Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-590

74 A nemzetgyűlés 590. ülése 1926. évi október hó BO-án

} szombaton. hetelen, íkülönös kormányzati gesztusai vannak, a t. miniisterelnök urnák és ha az ember a dolgok mélyébe lát, akkor egészen más tendenciákat vesz észre, mint amelyek a nyilvánosság előtt jelentkeznek. Fejtegetéseim további során majd igyekezni fogom kitapogatni, ha lehetséges, Bethlen István ministerelnök ur célzatait, amelyek e pillanatban is megnyilvánulnak a felsőházi javaslat kapcsán. Kétségtelen és megállapítható, hogy az ő kormányzási idejének korszaka után, de az egész kurzuskorszak után is, Magyarország a hazugságok politikáját éli, hogy semmi őszinteség sincs a magyar közéletben és hogy ezt az íőszinteséghiányt elsősorban a 'kormányzati politika képviseli. Nem tudjulk, a célszerűséget, nem látjuk az okszerűséget, amely bizonyos kérdéseket napirendre vet. Méltóztassanak csak visszanézni azokra a sürgős incidentális nagy gondolatokra és tervekre, amelyeket a t. ministerelnök ur felvetett, de amelyek egyszerre elsüllyedtek, elmultak, szétfoszlottak! a közérdeklődésből, mert neki ugy tetszett, hogy egy bizonyos időben bevesse őket a közvéleménybe, hogy így elfordítsa a közvélemény figyelmét más, fontosabb dolgokról, de azután, mint aki jól végezte dolgát, előkelő gesztussal tovább ment és megint mással foglalkoztatta a közvéleményt. Ennek igazolására csak egy eseményre hivatkozom: a frankügy tárgyalása során egyszerre nagyon fontosnak találta a ministerelnök ur, hogy a, titkos szervezetekkel leszámoljon. Le kell számolni velük, mondotta — én is azon az állásponton vagyok, hogy konszolidációt kell teremteni — és a nemzetgyűlés legkiválóbb tagjai siettek segítségére. Gróf Apponyi Albert maga volt az. aki ezt a tárgyalást igen komolynak minősítette. A demokratikus ellenzék azonban rögtön megérezte, hogy itt megint valami furcsa játék folyik s nem vett részt ennek az ügynek kivizsgálásában, mert tisztában volt vele, hogy ez is csak taktikai fogás. És minden csak az: a hazugságok politikája. Egy megdöbbent, elájult országban nem szabad ilyen szemfényvesztő, ilyen rejtelmes politikát csinálni, ahol annyi ki nem tapogatható baj és keserűség van, ott nem szabad azokat a bizonytalanság érzetével fokozni. Amikor a közelmúltban egy népgyűlésen azt mertem mondani, hogy a kormányzati politika a hazugságok politikája akkor az igen t. rendőrtisztviselő ur figyelmeztetett, hogy jó lesz, képviselő ur, nem igy beszélni, mert különben megvonom a szót. Odáig jutott már a mai konszolidációs helyzet, hogy már a kritika, a véleménynyilvánítás szabadságát sem lehet érvényesíteni, mert akkor rögtön ott van a közigazgatási terror, a kormányzati hatalom és megakadályozza az embert abban, hogy őszintén és becsületesen mondja el véleményét a közdolgokról. Imiéi, az őszinteség hiánya ebben a negatívumban: a kormány nem szereti, hogy őszinték legyünk, pedig az igazi, becsületes, komoly kormányzati politikának az volna egyik legfőbb követelménye, hogy mindenki részéről őszinteséget várjon, hogy az egész ország őszintén mondja el véleményét. Ami a törvényjavaslat tárgyalása során isteni komádiaként lejátszódik, az maga is a hazugságok tobzódása. Beszélünk jogfolytonosságról: az egyik oldalon azt mondják, hogy van jogfolytonosság, a másik oldalon tagadják ezt: nincs jogfolytonosság. A t. előadó ur — az Isten őrizzen meg attól, amikor a tudós politizál — egy különös jogi