Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-590

•À nemzetgyűlés 590. ülése 1928. amilyen Magyarországon inauguráltatott, ez a rendszer természetes volt, annjàra, hogy például Metternich herceg engedélyt kért egyszer a császártól arra, hogy kegy díjat fogadhasson el az orosz cártól. Ennyire ment már az üzletiesség a politikában, Talleyrandról tudjuk, hogy mint külügyminister, szolgálataiért elfogadott különböző adományokat. Nem volt ez akkor olyan borzalmas dolog, de hideg történelmi mérlegre vetve, amikor a felsőház kialakitásáról van szó, azt kell mondanunk, ne méltóztassék tehát zokon venni a polgári gondolkozású képviselőktől, ha ilyen alkalommal a múltra utalnak, ha nem érzik át annak szükségességét és jelentőségét, hogy a demokratikus fejlődés szempontjából egy felsőház pluszt jelent, jogot jelent, célszerűséget jelent. Most esak két momentumra akarok rámutatni. Az egyik az, hogy a kormány junctimba hozta az 1925-ös választójogi törvény életbeléptetését a felsőházi javaslattal. Nem egészen tudjuk ennek az okát. Ez is egyike azoknak a rejtelmeknek, amelyekről szóltam s amelyek kisérik ma gróf Bethlen István minísterelnük ur kormányzati politikáját. Ugy látszik, a felsőházi javaslat és a választójogi törvény sziámi ikrek lettek, holott igen könnyen lehetne segíteni az egész törvényen egy egyszakaszos törvényjavaslat benyújtásával. Van azonban a kérdésnek egy másik érdekes és komplikált részlete is, az, hogy a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényt még nem alkotta meg a t. Nemzetgyűlés, mert nem terjesztette be a kormány. Már pedig, ha választás utján kerülnek be a felsőházba a törvényhatósági bizottságok által választott kiküldöttek, akkor várni kellene a felsőház megalakításával addig, mig a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat törvényerőre emelkedik. Egészen zavaros, komplikált, annyira különös és érthetetlen, annyira illogikus a dolog, hogy nem tudja az ember, mit céloz vele a t. ministerelnök ur és nem tudja, hogy hova és meddig megy ezzel a dologgal. Arra kell gondolnunk, hogy a ministerelnök ur egyszerűen programmot készit különösebb céltudatosság nélkül vagy pedig különös céltudatossággal, hogy foglalkoztassa a Házat, közben pedig eltereli a figyelmet nagyon fontos szociálpolitikai, gazdasági kérdésekről. így a szegény ország ájultan hever a lábainál, elveszvén minden önérzete és öntudata. (Berki Gyula ; Nagyon költői!) Pedig nem jó politika ez most, méltóztassék elhinni. Mi becsületesen és őszintén kívánjuk a konszolidációt, és nem a népszerűség keresése az, amikor mi ezeket a kérdéseket felhánytorgatjuk. Hiszen beismerheti a t. kormány, hogy nagyon szerények vagyunk, amikor a siralmakkal és a bajokkal előjövünk, mert magunk is mérlegeljük azokat a súlyos és veszélyes lehetőségeket, melyek a szenvedélyek és keserűségek felkorbácsolásából eredhetnek. De kénytelenek vagyunk, mint az élő lelkiismeret, dörömbölni a kormány lelkületének ajtaján, hogy ne legyen exeluziv ezekkel a társadalmi és szociális jelenségekkel szemben és ne azokkal a régi módszerekkel igyekezzék elintézni e kérdéseket, mint tették akkor, amikor még ráértek ezeket kényelmesen és bürokratikusán elintézni. Az is, hogy társadalmi kongresszust rendez a t. kormány, nem egyéb porhintésnél. Emlékszem, hogy a háború vége felé Tisza István ministerelnök is összehivatott egy társadalmi és egészségügyi kongresszust a tuberkulózis rombolásai ellen. Összegyűjtötte a zászlós urakat a hercegprimástól kezdve, összegyűjtötte Magyarország majdnem minden közéleti dignitáriusát, az összes társadalmi és kulturális egyesületek képviselőit, mondván, hogy a tüdővész, a tuberkulózis megtizedeli a frontokon amugyis elvérző évi október hó 30-án, szombaton. 