Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-589

62 A nemzetgyűlés Ő89. ülése 1926. meglehetősen kényes és érzékeny kérdéseket érint.^ Ezeréves alkotmány, jogfolytonosság: ezekről a nagyfontosságú kérdésekről hallottunk itt a javaslat tárgyalása folyamán többékevésbé értékes fejtegetéseket. Szerény véleményem szerint ennek a javaslatnak az a legnagyobb hibája, hogy szükségszerűség nélkül veti fel ezeket az alkotmányjogi kérdéseket és a trianoni Magyarországnak állandó alkotmányos berendezkedést ad. Tsztelettel kérdem, lehet-e, szabad-e nekünk csonka Magyarországon ugy berendezkedni, hogy az az állandóság jelleg-évei birjon, szabad-e nekünk a trianoni Magyarországot olyannak tekinteni, mint, amely állandósulni van hivatva felettünk? Igenis, nekünk arra kell törekednünk, hogy ennek a mostani állapotnak ideiglenes voltát mindenképen kidomborítsuk. A ministerelnök ur a mostani ülésszakot megnyitó beszédében többek között azt a kijelentést tette, hogy igyekezni fog olyan törvényjavaslatokkal előállani, igyekezni fog olyan törvényhozást inaugurálni, amely alkalmas lesz arra, hogy lakályos épületet biztositson csonka Magyarország íakosainak. Maiakkor megjegyeztem, hogy csonka Magyarországon teljesen lakályos épületet biztosítani nem lehet egy magyar embernek sem. Sajnos, a jelek azt mutatják, ez a javaslat is arra mutat, mintha jelenlegi kormányzatunk a mostani állapotokra mindenképen rá akarná rakni a szankciót. Figyelmeztetem az igen t. túlsó oldalt, hogy ez nagyon veszedelmes dolog, nagyon veszedelmes nekünk Trianonra rá ütni a pecsétet, pláne újra meg újra. Ez a törvényjavaslat sem más, mint egyik megerősítése a trianoni békekötésnek. (Kiss Menyhért: Stabilizálják Trianont!) Ha majd Nagy-Magyarországnak első alkotmányozó nemzetgyűlése öszszeül, az lesz hivatva abban a kérdésben is dönteni, hogy Magyarországon egykamarás, vagy kétkamarás rendszert akar-e inaugruálni, de semmiiképen sem szabad, hogy csonka Magyarország nemzetgyűlése ezt a végtelenül fontos alkotmányjogi kérdést most efemer elintézze. (Csontos Imre: Rakovszky István ott ül maga mellett, mit beszél maga nekünk?) Mi közöm nekem politikailag Rakovszky István t. kép-viselőtársamhoz! Ha közelemben ül is ő fizikailag, de, azt hiszem, politikai felfogás szempontjából annál messzebb vagyunk egymástól. T. Nemzetgyűlés! Jogfolytonosságról beszélünk és vitatkozunk, jogfolytonosságról állítunk fel téziseket, elveket, megállapításokat. Hát Trianon nem tépte-e rongyokká az egész magyar jogfolytonosságot? (Pesthy Pál igazságüg y minister: Ezt kell megépíteni !) T. igazságügyminister ur, csonka Magyarország ezt meg nem építheti, legalább is addig, amíg csonkaságunkon segítve nem lesz. Csonka Magyarországon nem szabad ugy berendezkedni, mint ha ezt az állapotot állandósítani akarnánk, csonka Magyarország, igenis, megelégedhetik az ideiglenes berendezéssel, megelégedhetik azzal, hogy egy egykamarás nemzetgyűlés viszi az ügyeket addig, amig csonka Magyarország csonka marad. De nem ismerem el ennek a nemzetgyűlésnek jogát ahhoz, hogy ilyen fontos alkotmányjogig kérdésben döntsön; nem ismerhetem el azért sem, mert ez a nemzetgyűlés nem a titkos választójog alapján ült össze, már pedig nyilvánvaló dolog, hogy csak a titkos választójog alapján egybegyűlt nemzetgyűlés vindikálhatja magának azt a jogot, hogy fontos alkotmányjogi kérdések elintézéséhez hozzányúlhat, mert csak akkor hivatkozhafik a nemzet többségének kiévi október M 