Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-590

A nemzetgyűlés 590. ülése 1926. ségi párt és a kormány részéről, tisztán forradalmi cselekvés. Ha a jogfolytonosság szienipontjából biráljuk a kérdést, akkor ez forradalmi lépés és szankcionálja a forradalmat. De itt van a dolognak! különös érdekessége. Ha csak a közelmúlt évtizedeket figyeljük, a jogfolytonosságnak két megszakadását látjuk,. Az egyik az 1848-as idők után bekövetkezett abszolutizmusnak a Bach-feorszaknak lejártáig, 1861-ig; tartott, amikor összehívták a két házat, az országgyűlést és helyre akarták állítani az alkotmányt. De azzal, hogy összehivták a két házat, még nem állapították meg, hogy rendben vannak a jogfolytonossággal és hogy helyre van állítva az alkotmány, hanem visszamentek az 1848-as törvényalkotásokhoz, mert itt szakadt meg a jogfolytonosság. A jogfolytonosság másik megszakadása a Károlyiféle forradalom formájában jelentkezett, amikor az akkori képviselőház 1918 november 16-án feloszlatta önmagát. Ezt a főrendiház tudomásulvette: és berekesztette tanácskozásait. E körül a kérdés körül is különös érdekes magyarázgatás és indokolás mutatkozik, részint az előadó* ur részéről, részint az itt elhangzott felszólalásokban. Az a kérdés, hogy megszünt-e a főrendiház. Kmetty azt mondja, hogy nem szűnt meg, csak szünetel. Ha azonban nem szűnt meg, akkor igaza van Lukács György t. képviselő urnák, hogy 1920-ban miért nem hivták össze. A jogfolytonosság szempontjából az az időpont nagyon alkalmas lett volna az összehívásra és akkor az ősi alkotmánynak reformját meg lehetett volna csinálni. De ha elfogadom azt az álláspontot, amelyet az ortodox legitimisták képviselnek, hogy a főrendiház voltaképen megvan és ma is összehivható, dacára annak, hogy a nemzetgyűlés a nemzeti szuverenitás egyedüli letéteményesének iminősitette önmagát, és most is összehivható lett volna, úgyhogy a két ház hozhatott volna határozatot az alkotmányjogi reform kérdésében ha mindenfajta ilyen és olyan érvelés megállja a helyét, ez csak azt bizonyltja, hogy az egész törvényjavaslat egy szerencsétlen tákolmány, egy

1 zsibvásár, amelybe minden, mindenféle jogi okoskodás belekerült, csak azért, hogy valahogyan átsegítse, átlendítse a kormányt és a törvényjavaslat kodifikátorait azon a lehetetlen nehéz és abszurd jogi helyzeten, amelyet megkonstruáltak maguknak ezzel a javaslattal. (Erdélyi Aladár : Apponyi már 1885-ben ugyanezen alapelvek értelmében kivánta a főrendiházat reformálni.) Nem erről van szó. Bölcsen tudom azt, hogy ugyanezen elvek alapján akarta reformálni. Arról van szó, hogy a jogfolytonosság kérdésében szakadás állott be és önök még legalizálták a jogfolytonosságnak forradalmi megszakadását. Hiszen vitatható az is, hogy Károlyi Mihály forradalma a jogfolytonosság szempontjából tudomásul vehető-e vagy tudomásul vehető lett volna, amikor elkövetkezett ennek az egész korszaknak és a kommünnek likvidálása. De önök ezt legalizálják. Nemcsak de facto ismerik el a forradalmat, hanem de jure is. Ha pedig igy áll a kérdés, miért méltóztatnak örökösen felelősségre vonni a forradalmárokat és miért méltóztatnak állandóan bűnbakot keresni a Károlyi-féle forradalom résztvevőiben, ha önök itt már jogilag is elismerik a Károlyi-féle forradalmat, ha ennek törvényességét alátámasztják? Ez is egyike azoknak a szemfényvesztő, tendenciózus politikai játékoknak, amelyeket itt folytatnak. Ténylegesen megvolt ez a forradalom, és önök ennek jogosultságát kétségbevonták, most NAPLÓ. XLVI. évi október hó 30-án, szombaton. 