Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-10

könnyelműen elmenni a magyar középosztály rettenetes nyomora és munkanélkülisége mellett, mert legyen ebben az országban bárminő egyhangú vélemény, legyen ebben az országban a kormány véleménye szerint bármily nagy a kormánypárti hangulat, legyen ebben az országban bárminő sok egységespárti képviselő, higyjék el t. uraim, a lelkeknek mélyén él ebben az országban épen a munkanélküliség miatt, azért, mert dolgozni tudó és akaró emberek itt nem tudnak munkát kapni, valami rettenetes elégületlenség. S ez az elégületlenség nem egy elhanyagolható anyag a magyar életben. Lehet, hogy a t. kormány és a pénzügyminister ur ezt az elégületlenséget elhanyagolja, mert a t. minister elnök urat és a t. pénzügyminister urat nem érdekli más, csak azok a díszoklevelek, amelyeket nekik szállítanak (Zaj és ellenmondás jobbfelől.) és a díszoklevelek számából következtetnek az ország hangulatára, arra, hogy ezzel a kormányzattal és a kormányzatnak eredményével az országban mindenki meg van elégedve. Pedig jó volna, ha a minister urak a magas bársonyszékből meghallgatnák még egyes kormánypárti képviselőknek tapasztalatait is. Kérdezzék csak meg őket arra vonatkozóan, hogy miért irják azt a sok protezsálólevelet a ministeriumokhoz, kérdezzék meg tőlük, hogy azok az emberek, akik őket protekcióért felkeresik, milyen emberek, olyanok-e. akik saját hibájukból vannak munkanélkül, akik nem akarnak dolgozni, akik nem képviselnek kvalitást vagy pedig az országban tényleg az a helyzet, hogy a legnagyobb kvalitású, legkiválóbb képességű nemcsak munkás, de középosztálybeli ember sem tud dolgozni, érvényesülni. Nem kap munkát az iparos. Munka nélkül van az egész iparososzMIly. A kereskedŐosz;tály üzlete pedig, ha meg nem látogatja néha a forgalmiadó-ellenőr, sokszor egész napon keresztül látogató nélkül marad. De a legveszedelmesebb mindig a lateinerosztálynak, az intelligenciának proletariátusa. Méltóztassék elhinni, hogy Magyarország azért jutott el az 1918 októberi szomorú forradalomhoz és a bolsevizmushoz, mert akkor ennek az országnak intelligenciája is a lelkében felelős, a lelkében bűnös volt azért, ami akkor elkövetkezett. Attól félek, hogy az intelligenciának teljes elhanyagolása, az orvosok, mérnökök, ügyvédek, magántisztviselők munkanélkülisége az országot ismét katasztrófához fogja juttatni. Nemcsak azt várjuk a pénzügyminister úrtól, hogy itt felálljon és hivatkozzék számokra, amelyek valók ugyan, de nem jelentenek semmit az ország produktiv gazdasági életében, hanem azt várjuk, hogy a^ pénzügyminister ur, amint az neki kötelessége, vegye észre végre a panaszt és a bajt. (Helyeslés balfelől.) Vegye észre a lelkekben élő jogos elkeseredést és próbálja végre az állam pénzügyi feleslegeit nem ugy felhasználni, hogy módot találjon megint a kiadások emelésére, arra, hogy a Nemzeti Munkavédelmi hivatalnak megint több dotálást juttassanak, hanem ugy, hogy az. országban ujabb munkaalkalmak teremtessenek. Ha azt tekintem, hogy a pénzügyministe,r ur most adócsökkentési törvényjavaslattal lépett a Ház elé, akkor elsősorban azt kellene keresnem, hogy mennyivel lesz kevesebb a magyar nép adóterhe a pénzügyminister ur beterjesztett javaslata után. Mert az nem érdekel, hogy a pénzügyminister ur miként zsonglőrösködik a számokkal; az engem igazán nem érdeke], hogy a pénzügyminister ur amikor