Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-590

78 A nemzetgyűlés 590. ülése 1926, hiszen Nándorfehérvár rég nem Magyarországé és mégis főrendiházi tag a nándorfehérvári címzetes püspök.« íme tehát, a régi főrendiházban a nándorfehérvári címzetes püspök is tag volt, most pedig a trianoni Magyarország kizárja a NagyMagyarország területén élő egyháznagyok felsőházi tagsági jogosultságát. (Peidl Gyula: Ezért sürgős a felsőházi javaslat !) Tényleg ezért sürgős a felsőházi javaslat. Helytelennek tartom a honvédség főparancsnokának szereplését. A katonaságnak egyáltalán semmi köze nincs a politikához. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) A katonaság a társadalmi-, a törvényes rend biztosítására van hivatva és a maga külön rendeltetése megvan a törvényben határozva, de hogy a honvédség főparancsnoka belekeveredjék a politikába, a politika máról holnapra történő hullámzásába, hogy pártpolitikát támogasson, az implicite azt jelenti, hogy maga a honvédség is párthadsereggé degradálódik. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon. — Ellenmondások a jobboldalon.) Tiltakoznom kell tehát épen az annyira becsült és nagyratartott magyar honvédségnek a magyar nemzethez lelkileg közelálló harmóniája érdekében az ellen, hogy a honvédség főparancsnoka bekerüljön a felsőházba. A vita során hallottunk különböző kifogásokat, kritikai véleményeket a főurakról, az oligarchiáról. Amikor ezek a kritikai vélemények elhangzottak, természetes feljajdulás visszhangzott erre arról az oldalról, ahol a történelmi osztályok kiváló reprezentánsai szoktak ülni. Én demokratikus érzékű ember vagyok, nem szeretem és nem ismerem a kiváltságokat, csak az értelmi, a szellemi kiváltságnál teszek kivételt. (Helyeslés a baloldalon.) Én más, születési kiváltságot nem ismerek és nem respektálok. Nem érzek vallásos tiszteletet azok iránt, akik hét. kilenc, vagy tinenegy águ koronát viselnek. A bíborban születés teljesen egyenlő a szalma páholyban születtséggel, ha a bíborban születés nem adja meg azt a fölényt, amit a lelki nemesség, emelkedettség és szellemi magasodottság jelent. (Kiss Menyhért : Senki sem választhatja meg az apját !) Mit jelent az előkelő születés, ha látjuk, hogy egészen parlagi sorsban született emberek lettek a világ legnagyobb gondolkodói és a világ szellemi haladásának legnagyobb előmozdítói ? A magyar élet produkált eseteket, hogy egyszerű pórcsaládból hogyan sarjadt ki a legnagyobb tehetség. Nem hivatkozom másra, mint a két nagy költő — géniuszra, Petőfire és Arany Jánosra, akik példát mutattak arra, hogy szellemi, jeliemi és gondolkozási kiválóságaikat hogyan adták át a magyar nemzetnek, annak örök értékévé. Velük szemben állanak azok a főrendek, főurak arisztokraták, akik nem egyek a nemzet lelkével, nem egyek a nemzet szociális bajaival, s nem tudnak belekapcsolódni a nemzeti és társadalmi élet kozmikus feladatkörébe. Ez a magyarázata annak, hogy az oligarchiával, a főúri renddel szemben Magyarországon elfogultsági érzés lett úrrá, mert hiszen szomorú múltbeli tapasztalatok támasztják alá ezt az averziót. Most is sajnálattal látjuk a magyar nemzetgyűlésben, hogy szociális és gazdasági kérdésekben a történelmi osztály reprezentánsai nem szólalnak fel, hanem csak akkor, ha közjogi kérdések kerülnek napirendre, de akkor azután latba vetik a maguk nagytekintétyü súlyos szavát. Amikor erről az oldalról arról a nyomorról, arról a gazdasági elesettségről számolunk be, amely temetővé változtatta ezt az országot, akkor nem sajdul meg a szivük, nincs semmi szivbeli összefüggésük ezekkel a szociális bajokkal. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Ellenmondások a jobboldalon.) Itt a magyarázata annak, hogy a évi október hó 30-án, szombaton. mi t. főurai nk népszerűtlenek. Ez a népszerűtlenség nagyon régi időből datálódik, mert hiszen a főuraknak ez a közömbössége, sőt ellenérzése

