Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-589

A nemzetgyűlés 589. ülése 1926. évi október hő 29-én, pénteken. 51 attól, hogy milyenek az állam törvényei. A törvényeknek, az állam akaratának kimunkálására tehát a lehető legnagyobb gondot kell fordítani. (Ugy van! jobbfelől.) Épen evégből szükséges az, hogy két törvényhozó testület legyen, amelyeknek egyike: a népképviselet a nép »közvetlen Ikiküldötlteibőíi áll,> másika pedig s a felsőház a tudás, a tapasztalat, a szakértelem, az anyagi függetlenség elemeit foglalja magában, úgyhogy e két törvényhozó testület együttesen felöleli a nemzetnek mindazokat a rétegeit, amelyeknek képviseletére a nemzeti akarat mennél tökéletesebb kiképzése, mennél tökéletesebb kimunkálása érdekéből szükség van. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A nemzeti konszolidáció ismét nagy lépéssel fog előrehaladni, mihelyt helyreáll a kétkamarás országgyűlés. Ujabb jele lesz ez annak, hogy a magyar nemzet tántoríthatatlanul ragaszkodik ezeréves történelme folyamán kifejlődött alkotmányos intézményeihez, hogy előrehaladásában is a fokról-fokra való szerves fejlődés útmutatását követi és hogy ezt a fokozatos és épen azért biztos fejlődését nem hajlandó kockáztatni ugrásszerű és épen azért bizonytalan kísérletezésekkel. (Ugy van! Ugy van! — Taps a jobboldalon.) Tisztelt Ház! Fentartva magamnak a részletekhez való hozzászólás jogát, a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Létay Ernő! Elnök: Nincs itt, töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Drozdy Győző! Drozdy Győző: T. Nemzetgyűlés! Előttem szólott igen t. képviselőtársam fényes elokvenciával fejtette ki a túloldal álláspontját ezzel a törvényjavaslattal szemben. Az ő érdekes és eredeti felfogását azonban nem fogom felszólalásom elején méltatni, hanem amit az ő argumentumaival kapcsolatban el óhajtok mondani, fentartom magamnak azok között a keretek között, amelyeket beszédem fonalául már előzetesen felépitettem. Most. midőn hozzá akarok szólni ehhez a törvényjavaslathoz, ugy kell kezdenem beszédemet, mint egy gyermekmesét. Eszembe jut Jókai Mórnak egy exotikus regénye, amely arról szól, hogy valahol a Kordillerák tövében élt egy^ kicsi, egy romlásnak indult népfaj, az inkák törzse. A Kordillerák hegyén pedig egy vulkán tört az egeknek és ez a korcs, züllött népfaj tűrte azt, hogy abból a vulkánból ömlő hamu napról-napra jobban eltemesse az inkák kicsiny országát. Szótlanul tűrte, amig csak egyszer bokáig, majd azután térdig ért a hamu és végül is elpusztította ezt az egész földet. Természetesen Jókainak ez a regénye mese, azonban a helyszinét a Kordillerák tövéből áthozhatjuk ide hozzánk. Itt is oly hallatlan közönnyel nézzük a felettünk tomboló vulkán pusztításait, ebben az országban is szinte tespedőleg fordulnak a polgárok az állam sorsa felé, hogy annak szekerét jobb irányba forditsák, hogy annak helyzetét megmentsék, úgyhogy feltétlenül meg kell állapitanunk, hogy a közügyekkel szemben ilyen elfogultságot, ilyen nemtörődömséget nem tapasztaltunk még soha. (Erdélyi Aladár: Ez rossz mese!) T. képviselőtársaim! önök a választásnak nem is mernének nekimenni, ha ez nem igy volna. (Erdélyi Aladár: Majd meglátjuk!) Hogy azonban önök merik a mellüket döngetni, hogy azt merik mondani, hogy majd meglátjuk, ez azt jelenti, hogy a polgárság közönyös, elfeledkezett őseitől öröklött szokásáról és eltűri azt, hogy önök a csizma sarka alá szorítsák. Ép az önök nagy fellelkesültsége bizonyltja, hogy a társadalom teljesen közönyös. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék parlamentáris hangot használni! (Eszteraályos János: Gyermekszokás! A gyermek, ha fél, hangos! — Erdélyi Alaüár: Ebben igaza van!) Erdélyi Aladár képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Drozdy Győző: Rátérve az előttünk fekvő törvényjavaslatra, meg kell iáillapitanunk, hogy a kerek világon mindenütt az angol felsőházat tekintik a felsőházak, illetőles; a főrendiházak mintaképéül. Anglia, a szabadság és az alkotmány klasszikus hazája, valóban példaképül szolgálhatna ebben a tekintetben nekünk is, ha egy külön speciális történelmi fejlődés nem kisérte volna az angol felsőház életét. Eleinte ott is egykamarás rendszer volt és ebből csak ugy fejlődött ki a kétkamarás rendszer, hogy az alsóháznak ősnemes tagjai, akik már örökség révén ültek az alsóházban is, nem tudtak megegyezni a választottakkal, összevesztek, különváltak és e különvált tárgyalásokból keletkezett azután a felsőház, amelyet később Európa többi nemzetei is utánoztak:. Az ősnemes családok elsőszülöttei és az egyházi főurak domináltak eleinte ebben az angol felsőházban, de ez a felsőház rendi jellegét Angliában még ma is megőrizte. Épen nem valami ideális példa egy demokratikus nemzetnek a követésre. Az alsóház ugyanis Angliában az egész országot, a nép teljességét, a nép egyetemét képviseli, a főrendiház rendiségét pedig nemcsak Angliában, hanem azokban az államokban is láthatjuk, ahol örökletes nemességgel találkozunk, ahol ezt a tagságot születésből kifolyólag nyerik el. Azokban az országokban, ahol nincsen nemesség, ahol nem örökölnek rangokat, címeket, a, felsőháznak azzal a formájával, amelyet Angliában látunk, egyáltalában nem találkozunk. Például az uj alkotmánnyal rendelkező országokban, a gyarmatokon, de magában az Amerikai Egyeisült Államokban is már nem ugy fejlődött ki a felsőház, a törvényhozásnak második kamarája, mint Angliában. Dacára annak, hogy az Egyesült Államok bevándorlói magukkal vitték az európai mintát, az angol példát, mégsem tudtak ott olyan felsőházat szervezni, mint az angol felsőházs miután nem voltak nemesei, nem voltak született arisztokratái, nem voltak olyan egyházi főurai, akiket esetleg megtisztelhettek volna. így azután az angol felsőház főrendi típusával szemben kialakult az amerikai felsőház, a szenátus, amely választás utján ül össze. Hollandiában a forradalmak teljesen megdöntötték a főnemesség uralmát igy ott a főrendiház is sokkal demokratikusabb. Csak abban az országban nyert nagyobb szerepet a főrendiház, ahol a főnemességet forradalmi utón nem lehetett megdönteni. De amielv országban a főnemességet a demokratikus haladás következtében — ha máskép nem, forradalmi utón — el tudta seperni a népáradat, ott a főnemesség szerepe megszűnt, annak az országnak a második kamarájában a főnemességnek semmiféle szerepe nincsen. Tévedés azt hinni és azt hirdetni, — s itt fűzöm elsősorban gondolataimat előttem szólott t. képviselőtársam felszólalásához — hogy az egykamarás rendszer megbukott, hogy az egykamarás rendszer sehol sem vált be. Ennek épen az ellen-