79 nemzetet; itt védekezni, dolgozni kell. Társadalomtudósok és orvosprofesszorok foglalkoztak a problémával és nem lett belőle semmi. Elsikkadt és elmúlt, mint ahogy ennek a társadalmi kongresszusnak sem lesz semmi eredménye, csak tisztán az az egy, hogy elfordítsa a figyelmet azokról az égető bajokról, amelyekben vergődünk. Innen az ellenzéki padokból kérjük az igen t. ministerelnök urat, hogy méltóztassék komolyan latba vetni, komolyan megfontolni ezeket a nehéz állapotokat és ne tessék olyan szigorú álláspontra helyezkedni, mint helyezkedett például a novemberi házbéremelés kérdésében is a t. kormány, holott hónapok óta viaskodnak azok a szegény középosztálybeli egzisztenciák és egyéb társadalmi osztályok, hogy a felemelt házbérösszeget előteremtsék — amiről különben máiannyi szó esett — hogy hogyan tudják az esedékes lakbérüket megfizetni és budgetjüket fentartani. A kormány negligálja ezt a súlyos helyzetet s ugyanakkor, amikor az egyik oldalon a középosztály súlyos és nehéz helyzetéről beszél, a másik oldalon terheket rak rá. Ha az igen t. ministerelnök ur azt akarja, hogy ebben az országban az a konszolidáció, amely nincs meg, helyreálljon és ne csak látszólagos konszolidáció legyen, hogy itt ne az elkeseredett lelkek elnémuló temetői csendje uralkodjék, hanem az élet elevensége hassa át a közéletet, akkor komoly szociális és gazdasági problémákkal foglalkozzék, ne pedig felsőházi javaslattal. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon). Elnök : Szólásra következik % Forgács Miklós jegyző : Beck Lajos ! Beck Lajos : T. Nemzetgyűlés ! Előttem szóló t. képviselőtársamnak a politikai élet minden terére kiterjedő beszédéből a felsőházra vonatkozó résszel beszédem keretében fogok foglalkozni. Most egészen röviden két problémát kivánok közelebbről érinteni: az egyik az, hogy szükség van-e a kétkamarás rendszerre; a másik pedig az, ha szükség van rá, milyen legyen annak az összeállítása. Annak a kérdésnek a megítélésénél, hogy szükség van-e a kétkamarás rendszerre, i Omár kalifának a mondása jut eszembe, aki elrendelvén az alexandriai világhírű könyvtár felégetését, ezt azzal indokolta meg, hogy a Koránban minden benne van, amit egy igaz hitű és hivő mohamedánnak tudni és hinni kell, ha tehát ezekben a könyvekben több volna ennél, veszélyes volna az emberiségre, ha kevesebb, akkor pedig felesleges. A kétkamarás rendszer problémájára vonatkozólag ugyanezt alkalmazta más formában a nagy francia forradalomnak, a restaurációnak alkotmánytervezője, Sieyès abbé, amikor röviden és kategorikusan kijelentette : a második kamarára pedig nincs szükség, mert ha megegyezik véleménye a népképviselet véleményével, ugy felesleges, ha ellenkezik, akkor pedig veszedelmeket rejthet magában. T. Nemzetgyűlés ! Én azon az állásponton állok hosszú politikai pályámon rendületlenül, hogy a nemzet képviselőházának a legszélesebb alapokon megalkotva, a nemzet legszabadabb megnyilvánulását, a nemzet valódi akaratát kell visszatükröznie. Ez azonban nézetem szerint nem jelentheti azt, hogy szükségtelen és felesleges egy olyan szűrő, amely az ő bölcsességével, széles látókörével, áttekintésével, ha kell módosítsa, ha kell jobb tanácsokkal lássa el a népképviselet fórumait. Én azt hiszem, nem lehet felesleges az olyan szerv, mely minden szempontot mérlegelve, általános helyes nézőpontból ítélvén meg az ország dolgait, véleményt. mondhasson, tanácsolhasson, javíthasson.