5 más formában már rég megnyilatkozott a köznemességgel szemben. (Kiss Menyhért: 1608-ban !) Ez okozta 1608-ban a nemesség szétválását. 1834-ben felsőbüki Nagy Pál azt írja, hogy az oligarchia főcélja magát arrondirozni, ami magyarul körülbelül a köznemesség kiirtását jelenti. íme egy alacsonyabb kategóriával, egy közvetlen alatta levő kategóriával szemben ezt az exkluzív álláspontot foglalja el a főnemesség. Mennyivel exkluzívabb természetesen a néprétegekkel, a néprétegek óhajaival, vágyaival, gondolatával és törekvéseivel szemben. Ne méltóztassék tehát csodálkozni azon, ha bennünk nincs vallásos tisztelet a nagy főúri címek iránt, ne méltóztassék csodálkozni, mikor azt mondja Grünwald Béla, hogy a magyar mágnást mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem magyar. Micsoda vád ez és milyen megalapozott vád ! Hiszen sajnálattal kell itt megállapítanunk azt, hogy még Széchenyi István is küzdött eleinte a magyar nyelvvel. (Halász Móric: Azért mégis ő volt a leghívebb magyar!) Csakhogy nem tehetett róla, hogy küzdött a magyar nyelvvel, a nevelés és a levegő, amelyben élt, természetessé tette, hogy nem tanult meg magyarul, mert hiszen főuraink a magyar nemzettel még nyelvi kapcsolatot sem tartottak fenn és nem éreztek vele együtt. Széchenyi Istvánnak, a legnagyobb magyarnak küzdenie kellett a nyelvi nehézségekkel, hogy azután revelálódjék, amivé lett. Szegfű Gyula, »A három nemzedék« című könyvében védi az arisztokratákat és dicséri őket. Mégis azt irja róluk, hogy a 9 millió jó és hű magyar lelkéhez nem tudtak hozzáférkőzni. Vagyis corpus separatum volt az arisztokrácia a nemzet élő testében. Minthogy nem érzett együtt vele, nem törődött, nem vegyült vele a közdolgokba sem olyan mértékben, mint ahogy iehetősége lett volna, s mint ahogy arra születési kiváltsága is predesztinálta. Innen eredt, hogy népszerűtlenség vette körül és hogy ez a népszerűtlenség még ma is körülveszi. És hogy milyen jogon kerülnek be a felsőházba, erre nézve igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy sok rablott birtok tulajdonosa lett azután később országos méltóság és főrend. Mi tudjuk, hogy a donációkat miért kapták. Mikor a szabadságharcok letöréséről volt szó a magyar nemzet történetében, akkor a főurak és az oligarchák segítettek e szabadságharcokat letörni. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) És azután ezek a főurak donációképen, ajándékképen és fizetésképen megkapták azon magyarok nagybirtokait, akik a nemzeti ügy vértanúivá és áldozataivá lettek. (Halász Móric: Nagy tévedés van benne, 150 évig török világ is volt.) A főrendiházi jogosultság tehát, tekintettel az ősi birtokszerzési körülményekre, voltaképen politikai eredetű, mint ahogy politikai adományok és politikai célzatú fizetések voltak ezek. Abban az időben ez nem is volt súlyos dolog s egészen természetes, ez volt a közerkölcsről való közfelfogás és ezzel a felfogással vele járt az, hogy ezért a kis árulásért, ezért a kis szolgálatért birtokok, vármegyék jártak donációképen. Mi tudjuk ezt nagyon jól és ezzel nem mondunk ítéletet az igen tiszteletreméltó utódok felett, mi csak a történelmi igazságot állapítjuk meg. A történelmi utód lehet azért igen tisztességes, igen derék hazafi, csak, mondom, birtokuknak, címüknek és befolyásuknak kissé zavaros és gyanús ize van. A politikában, különösen az olyan udvari politikában,