Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-10

Az országgyűlés képviselőházának 10. ülése 1927. évi február hó 15-én, kedden. 95 ismerni, hogy a pénzügyi feleslegek növelésé­vel egyidejűleg ebben az országban állandóan növekedett az adóvégrehajtások száma, mert a pénzügyminister ur kimutatása szerint is az elmúlt esztendőben is már az összadóknak 28-9%-át hajtották be végrehajtás utján. Méltóztatnak tudni, mit jelent ez olyan or­szágban, ahol az előző költségvetési évben még az adók 16%-át hajtották be végrehajtás ut­ján? Nem azt, hogy az emberek nem akartak fizetni, hanem azt, hogy nem tudtak űzetni. És hiába beszél a pénzügyminister ur itt arról, hogy ebben az országban az elmúlt esztendőben kevés volt az adóvégrehajtás és kevés volt az adóárverés, amikor az 1926. év folyamán csak Budapesten 83.000 esetben hajtottak végre adó­alanyokat. Méltóztassék a fővárosnak statisz­tikai évkönyvéből kivenni ezeket az adatokat. Nyolcvanháromezer adóalany ellen végrehaj­tás: ez azt jelenti, hogy Budapesten minden második adóalanyt végrehajtottak akkor, ami­kor az államháztartásig felesleg 68-3 millió aranykorona volt egy félesztendő alatt. Lássuk a pénzügyminister ur kijelentéseit a szanálási programra, előterjesztése alkalmá­val. A pénzügyminister ur akkor ebben az or­szágban, amelyben egy túlságos pénzmennyi­ségnek és a pénz elértéktelenedésének konjunk­túráját éltük, előterjesztett egy szanálási pro­grammât, amelynek értelmében az 1924. év má­sodik felében a költségvetési hiány 42-5 millió aranykorona lenne, 1925 első felében 57*5 millió aranykorona. 1925 második felében 30*2 millió, 1926 első felében 19-8 millió aranykorona, ösz­szesen tehát 150 millió aranykorona. Ezzel szemben ő produkált mint költségvetési feles­leget 1924 második felében és 1925 első felében 63 millió aranykoronát, 1925 második felében és 1926 első felében r 62 millió aranykoronát. Közben megjött az étvágya és 1926 második fe­lében egy félév alatt többet produkált, mint az előző években egész év alatt, vagyis produkált 68-3 millió aranykorona felesleget. Ez azt je­lenti. 393-3 millió aranykorona költségvetési felesleget produkált. Most, ha hozzátesszük, hogy mennyinek kellett volna lennie a költség­vetési hiánynak, megkapjuk, hogy összesen 336'8 millió aranykorona volt az az összeg, amelyet a pénzügyminister ur több-bevételként kihozott a magyar magángazdaságból, mint amennyit a szanálási törvény értelmében ki­hozhatott volna. Most mi ennek a következménye? Az adó­csökkentési javaslatnál is, amikor a pénzügy­minister ur a kulcsok leszállításáról beszélt, nekem az a felfogásom, hogy nem a kulcs le­szállítása vagy felemelése érdekel, hanem az, hogy a kulcs alapján többet fizetek-e, vagy ke­veisebbet. Nézzük meg tehát, mennyi adót fi­zet Budapest lelkenként, mennyi az az összeg, amennyi egy emberre esik Budapesten és az egész országban. A helyzet az, hogy Magyar­országon 1924/25-ben minden ember 62-6 arany­koronát fizetett, tehát aki megszületett, azt abban a pillanatban 62*6 aranykorona adó ter­helte Magyarországon. 