Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. mondtam el, hogy az 1868 : XXXVIII. te. előz­ményeire rávilágítsak. Az a mü, amelyet báró Eötvös József alkotott, gyönyörűen elgondolt hatalmas alkotás volt. Több mint egy félszázad múlt el azóta, a nemzet nagy kárára azonban nagyon sok intézkedés nem vált valóra, sok szép intenció maradt papiroson, sok olyan gondolat maradt a paragrafusok temetőjében, amelyet annak alkotója egyes paragrafusok­hoz hozzáfűzött. De nem a nagy kulturpolitl­kusban volt a hiba, hanem a következő embe­rekben, viszonyokban és körülményekben. Ez alkalommal nem célom a felelősség mértékét megállapítani; bár a későbbi kultuszministerek a törvényeik hiányain próbáltak segíteni, mégis itt áll előttünk egy óriási tömege az analfabétáknak, amelyeknek a kultuszminister ur megállapítása szerint egymillió a száma. Egymillió lélek az a fekete sereg, amely előtt az egész kulturvilág sötét birodalom. Az 1868. évi XXXVIII. te. paragrafusainak jórésze mind irott malaszt maradt, nem lett belőle ele­ven élet és nem vált nemzeti értéké. Ennek fő­okát Klebelsberg kultuszminister ur abban látja, hogy dacára a törvény kötelező erejének, a kormányok a kivitelben nem nyújtottak olyan anyagi lehetőséget, amellyel ezt a nemes szándékot valóra lehetett volna váltani. Ebből az 50 évből mégis rengeteg haszon van, mert igen sok kulturkérdés átment a gyakorlat re­tortáján, igen sok elméleti részt kiégetett az idő és oly sok tapasztalatot nyújtott, amelyek az uj törvény megalkotátsánál megfizethetet­len értékeket jelentenek. A magyar nemzet életében az elmúlt 50 év után újra hatalmas, tragikus események kö­vetkeztek be. A rettenetes világháború és a for­radalmak után itt van most a harmadik pe­riódus: az ezeket követő — mondhatjuk — nyo­mcrháboru, amely katonává tett a kicsi cse­csemőktől kezdve az öreg korig mindenkit. Ab­ban a korban élünk ma, amikor a nemzet jövő­jének újra le kell tenni a fundamentumát. E té­ren eredményt csak ugy érünk el, ha nemcsak egy területen, hanem a társadalmi élet minden vonalán egyszerre megindul az életképes, ala­pozó munka. Társadalmi béke, gazdasági kon­szolidáció, külpolitikai nyugalom az előfelté­tele annak, hogy kultúrpolitikai alkotás létesül­hessen. Még nem vagyunk ugyan a szárazon, még nem száradt fel a közelmúlt özönvize, a Noe bárkájából kibocsátott több javaslat azonban már száraz talajra talált az életben és gyökeret eresztett. Ha az 1868-iki törvény létre­jöttét megtalálom az előző idők eseményeiben, ugy a most megindult ország'gyülési alkotó munka is a múlt és a közelmúlt idők méhében fogantatott. Sokszor ismétlődik a történelem külső formában változóan, belső tartalomban azonban ugyanaz marad. Ugyanezt látom, ami­kor ennek a sokat szenvedett szegény nemzet­nek ilyen nehéz élet közepette, ilyen nehéz idők­ben is ad az Isten kétségkívül kiváló nagy fér­fiakat, akiknek alkotásaihoz hozzáfűzi a nemzet a jövő reményét. Én ugyan nem vagyok a sze­mélyi kultusz űzője, de azért tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy e törvényjavaslat megteremtője olyan kulturpolitikus, aki ráter­mettségét, estyéni kiválóságát, alkotásaival bi­zonyítja, akinek nagyszabású munkája előtt külföldi szakemberek) egész tömege kalapot emel és aki nagy szerencse és jótétemény a nemzet számára. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminister ur (Éljenzés a .jobboldalon és a középen.) olyan kultúrpolitikai programmal áll előttünk, amely kultúrpolitikai zsenialitás mesterműve. Szeren­ülése 1927 március 8-án, kedden. 