban, értékét veszítené és diszkreditáltatnék minden ilyen nemes szándék és törekvés, ha intézményesen nem biztosíttatnék az, hogy eziek a kollégiumi helyek, ösztöndíjak és kutatási segélyek csakis olyanoknak jussanak, akik azokra tehetség, szorgalom és szegénység címén jogosan tarthatnak igényt. (Meskó Zoltán: Ugy van!) S e törvényjavaslatok tényleg tartalmazzák is az e tekintetben szükséges garanciákat, mégpedig külön is dicsérette méltóan: hatalmi eszközökről való lemondással. A külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról szóló törvényjavaslat értelmében t. i. — a másikról később fogok megemlékezni — a kollégiumi helyeket, azi ösztöndíjakat és a kutatási segélyeket tulaj donképen az ezen támogatásra érdemes és rá is szoruló ifjakat közvetlenül ismerő, tehát legalkalmasabb és legilletékesebb egyénekből: tanárokból, továbbá tudósokból, művészekből és kulturpolitikusokból álló s e működésében a ministernek és közegeinek illetéktelen beavatkozásai ellen közigazgatási birói jogvédelemben részesülő autonóm testületi szerv: az ösztöndíjtaniálcs fogja adományozni. Az ösztöndíjtanáccsal tehát ismét olyan ujabb szerv fog bevonulni a tanügyi kormányzat terén működő intézményeink sorába, amelynek — bár burkoltan — de facto intézkedési jogköre is lesz s amelynek jog-