1925/26-ban már 84-2 aranykorona, tehát egy esztendő alatt az egyes embereket terhelő adó felemelkedett fejenként 22 aranykoronával. Békében az adó, amelyet Nagy-Magyarországon, a békebeli boldog Ma­gyarországon. — amelyet ugy neveztek, hogy tejjel mézzel folyó Kánaán — egy-egy adóalany átlag fizetett, 40—50 aranykorona volt^A hely­zet tehát az, hogy ma a kevésbé kereső agyon­terhelt, agyonszanált, megcsonkított, vérevesz­tttt Magyarországon az emberek átlagban két­szer annyi adót fizetnek, mint Nagy-Magyar­országon a béke Magyarországában, a gazdag Magyarországon. Nem kell adótudósnak lenni, csak ismerni kell a viszonyaikat, a hozzánktartozók viszo­nyait és azoknak a viszonyait, akikkel érint­keznek, és méltóztassék azután megmondani, lehetséges-e hivalkodni azzal, hogy az állam­háztartási feleslegeket óriási módon megnö­velte és 68 millió aranykorona felesleget mu­tat ki egy fél esztendőben, olyan pénzügy­ministernek, aki igaz, hogy az államháztartási feleslegeket óriási módon megnövelte, de nem ugy, hogy ez a jövedelem produktiv források­ból származott volna, hanem akképen, hogy a szegény, nyomorult adóalanyok a mai csonka, vérevesztett Magyarországon kétszer annyi adót fizetnek, mint amennyit fizettek Nagy­Magyarországon. Mi a helyzet Budapesten? Itt a helyzet az, hogy ehhez a 84 aranykoronához hozzájárul még körülbelül 20% -cl ÊIZ adónak, és a statisz­tika szerint igy lehet megállapítani azt, hogy egy ember Budapesten 1923/24-ben 70*45 arany­korona adót fizetett, ma pedig fizet 101 arany­korona adót. Méltóztassanak megmondani, hogy ebben a városban, ahol az emberek nem keresnek, mert köztudomású, hogy nem keresnek, ahol a kö­zéposztálynak az emberei egyik képviselőtől a másikhoz szaladgálnak, egyik minister előszo­bájából a másikba, egyik gyárból a másikba mennek, ahol mérnöki diplomával rendelkező emberek elmennek a fővároshoz nanszámosi munkára, ebben a városban, ahol embereknek a kenyérkeresete nincs meg, nem azért, mert nem akarnak dolgozni, hanem mert nincs mit dolgozni, ebben az országban és ebben a város­ban lehet-e egyetlenegy adóalanynak az átla­gos adója 101 aranykorona? Ha most azt nézzük, hogy a szanálás követ­keztében és annakkövetkeztében, hogy óriási feleslegekkel rendelkezik a kormány, mi követ­kezett be, meg kell állapitanunk, hogy a leg­első_ következmény a munkanélküliség volt. En­gedje^ meg a t. Ház, hogy a szokástól teljesen eltérően itt nem a munkások munkanélkülisé­gével, ne a kimutatott munkanélküliséggel fog­lalkozzam (Propper Sándor: Pedig ilyen is van!) tudom, hogy ilyen is van, beszélnek is erről, most azonban arról akarok beszélni, ami­ről nincs kimutatás. A szakszervezetek vezet­nek állandó kimutatást arról, hogy Magyar­országon hány munkanélküli munkás van, és a pénzügyminister ur büszkén mutat rá erre a kimutatásra és azt mondja, hogy Magyaror­szágon a szakmunkások munkanélkülisége az utolsó félesztendőben csökkent és az utolsó más­féleszetendő óta állandóan csökkenőben van. (Propner Sándor: Annyival csökkent, ahányan kivándoroltak! — BródyErnő: Már hazajönnek megint!) Nem tudom, mennyiben csökkent vagy emelkedett a munkások munkanélküli­sége, de szomorúan látom, hogy például a BESZKÁRT-nál és a fővárosi üzemeknél mun­kásfelvételek alkalmával hosszú sorokban ál­lanak kitűnő szakmunkások, lakatosok és olyan iparosemberek, akik részére a békeidőben eb­ben az országban mindig volt munka. Én inkább a másik munkanélküliségről ki­vánok beszélni, azoknak a munkanélküliségé­ről, akik ennek az országnak iskoláit elvégez­ték. Minden évben, ahány gyerek leteszi az érettségi vizsgát, annyi uj munkanélküli van az országban. És ne méltóztassék a pénzügy­minister urnák az államháztartási feleslegek tekintetbevételénél és az államháztartási fe­leslegekért való elismerések inkasszálásában

Next

/
Thumbnails
Contents