Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.
Ülésnapok - 1927-9
A magyar tradieió az önkormányzat szem- 1 pontjából az, hogy a központi hatalommal szemben legyen itt a helyi testületeknek egy önkormányzati alakulata, hogy amikor a centrális hatalom az nkormányzat ellen, a nép széles rétegei ellen akar intézkedni, a népnek helyi szervezete, önkormányzata álljon mindig szemben ezekkel a kísérletekkel.. Nemcsak abban az időben kellett ez, amikor Ausztriával közösségben voltunkA magyar nemzet minden időkben, Ausztria nélkül büszke és hires volt a maga Önkormányzatáról. A magyar nemzetnek történelmi alkotmánya van, amely az angol magna charta mellé jelöli ki helyét a történelemben. Amig külföldi államok >an papirosalkotmányok vannak és kódexekkel a brinesolták össze az alkotmányokat, addig a magyar alkotmány élő eleven fejlődés eredménye yoit (Rassay Károly: Volt! Volt!) és ennek az élő és eleven fejlődésnek következményeképen nem helyes az, hogy ma ezt az autonómiát, az önkormányzat nagy elvét ilyen részleges kicsinyes okokból el akarják vonni. Én már kijelentettem beszédem közben is, hogy a falu iránt a legnagyobb rokonérzéssel és szeretettelviseltetem. Küzdök a falu önkormányzatáért is. De amikor ezt teszem, egyúttal kérem az itt egybegyűlt képviselőket, hogy legyenek kegyesek Budapest fővárosa iránt. Budapest főváros polgársága iránt is rokonszenvvel és megértéssel viseltetni Budapestet a természet pazarul felruházta és a munka naggyá tette. Budapest nem kér privilégiumot vagy monopóliumot, csak engedjék a természet és a munka alkotását szabadon fejlődni, kinevezett gyámok nélkül. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik ? Urbanics Kálmán jegyző. Gáspárdy Elemér! Gáspárdy Elemér: T. Ház! A most szőnyegen fekvő törvényiavaslatnak csak harmadik fejezetéhez, vagyis ahhoz a részéhez akarok hozzászólni, amely az autonóm testületek hatékonyabb ellenőrzésére vonatkozik. Mindenekelőtt meg kell állapitanom, hogy ennél célszerűbb és — ami a legfontosabb — szükségesebb törvényjavaslat régen nem került a Ház asztalára. Megállapítja ezt a törvényjavaslat indokolása is. amely kimondja, hogv igenis szükséges ez a törvény és az autonóm gazdálkodás ellenőrzése azért, mert az nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyek a takarékosság elveivel volnának összhangban és így az állam gazdálkodásával sem harmonizálnak. A törvényjavaslatnak ez az indokolása kissé lojális. Nem mond sokát. A közvéleményben a köztudatban ellenben már régen megrögződött az a gondolat, hogy az autonóm testületek, kölönösen^ pedig a városok és főleg Budapest székesfőváros nem gazdálkodtak mindig ugy, hogy az a takarékosság követetményeit ne haladta volna túl, kanem bizonyos könnyelműség is érvényesült gazdálkodásukban. (Rassay Károly : Ne bántsa a kormányt támogató Wolffot !) Épen ezért nagyon is szükség van erre a törvényjavaslatra és szükségesnek tartotta az ország egész társadalma, hogy ez a gazdálkodás megakadályoztassák vagy legalább is ellenőriztessékAz ország társadalmának különösen egy rétege kisérte élénk figyelemmel a városoknak és különösen a fővárosnak pénzügyi gazdálkodását : a tisztviselők társadalma. A tisztviselŐK — már mint az állami tisztviselők — azt látták, hogy mig nekik a legnagyobb gondokkal kell megküzdeniök, hogy mindennapi kenyeröket megszerezhessék és csekély tizetésükből megélhessenek, addig a városoknak és különösen a fővárosnak tisztviselői kara magasabb illetményei réven nemcsak jobb életlehetőségek között