Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-589

A nemzetgyűlés 589. ülése 1926. tömetni az egész nemzetet. Ezt a reakciót nem lehet megfékezni egy még reakciósabb testülettel, ezt a reakciót, amelyet itt látunk, nem lehet egy százszorta rendibb, az ősiség jogi alapján összeülő, kinevezésekkel összehozott testülettel lefékezni, mert ez csak még erősíteni fogja azt a rohanást, amely felé ez a nemzet indult. Csodálatos, hogy bár a főrendiháznak volt tagjai, akik a maguk működését szinte önkéntesen beszüntették, finnyásak ugyan minden tekintetben és a jogfolytonosság elvét hangoztatják, mégis elfogadják az apaságot ettől a nemzetgTÜléstől, amely az ő nézetük szerint forradalmi alakulat s amelyet ők törvényes szervnek egyébként elfogadni nem hajlandók, Csodálatos, hogy amikor az ő életrekeltésükről van szó, akkor a finnyásságuk megáll és hozzájárulnak ahhoz

A hogy ez a nemzetgyűlés alkossa meg újra azt a Házat, amely őket visszaülteti azokba a jogókba, abba a hatáskörbe, amellyel élni századokon keresztül nem tanultak meg és nem tudtak. Semmi szükség nincs arra, hogy ebben az országban egy második kamarával megdrágítsuk a törvényhozást és semmi szükség nincs arra, hogy a felsőházat olyan antidemokratikus módon szervezzük meg, — ha már meg kell szerveznünk — amint azt ez a javaslat előírja. Ha megnézzük akár az angol, akár a francia nemzetnek vagy más államoknak felsőházait, azt látjuk, hogy azoknak szervezésénél, Összeállításánál a következő szempontok játszottak szerepet. Jelen vannak ott bizonyos szenátusok kivételével a kiváló családok tagjai, szerepel ott a nagy vagyon, a nagy állás, magas hivatal, a kiemelkedő társadalmi pozíció, — azokban az államokban, ahol van fejedeliem, szerepel a kinevezés is — de legnagyobbrészt, sőt óriási százalékban az egyes társadalmi csoportoknak, rétegeknek, osztályoknak választása folytán kerülnek ki a felsőház tagjai. Ezzel szemben nálunk az előttünk fekvő törvényjavaslat! csak háromféle módját statuálja annak, hogy valaki a felsőház tagja lehet; _ mégpedig először méltóság vagy hivatal alapján, másodszor választás, harmadszor pedig kinevezés alapján- Szomorú dolog, hogy mig más államok főrendiházát vagy felsőházát szélesebb alapokon, a társadalom minden rétegének figyelembevételével hívják össze, addig ebben • az országban csak háromféle szempontot vett figyelembe a törvényjavaslat fogalmazója, a törvényjavaslat bemutatód a, három olyan szempontot, amelyek közül mi csak egyet tehetünk magunkévá amely ugy szól, hogy választás utján hozzuk össze a felsőház tagjait. _ A felsőháznak egyébként is csak akkor van létjogosultsága, ha abban egészen más elv érvényesül mint az alsóházban. Ha a felsőház is olyan elveket vall, hirdet, mint az alsóház, ha annak minden javaslatát elfogadja, magáévá teszi, akkor egyáltalában nincs semmi szükség "a felsőházra. Egészen más világfelfogásnak kell mea-nyilatkoznia a felsőházban, hogy a két világfelfogás retortáián keresztülszürve a dolgokat- kerülhessen elő az a jó törvény, amelyre szükség van. Épen ezért a jelen helyzetben nincs szükség a felsőházra, mert egészen bizonyos, hogy az nem lehet konzervatívabb az alsóháznál és egészen bizonvos hogy nem fog más elvet vallani: egészen bizonyos, hogv az a felsőház amelyet majd összehívnak, nem lehet reakciósabb annál a testületnél, amely itt ül és nem lehet nagyobb ellensége a haladásnak; NAPLÓ. XLVI. évi október hó 29-én, pénteken. 