349 esés kiválasztott ő, mert egész életét közpályára lépésétől kezdve a mai napig ebben a légkör­ben élte le, tehát ideje és módja volt meg­ismerni a kultúrpolitika összes kérdéseit, nem­csak hazai, hanem a külföldi, és világvonatko­zásokban is. Azt a gazdag tapasztalatot, azt a tudást, amelyet e területen szerzett paragrafu­sokba foglalva ide hozza elénk mint törvény­javaslatokat és azt kéri, segítsünk mi neki eze­ket a törvényjavaslatokat minél előbb tető alá hozni, mert a nemzet szikkadt lelke nagyon várja a kultúra aranyesőjét. Én és mi, akik né­mileg a közoktatás ügyének szerény szolgái va­gyunk, szerencsésnek tartjuk magunkat, ha a gondolatoknak csak egy vékonyka erecskéjével belekapcsolódunk abba a nagy, hatalmas kul­turfolyamatba és munkába, amelyet a nemzet jobb jövője és felemelése érdekében a kultusz­minister ur megindított. Ennek a nagy, hatalmas, grandiózus mun­kának három gyöngye fekszik az országgyűlés előtt. Az első a polgári iskolákról, a második a külföldi magyar intézetekről és a magasabb műveltséget szolgáló ösztöndíjakról, a harma­dik pedig a közszolgálati alkalmazottak gyer­mekeinek tanulmányi Ösztöndíjairól szóló ja­vaslat. A múlt évben a népoktatás legalsó rétegeire vonatkozó törvényjavaslatot hozta a Ház elé és a középiskoláknak a korszerű kívánalmak szerint való átalakítása utáín a jelen törvényjavaslatot. így épül ki hatalmas, szerves egységben a kultúra klasszikus temp­loma, amelynek szolgája és főpapija a kultusz­minister ur. (Ugy van! Ugy van!) A népiskolák szaporításaival meg akarja ölni az ezerfejü hidrát, az egymilliós számot kitevő analfabétizmust. A polgári iskolai ja­vaslattal olyan területen akar uj életet te­remteni, amely eddig elhanyagolt volt. Kultur­geografiai tervezet ezi, amely a nemzet széles rétegeit nemcsak egyes helyeken, hanem az egész országban több tudással, szélesebb látó­körrel, nemesebb szívvel és becsületesebb lel­külettel akarja felvértezni. A kultuszminister urat a magasabb mű­veltség kimérésében egy nagy nemzetmentő gondolat vezérli. Szent meggyőződésűnk ne­künk is, hogy itt most egy szociális vilálgharc kellős közepében vagyunk. Se gazdaságilag. se kereskedelmileg, se kulturailag nem szabad izoláltan maradnunk, mert ez nemzetünk vesz­tét jelenti. A bennünket környező zárógyürüt minden vonalon át kell törnünk. Épen azért ehhez a nagy élet-halálharchoz, az örök világ­háborúnak e más alakban való folytatásához népünk kezébe kell adni azt a fegyvert, ame­lyet a saját önvédelmében a legjobban hasz­nálhat, ez a fegyver pedig: a magasabb kul­túra. Elvehettek országunkat, elrabolhatták drága értékeinket, reánk szabhatják a terhek­nek egész nagy tömegét: integer egy maradt, a nemzet lelkébe beleplántált kultúra. Nekünk ezt a kultúrát kell kiemelnünk, naggyá ten­nünk, ha nem akarunk elveszni; nekünk a kul­tuszminister ur alapelve szerint kulturfölény­ben kell lennünk azoknak a nemzeteknek kör­nyezetében, amelyek körülöttünk élnek, még akkor is, amikor azt látjuk, hogy a körülöt­tünk levő nemzetek még a nyárfalevél zörgé­sében is fegyverzajt vélnek hallani. Épen azért nemzetünk köztudatába bele kell égetnünk azt a gondolatot, hogy ai megsemmi­sülés ellen egyetlenegy mód van: a magasabb kultúra elérése, az, hogy feljussunk a kultúrá­nak ama Kárpátbércére, amely a népek tenge­réből kiemel bennünket és azt tartsuk mindha­lálig. Ez az egyik célkitűzés. A másik gazdasági 56*

Next

/
Thumbnails
Contents