leszállította a jövedelemadó kulcsát, egyúttal felemelte az adóalapokat, úgyhogy voltaképen a jövedelemadó kulcsának leszállitása a jövedelemadó felemelését jelenti. Engem az nem érdekel, ha a pénzügyminister ur leszállítja a házadó kulcsát, de a házadóalapok felemelésével több terhet hárit a közönségre. Én sokkal szivesebben venném, ha a pénzügyminister ur magasabb kulccsal kevesebb adót szedne be; ezt inkább tartanám adócsökkentésnek. (Vargha Gábor: A kulcs mellékes, az alap a fő!) Azt mondom én is, hogy a pénzügyminister ur leszállitja a kulcsot, de felemeli az alapot s ezt nevezi adócsökkentésnek. Nagyon boldog volnék, ha fordítva tenne, ha tudni illik felemelné a kulcsot és leszállítaná az alapot olyan erősen, hogy az emberek kevesebb adót fizessenek. Mert nekem és az adófizető polgároknak is teljesen mindegy, hogy milyen címen és hogy melyik zsebünkből veszik ki a pénzt, mert az adófizető polgárok, amikor a jövedelemadót kiróják rájuk, vagy amikor a forgalmiadóátalányukat megállapítják, vagy amikor a házadójukat kiróják, — amely házadót a lakóknak kell megfizetniök, — akkor nem nagyon törődnek azzal, hogy tőlük milyen alapon veszik el, hanem azt nézik, hogy az elmúlt esztendőben fizettem ennyi adót, most pedis kell fizetnem annyi adót. Ebben az uj képviselőházban és a nemzetgyűlés élettartamának második felében állandó jelszó volt, hogy térjünk vissza a békebeli állapotokhoz. A békében is volt a magyar népnek elég fizetni valója; volt óriási nagy katonaságunk, volt békebeli standunk, voltak hadügyi kiadásaink, dreadnoughtokat építettek és a magyar nép mégis feleannyi adót fizetett, mint amennyit fizet ma. Tehát a dreadnoughtok építése mellett, a közös hadsereg mellett, óriási külügyi kiadások és nagy fegyverkezés mellett, akkor kevesebb adót fizettünk, félannyi adót fizettünk, mint Magyarország nemzeti kormánya alatt, amelynek csökkentett létszámú hadserege van (Egy hang a jobboldalon: Nem kellett zsoldos hadsereget tartani!), amelynek nincsenek dreadnoughtjai, amelynek nincsenek olyan óriási úgynevezett külügyi kiadásai, amilyenek voltak a kettős monarchiához tartozó Magyarországon. (Farkas István: Most még több a külügyi kiadás!) A pénzügyminister ur javaslata adócsökkentésről szól. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál szintén úgynevezett adócsökkentés van. Az előző törvényben megállapították, hogy a látszatnyereségek nem kerülnek adó alá, azt mondván, hogy ha a békében valaki vett egy házat egymillió koronáért s most felértékeli azt az aranymérlegben négyszázezer koronára és eladja hatszázezer koronáért, akkor még mindig veszitett négyszázezer koronát. Most az úgynevezett látszatnyereség is megadóztatás alá kerül. Most pedig meg kellene állapitanunk t. Ház, hogy lehet-e ebben az országban a kiadásokat csökkentenie Az én véleményem szerint lehet. Az országban van az én állitásom szerint — mint mondottam — ötezer, a pénzügyminister szerint csak alig valamivel több, mint háromezer forgalmi-adóellenőr; ez a háromezer forgalmi-adóellenőr évenként 150 milliárd koronájába kerül az államnak, akkor, amikor tulaj donképen a forgalmiadóátalányok meg vannak állapítva. Méltóztatnak tudni, hogy mit lehetne ebből a 150 milliárdból kifizetni? Az összes 1924. előtti és rettenetesen megcsonkított nyugdíju államvasuti alkalma96 Az országgyűlés képviselőházának 10. ülése 1927. évi február hó 15-én, kedden.