53 elvi differencia tehát nem fogja a két házat egymástól elválasztani. Itt Magyarországon az alsóház nem fogja jelenteni a haladást és a felsőház nem fogja jelenteni a féket, hanem ugy az alsó-, mint a felsőház a reakciót fogja képviselni és jelenteni, A parlamentarizmusnak ezt a módját pedig mi ideális parlamentarizmusnak elismerni sehogy sem tudjuk. Mert mi a parlamentarizmus! Az összességnek, a nemzet egyetemének közreműködése a kormányzásban. A jó parlamentnek struktúrája — amint az előbb emiitettem — minden nemzet számára adva yan. Ha nézzük ennek a parlamentnek a keresztmetszetét, akkor meg kell állapitanunk, hogyha nemzetnek a törvényalkotásban való részvételét nem garantálhatja, annál kevésbé, mert az alsóházat nyílt szavazással a nénakarat formális meghamisításával, (Rupert Rezső: Valóságos meghamisításával!) igen, valóságos meghamisításával hozzák öszsze, a felsőházban pedig részben születés, részben kinevezés és csak egy nagyon kis részben választás utján foglalnak helyet a tagok, amely választásokról r felszólalásom későbbi folyamán fogok megemlékezni. De nézzük a felsőház történetét, ahhoz hozzá akarunk szólani és gondolkozni akarunk azokon az argumentumokon, amelyeket a túloldalról felszólalt képviselőtársaink a történelemből merítettek, — elsősorban Herczegh Béla képviselőtársunk, majd pedig Mokcsay Zoltán képviselőtársunk — akkor meg kell állapítanunk, hogy a felsőház életében a született magyar emberek a korral állandóan gyérültek. Ha nézzük a régi felsőházaknak a névsorát, akkor azt látjuk, hogy eleinte a régi felsőházi tagok mind született magyar emberek voltak, akiknek ősei talán még Árpáddal jöttek erre a földre, később azonban, amint a Habsburgok uralkodása öregbedett, napról-napra jobban szaporodtak az idegen hangzású nevet viselő főurak, úgyhogy a legutolsó főrendiházi napló már tekintélyes részben idegen hangzású nevektől hemzseg és #fct találjuk ezek között azt a névsort, amelyet Dénes t. képviselőtársam hozott ide a nemzetgyűlés elé. Az idők folyamán kivesztek a magyar törvényhozásból azok az ős. fajmagyar romantikus típusok, azok a nehézkes és makacs nemesek, akik ragaszkodtak a maguk gondolataihoz, akik vérüket is hajlandók voltak áldozni s elfoglalták helyüket az idegen származású és nevű mágnások, akiknek politikája mindig a hatalomhoz húzott, úgyhogy a főrendiháznak politikája lassanként teljesen elveszítette nemzeti jellegét és osztálypolitikát követett és csinált. Azt mondják a túloldalon, hogy szükség van erre a felsőházra, mert ez lesz az a hid, amely a multat a jövővel összeköti, mert ez a hid leszakadt. Igazuk van a túloldaliaknak abban, hogy a multat a jövővel összekötő hid csakugyan leszakadt; leszakadt azért, mert nagyon sokan voltak rajta, mert nem bírta el a tülekedők nagy terhét; akkora volt rajta a tülekedés, hogy ennek az összekötő hidnak le kellett szakadnia. Ezt a hidat azonban nem nevezhetjük jogfolytonosságnak, amellyel ez a nép és nemzet csakugyan átmenti nagy múltját a jövőbe, nem lehet hinnünk azt, hogy azokkal a kormányzati módszerekkel, amelyeket itt tapasztalunk, valóban sikerül megmenteni ennek a nemzetnek jövőjét. Azoknak, akik a történelmet csinálták, akik ezért a hazáért szenvedtek, küzdöttek, véreztek, egyáltalában nincs szerepük a törvényhozásban, a politikában. Csupán az egy választójog — amelyet szintén nem gya9