Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-590

È nemzetgyűlés S9Ö, Ülése 192ë. évi október hó SO-án, szombaton. 6 sának mikéntjére vonatkozóan a legklasszikusabban, a leggyönyörűbben Bryce-féle levél fejezi ki azt, amit egyáltalában erről a kérdésről lehet mondani, amelyet a Bryce-féle ankét eredményeképen ennek az ankétnek elnöke intézett Anglia ministerelnökéhez. Ebben a levelében bölcsen mondja, hogy az első kamarának — náluk az első kamara a felsőház — súlya és hatalma annak összealkotásától függ, ennek a kérdésnek tehát döntő jelentősége a felsőház szerepére, sőt az egész parlamentarizmus alakulására nézve elvitathatatlan. A problémának két szélső pólusa van. Az egyik a régi lordok házának vagy főrendiházának több kisebb, modernnek látszó eieomával való felékesitése melletti meghagyása, amivel bővebben foglalkozni nem akarok, hiszen ennek védelmezője egdig még Magyarországon ennek az ujabb reformnak keretében nem akadt, a másik szélsőség pedig az általános egyenlő és titkos választójog alapján megalkotott felsőház, amely tehát a másolata volna az ugyanilyen alapon megszerve" zett alsóháznak. (Rassay Károly : Nem okvetlenül !) Az ultra konzervatív felfogásnak, amelyre az előbb volt szerencsém alludálni, Montesquieu fejezte ki a legklasszikusabban a birálatát akkor, amikor azt mondta, hogy a népakarat képviselőivel szemben a születés, a vagyon és a szellem képviselői ne merüljenek el a tömegben, hanem kell hogy törvényhozási szervbe foglalva, megállithassák a nép akaratát, ahogy viszont a nép is megállíthatja az övéket. A másik pólus, amint mondottam, az általános, egyenlő és titkos választójog alapján összeülő felsőház, amely, amint Rassay Károly igen t. képviselőtársam igen helyesen aliud ált rá, nem kell hogy teljesen azonos legyen az alsóházzal, és teljesen ugyanazt a felfogást vallja, bár ugyanolyan választójog alapján ül is össze. Tudjuk, hogy ennek korrektivuma céljából a legkülönbözőbb módosításokat eszelték ki, mint amilyen pl. a magasabb életkor megkövetelését, a hosszabb funkció, a felsőház tagjainak részleteiben való megujitását stb. Azt hiszem, hogy amikor azt az álláspontot foglaljuk el, amikor azt hirdetjük, hogy a felsőháznak az általam előbb jellemzett feladata és hivatása az, hogy a nemzeti akarat kifejezője legyen a legképesebbek által, akkor a felsőháznak ugyanolyan alapon és módon való összealkotása mint az alsóházé, nem volna helyes. Ezért nem volna értelme szerény nézetem szerint az általános, egyenlő titkos választójog alapján való összeállitásnak. Ez ártana elsősorban és főképen, de ez a domináns indoka az én szememben annak, amiért nem lehet a felsőházat ugyanúgy összealkotni, mint az alsóházat, mert akkor vetélytársává válnék az alsóháznak, (Ugy van!) vetélytársává válnék akként, hogy összeütközések esetén kompromittálhatná azt a gondolatot, amely az igy összealkotott alsóháznak domináns gondolata : a népszuverenitásnak, a népakarat megnyilvánulásának gondolatát, komproittálhatná akkor, mikor szembekerülne egymással az egyformán, egyképen megalkotott két ház. S ne felejtsük el, hogy ha a Lordok Házának reformját nyomatékosan és évtizedeken keresztül azért követelték, mert sokszor túlságba vitt és a nemzet létérdekeivel nem számoló ultra konzervativ álláspontjuknál fogva veszélyeztették magát a parlamentarizmust, ha tehát azt vetették és vetik mindig neki szemére, hogy egy ilyen konzervatív alapon összealkotott felsőház veszélyezteti a nemzet létét azért, mert túlkonzervativ, ugyanebbe a veszedelembe sodortathatnék egy általános választójog alapján összealkotott felsőház