75 pedig ebben a javaslatban de jure is elismerik, hogy volt forradalom, amely megszakította a jogfolytonosságot és ezt jogilag alátámasztják. Önök is tehát arra az alapra helyezkedtek, hogy itt megszakadt a jogfolytonosság, holott ha nem ismerik el a forradalom jogosultságát, kötelességük lett volna a régi főrendiházat, amely csak berekesztette tanácskozásait, életre hivni és azután hozzáfogni az alkotmányjogi reformokhoz. Tehát rádupláztak a forradalomra. Egyébként még egy érdekes hazugsága van a kérdésnek, abból a szempontból, hogy alkotmányos formák között történt-e a jogfolytonosságnak a helyreállítása. Azt vitatják bizonyos oldalról, hogy IV. Károly király lemondott és hogy a forradalom és a köztársasági forma ennek a lemondásnak a következtében állott elő. Nálunk nem alkotmányos formák között jelentkezett a forradalom és az államformaváltozás mint Ausztriában, mert Ausztriában lemondatták a császárt, megszüntették a dinasztia jogait, de alkotmányos formák között, és igy lett Ausztria köztársasággá. Nálunk nem. Különbség van a magyar és az osztrák helyzet között. Itt a jogfolytonosság az ősi alkotmány szempontjából nem szakadt meg a maga legális, törvényszerű utján, önök tehát itt követik el épen a legnagyobb hibát és a legvégzetesebb tévedést, amikor ezt a nem legitim utón megszakadt jogfolytonosságot törvényesitik. Egyáltalában én ezt a jogfolytonossági kérdést kiterjeszteném nemcsak erre, és nemcsak ilyen formában magyaráznám. Épen ezért nem osztozom előttem szólott Létay Ernő t. képviselőtársamnak abban a felfogásában, hogy a jogsérelmek, a törvénysértések nem szoríthatók a jogfolytonossági kérdés keretébe. Ö ebben a Túri Béla t. képviselőtársam beszédében foglalt argumentációt tette magáévá. Én azt mondom, hogy jogfolytonosság vonatkozik a régi törvényalkotásokra, amelyek eleven törvények, amelyeket csak a kormány erőszaka tesz félre és hatálytalanít és csak ezeknek felelevenítése jelentené a jogfolytonosság helyreállítását. Jogfolytonosság volna tehát, ha a 48-as törvények érvényesülnének. (Erdélyi Aladár : És hozzá Werbőczi is! — Györki Imre: Vagy-vagy! Kezdjük a jogfolytonosságot Werbőczinél!) Jogfolytonosság volna, ha érvényesülne az 1848. évi XVIII. tcikk, a sajtótörvény, a sajtószabadság nagy gondolata, mert itt van a jogfolytonosságnak óriási megbénitása vagy megszakadása, hogy a sajtószabadságot Magyarországon teljesen elkonfiskálták. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Már pedig a sajtószabadság az alkotmány integráns része, tehát az alkotmányt alapjaiban támadják meg akkor, amikor a sajtószabadságot elkobozzák. (Ugy van! half elöl.) Érdekes dolog, hogy valahányszor a kormány valami rejtelmes dologra készül, vagy erőszakos berendezkedésre, vagy pedig egy külön sajátos politikai rendszer alátámasztására vagy esetleg — nem tudom — valami puccsra, akkor elsősorban mindig a sajtót szokták elnémitani. III. Napóleonnak az államcsíny előtt 1850 július 16-án kiadott törvénye is előbb elnémította a sajtót és utána elkövetkezett az államcsíny. Érdekes az is, hogy III. Napoleon előbb gyorsan letárgyaltatta a felsőházi javaslatot és azután elkövetkezett az államcsíny. (Erdélyi Aladár : Mi lesz most ! Kérdezem, vájjon a magyar horizonton is jelentkezik-e egy III. Napóleon ? Hol van az a III. Napoleon, akinek érdekében per analogiam sürgősen le kell tárgyaltatni a felsőházról szóló törvényjavaslatot % (Esztergályos János : Albrecht vagy Ottó 1 — Peidl Gyula : Ki lesz az eljövendő !) Mi van itt, mi készül ? Ezek 13