29-én, pénteken. fejezett akaratára; titkos választójog nélkül összejött nemzetgyűlésnek ilyen fontos kérdésben döntésre igazán nincs hivatottsága, mert nem mondhatja, hogy a nemzet többségének szabadon és tisztán megnyilvánult akarata juttatta őt a maga mandátumához. De nem kell ez a javaslat, az én felfogásom szerint, jelenleg azért sem, mert teljesen felesleges, különösen a mostani helyzetben, amint mondám. Figyelmeztetem a kisgazdapártnak még megmaradt részét, (Csontos Imre: Ne figyelmeztessen minket! Tudjuk mi a kötelességünket!) hogy a régi kisgazdapárt programmpontjai között igenis ott volt a főrendiház megszüntetése is. Ha ez a programmpont benne volt a régi kisgazdapárt programmjában, szabad-e most önöknek csonka Magyarországon hozzájárulni olyan .javaslathoz, amely épen most, nyomorult, koldus helyzetünkben ezt, a boldogabb világban is megszüntetendőnek tartott intézményt újra létrehozni és megvalósítani akarja? Hivatkozunk az önök lelkiismeretére. (Csontos Imre: Nem kell arra hivatkozni!) Azt gondolják-e önök, hogy a falu dolgozó, becsületes népe örömmel várja ós örömmel üdvözli ezt a javaslatot? Nagyon nagy igaza van a. magyar újságírás nesztorának, Rákosi Jenőnek, akire itt is többen hivatkoztak a vita folyamán, amit nem is csodálok, mert az ő megállapításai, — amelyeknek igazságát, azt hiszem, a túlsó oldalról sem vonhatja senki kétségbe, — pörölycsapásokként hullanak a mai közélet egyik-másik ágára, nagyon igaza van, amikor azt irja (olvassa): »Semmi sem játszik a haza megmentésében alárendeltebb szerepet, mint ez a felsőházi javaslat. Ha törvényt hoznak, amely az életet manap 5%kal olcsóbbá teszi és munkát nyújt a munkátlanoknak, azzal többet tesznek a fajtánkért, mintha törvényt csinálnak ebből a javaslatból, amelyre, ha még öt évig várunk, azzal semmit se vészit a haza.« Aranyigazságok ezek, és nem hiszem, hogy Csontos Imre képviselőtársam alá nem írná ennek a véleménynek minden szavát, legalább is lelkiismerete szerint; ellenben, ha szavazásra kerül a sor, azt hiszem, nem a lelkiismerete szerint fogja leadni szavazatát. Igazán nem szabad nekünk szemet hunyni a felsőházi törvényjavaslat tárgyalásánál azzal szemben, hogy mik volnának ennek a nemzetgyűlésnek égető kérdései. Szabad-e nekünk szemet hunyni az előtt a borzasztó nyomorúság előtt, amely ma néprétegeinknek olyan nagy, széles és kiterjedt részeit a földhöz köti? Nem kell nekünk nagyon messze mennünk, nem kell a külvárosok sikátoraiba mennünk azért, hogy a nyomort meglássuk. Most értekezik a kormány által inaugurált társadalompolitikai gyűlés, amelynek igen nagy horderővel biró szavú szónokai egymásután szögezik le azt a szomorú tényt, hogy a nyomorúság társadalmunknak már olyan rétegeit is hatalmába kerítette, amelyek a nemzetfentartó elemnek mindig legnagyobb biztosítékai voltak. Méltóztassék csak figyelemmel kisérni Hegedűs Lorántnak, Teleszkynek, Lukachich báró volt tábornagynak feljajdulásait ezen a társadalompolitikai értekezleten: ezek bepillantást engednek abba, milyen feneketlen nyomorúság ejtette hatalmába a középosztályt is. Önök, a falu képviselői, jól tudhatják — azt hiszem, tudják is — milyen terhek alatt roskadozik a falu népe; a panaszok elől önök sem dughatják be fülüket. Mégis az a legsürgősebb teendő, hogy a felsőházról szóló javaslattal jöjjünk a nemzetgyűlés elé? Nem gondolják, hogy ennél sokkal sürgősebb, sokkal életbevágóbb dolgokat kellene megoldanunk? Emberi érzésük sem engedheti, hogy szemet hunyja-