okfejtéssel szembekerül minden közjogi tanítással. A kontroverziák, az ellenni ondások egész tömege tárul elénk. Kmety az egyetemen egészen másként tanitja ezt a kérdést, mint ahogy a t. előadó ur itt elénk tárta. Az egyetemi katedrán és az előadói székben egészen különböző vélemények nyilvánulnak: meg. Miért? Mert az egész kérdés belesüllyedt már a politikai hazugság fertőjébe és nem tud onnon kikerülni. Meg kell itt állapitanom bizonyos ténybeli igazságokat. Demokratikus felfogásom ellenére alá kell irnom azok véleményét akik azt mondják, hogy ez a javaslat voltaképen eltörli az ősi alkotmányt. Ezeknek igazuk van. Mindazok, akik itt felszólaltak s mindazok a publicisták, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, az ősi alkotmányosság szempontjából teljesen igazoltan sorolják fel érveiket. Olvasom Bákosi Jenő fulmináns cikkeit erről a kérdésről; feljajdul, amikor megállapítja, hogy a felsőházi javaslat eltörli a régi magyar alkotmányt, megszünteti a régi magyar területet és amellett eltünteti a régi magyar királyságot. Szórói-szóra igy van. Voltaképen semmi más ez a javaslat, mint ujabb szankciója. Trianonnak. Ez az ő felfogása szerint teljesen megáll- Mert ugyanakkor, amikor a javaslat berendezkedik erre a csonka Magyarországra, ugyanakkor tudomásul veszi, mit Trianon elkövetett ellenünk hogy elszakított országrészeket és ezeknek képviseletét ma már a régi ősi alkotmánynak egy bizonyos keretéből kizárja, vagyis ez csakugyan nem egyéb, mint Trianonnak ujabb szentesítése. Hát nem volt elég egyszer szentesíteni 1 ITjra és aláhuzottan meg kellett ezt erősitenii Azt kérdem én; ki kényszeritette erre a kormánytDe egyáltalán mi szükség volt erre a felsőházi javaslatral Semmi szükség nem volt rá. Ha a jogfolytonosságot bonckés alá vesszük, azt látjuk, hogy ebben a kérdésben a legkülönbözőbb magyarázatokkal, ravaszsággal igyekeznek a kérdés lényegét kikerülni. Azt mondja Lukács György t. képviselőtársam, hogy megvan az anyagi jogfolytonosság, csak az alaki jogfolytonosság hiányzik. Látjuk, hogyan játszanak a szavakkal, milyen kinlódás az az álláspont, amelyet képviselnek és itt bent a javaslat 1. §-ának módosításával hogyan igyekeznek félrevezetni saját magukat és hogyan igyekszik a kormány megnyugtatni a legitimistákat a magruk álláspontja tekintetében, amikor azt mondja hogy a nemzetgyűlés most már az ősi alkotmányosság r szellemében felújítja az országgyűlés ősi kéttáblás redszerét. Hát nem újítják fel az ősi kéttáblás rendszert, mert viszont ugyanakkor a másik oldalon azt mondja az előadó ur, hogy ez nem ugyanaz, a jogfolytonosság nem jelenti a stabilizációt. Ez is keresztülmegy egy evolúción, az idők folyamán itt is változások állnak be. Vagy ősi alkotmányosság, vagy nem, vagy maradiság, vagy fejlődés, vagy konzervatizmus, vagy demokrácia! De a kettőt összevegyiteni; ez csaki az arany középút lehet: a politikai alchimistáknak clZ cl kotyvasztéka, amely itt is megnyilvánul, a Bethlen-féle aranyközéputas politika. Van benne egy adag demokrácia — mondjuk a választási, a képviseleti rendszerrel — és meg van benne az ősi alkotmányosság az Öröklött jogok stb. érvényesitésével: ugyanaz a hazug politika, amely mindenki számára kiosztj cl ci malasztot és mindenkit meg akar nyugtatni. Viszont én állítom, hogy igaza volt gróf Apponyi Albertnek, amikor azt mondotta hogy a túlsó oldal a forradalmi utón segiti elő a reakciót. Ez maga is forradalmi cselekvés a tisztelt több-