azzal a különbséggel, hogy vagy túlkonzervativvá válnék versengésében egy alsóházzal, vagy túlradikálissá válnék akkor, amikor versengésében azt túl akarná szárnyalni. (Erdélyi Aladár : Ez inkább!) Mondom tehát, hogy egy ekképen összealkotott felsőház tehát épen azt a legmagasabbra helyezett eszmét és gondolatot, amelyet a szélső álláspont hivei képviselnek : a népszuverenitás szabad és csorbitatlan érvényesülésének gondolatát kompromittálná, veszélyeztetné és azokat a tömegeket, amelyeket az általános választójog maga mellett meg akar mozgatni, megtéveszthetné, kétségbe sodorhatná, mert az a tömeg joggal gondolhatná : kinek van, melyik faktornak van igaza, annak-e, amely túlkonzervativ, vagy annak-e, amely túlradikális, hiszen mindkettő a legszélesebb választójogon alapuló és legszabadabban megnyilvánuló népakarat a kifejezője. (Rassay Károly : Az összeütközés esetében mindig keíl gondolnia a tömegnek arra, hogy kinek van igaza !) De nem akkor, t. képviselő ur, amikor ugyanazon alapon alkottattak össze. Ennek a felfogásomnak egy példáját is kerestem a történelemben, s akkor, amikor az amerikai államok legkülönbözőbb alkotmányaiban és szenátusi szervezeteiben kutatok, megtalálom az ausztráliai példát, amely ausztráliai példában a szenátus ugyanúgy, ugyanolyan választójog alapján, a legszélesebb demokratikus elvek alapján alkottatik össze, mint az alsóház és mégis mint a története tanúsítja, ez a legszerencsétlenebb, a legegószségtelenebb összeütközésekre adott alkalmat, (Halljuk! a bal- és a jobboldalon.) Ott valóban példát akartak statuálni arra, hogy egy igazán demokratikusan megszervezett államban hogyan működhetik harmonikusan egybe egy demokratikusan megalkotott alsóház egy ugyanilyen felsőházzal, és mégis azt látjuk, hogy amig ennek a szenátusnak megalkotása első idejében a munkáspárt óriási többséggel rendelke zett ebben a Házban is, addig már 1917-ben egészen kimaradt a felsőházból, 1919-ben egyetlen tagja volt és az Adelaide Conventiontól számitva végig, fejlődésének egész ideje alatt mindmáig, egy áldatlan harc és küzdelem fejlődött ki a két Ház között, mindig azért, hogy melyik birjon nagyobb erővel a törvény alkotására (Rassay Károly : És itt nem fog megtörténni ?) és az Adelaide Convention idejében még szuggesztiónak minősitett azon joggal szemben, hogy a szenátus szuggesztív erővel tanácsokat adhasson az alsóháznak, hogy miként alkossa vagy módositsa törvénytervezeteit, 1917-től mindmáig mind erősebben és^ erősebben követelte magának nemcsak a véleményező, nomesak a tanácsadó, hanem az akaratát az alsóházra rákényszeiitő és ha azzal nem egyezik, az állami gépezetet megakadályozó szerepet. Ilyen körülmények között az általános választójogon alapuló szenátus szembekerült az ugyanigy, általános választójog alapján megalkotott alsóházzal, és ennek az állandó és tartós konfliktusnak árát az állam fizette meg természetszerűleg. (Sándor Pál: Mivel fizette meg?) A különböző javaslatoknak állandó visszaküldésével, t. képviselő ur! (Sándor Pál: Mivel fizette meg?) Ezt magyarázom. Azzal, hogy fontos szociális és gazdasági javaslatok nem tudtak törvényerőre jutni, azért, mert a folytonos súrlódások folyamán nem engedte az egyik ház, hogy a másik érvényesüljön. De ne méltóztassék elfelejteni, t. képviselőtársam, hogy ott, Ausztráliában, két korrektivuma van annak, hogy ezek a súrlódások állandók ne legyenek: az egyik az, hogy háromévenként választják újra az alsóházat, a szenátust, tehát háromévenként megvan a lehetősége a népszuverenitás szabad megnyilvánulásának, a másik pedig az, ami nálunk szintén nincs meg, hogy