volt, hanem magasabb illetményei, azonkívül különböző pótilletményei, remunerációi, tantiémjei, közüzemi pótlékai, képviseleti díjai folytán olyan helyzetbe került, hogy még a vagyonszerzés lehetőségével is foglalkozott. Elkeseritő tudat volt ez az állami tisztviselőkre nézve, mikor ezt kellett tapasztalniuk. Azt hiszem, nem szolgálja a gazdasági konszolidációt sem, ha fenforog annak lehetősége, hogy közpénzekkel ilven könnyelműen bánjanak el akkor, amikor az országnak egy egész társadalmi rétege súlyos gondokkal küzd. Épen ezért hálával és köszönettel tartozhat az ország egész társadalma a kormány iránt, amely ezt a helyzetet már régebben felismerte és ennek orvoslására ezt a törvényjavaslatot idehozta a Ház elé. {Egy hang balt elöl: Jó kormánypárti fiu !) Akkor mindig kormánypárti vagyok, ha a kormány józan, okos és üdvös törvényjavaslatokat hoz a Ház elé. (Gaál Gaston : És mikor nemi — Derültség a ssélsőbatoldalon. ) Sokan vannak közülünk, akik aggályosnak tartják a törvényjavaslat rendelkezéseit abból a szempontból, hogy az autonómiát nagy mértékben érinti. Épen az előttem felszólalt igen t. Bródy képviselő ur hivatkozott arra, hogy az autonómia mindig arra volt jó, hogy a nemzetet válságos időben az elnyomástól és idegen befolyástól megóvja. Nos hát, az autonómiának ez a nemzetvédelmi, alkotmánybiztositó szerepe immár megszűnt, (Ugy van! a jobboldalon.) hiszen manapság egy minden izében nemzeti kormány intézi az ország ügyeit és a nemzet nincs kitéve annak, hogy itt idegen befolyások érvényesüljenek. És ha netalán az ország megint olyan helyzetbe kerülne, hogy az ország érdeke azt parancsolná, hogy egy idegen állammal lépjünk államközösségbe, akkor az ország, illetőleg a nemzet mindig szerezhet magának alkotmánybiztositékokat arranézve, hogy ősi alkotmánya megvédessék. Én különben sem látom az autonómia sérelmét. De ha ez a törvényjavaslat az autonómiát a legmesszebbmenőleg is sértené, még akkor is azt mondanám, hogy ezt a sértést el kell követni, mert hiszen ma nem az a fontos feladat, hogy az autonómiát megmentsük, hanem az, hogy ezt a tönkretett országot ne engedjük végleg elsülyedni a gazdasági váltságban és hogy azt a nagyszerű eredményt, amelyet eddig elértünk, továbbra is megtartsuk. (Helyeslés jobbfelől ) Mert ha ismét oly állapotok következnek be, hogy pénzünk értéke ingadozóvá válik, azt hiszem, ez súlyosabb csapás lesz az országra nézve, mintha az autonómiát a legnagyobb mértékben megszüntetjük. A pénzügyi gazdálkodás ellenőrzését nagyon is fontosnak tartom. Ebből az ellenőrzésből azonban talán kivenném az ősi vármegyét, hálából azért, mert valamikor, mikor erre szükség volt, erősen védte a nemzet alkotmányát. (Ugy van! a jobboldalon.) Most is, tradícióihoz hi ven, köteles szerénységgel viszi a pénzügyeit s a legtöbb vármegye azon van, hogy az a pénz, amely a kezébe kerül, hasznos beruházásokra fordíttassák. Nem tudom azonban ugyanezt elmondani a városoknak és különösen Budapest székesfővárosnak gazdálkodásáról. (Rothenstein Mór : Ez a bűnös Budapest !) Épen ezért végtelenül sajnálom, hogy az igen t. pénzügyminiszter ur az eredeti javaslatán változtatott, tágabb Iatitüdöt engedett a városoknak s az autonóm testületeknek és ezt az ellenőrzést enyhébbé tette. Nevezetesen végtelenül sa.málom, hogy a pénzügy m in ister ur, illetőleg a kormány az ujabban átdolgozott törvényjavaslatában lehetővé tette a részvénytársasággá való 16* Az országgyűlés kept viselőházának 9. ülése 1927. évi február hó 11-én, pénteken. 87