Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-599

376 A nemzetgyűlés 599. ülése 1926. évi november hó 12-én, pénteken. ságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Hebelt Ede! Hebelt Ede: T. Nemzetgyűlés! Amikor mi egy közoktatásügyi javaslatot birálunk el, természetesen nem követeljük azt, bogy az a javaslat megfeleljen a szocialista ideálnak, hanem számolunk azzal, hogy a mai rendszer nemcsak, hogy polgári alapon áll, hanem a polgári alapnál is sokkal reakciósabb. Azt nézzük csupán, mennyiben szolgálja a javaslat tisztán csak a kultúra érdekeit és nem szolgál-e talán olyan politikai célokat, amelyeket mi ellenforradalmiaknak tekintünk. A mi islkolaideálunk nem az, hogy a politika bevitessék az iskolába, hanem ellenkezőleg az, hogy a politika onnan kizárassék. Franciaországban Albert Thiery, egy már elhalt szocialista pedagógus volt az* aki„ kifejtette álláspontját az iskolakérdésben. Ő rámutatott arra, hogy semmiféle iskolának nem szabad, hogy az legyen a célja, hogy politikát neveljen bele a gyermekekbe, — a szocialista politikának az iskolába való bevitele is teljesen helytelen — a modern iskola a munkáséletre való előkészítést tekinti célnak. A modern pedagógia terén olyan uj gondolatok merültek fel, amelyeikről a közoktatásügyi ministeriumnak legalább is egy-egy törvényjavaslat indokolásában tájékoztatni kellene a közvéleményt. A törvényjavaslatok indokolása kezébe kerül minden képviselőnek, kezébe kerül tehát azoknak, akik az ország jövő fejlődésére döntő befolyást gyakorolnak, ennélfogva kivánatos

v hogy a törvényjavaslat indokolásában pro és kontra fel legyenek sorolva azok az eszmék és azok az érvek, amelyek a törvényjavaslattal összefüggő kérdésekben szembenállanak és küzdelmet folytatnak egymással. A múltkoriban láttam amerikai Egyesült Államok egyik hivatalos jelentését. Ennek a polgári, par excellence kapitalista államnak ez a hivatalos jelentése elismeri, hogy a kommunista Oroszországban, függetlenül attól, hogy milyenek ott egyébként az állapotok, olyan nagyszerű uj gondolatok merültek fel a pedagógia terén, amelyekkel az amerikai Egyesült Államok kormánya szükségesnek látja, hogy foglalkozzék és róluk a közvéleményt tájékoztassa. Különösen két nagy gondolat az, amely Oroszországból, azt lehet mondani, hóditó körútra indult az oktatásügy világában. Az egyik nagy gondolat az egységes iskola gondolata, a másik pedig a munkaiskolának gondolata. Az egységes iskola gondolata körülbelül azt jelenti, hogy nem szabad a gazdagok számára más iskolát csinálni, mint a szegények számára, hanem arra kell törekedni, hogy bizonyos korig, körülbelül 14—15 évig, valamennyi gyermek egyformán ugyanazt az iskolát tanulja végig, a gyermekek együtt járjanak, hogy igy a gazdagok megismerjék a szegényeket, a szegények pedig a gazdagokat s nem szabad arra törekedni, hogy már a kilencediktizedik évben bekövetkezzék az az elválasztás, amely a gazdagokat más iskolába juttatja, mint a szegényeket. Ez az egyik gondolat. À második pedig a munkaiskolának gondolata, amely azt jelenti, — s ez a gondolat nem orosz eredetű s nem a kommunizmus szülötte, mert ezt Franciaországban Albert Thiery már 1914 előtt is hirdette — hogy minden oktatás csak ugy válhatik sikeressé, ha a munkából indul ki. Ez nem azt jelenti, hogy épen a fizikai munkából kell kiindulnia — ámbár egészen természetes, hogy a fizikai munkának döntő jelentősége van ebben a gondolatban —hanem azt jelenti, hogy elméleti kérdésekben is lehetőleg arra kell törekedni, hogy a tanuló ne_ készen kapja az anyagot, hanem hogy a saját maga_munkája a saját kutatása és kísérletei által jusson el a megismerés anyagához. Az a módszer, amelyet a mi iskoláinkban még ina is követnek, hogy a tanár készen adja a tanulónak az anyagot egy szűkre szabott-tankönyv keretében és nogy a tanuló ezt a Készen kapott anyagot köteles kritika nélkül elfogadni és bevenni, ez ma már letünőben van. (Malasits Géza: Nálunk nem!) Nálunk sajnos, nincs letünööen, a civilizált világban azonban letünőben van. Hogy a kultuszkormány más elbánásban részesiti a gazdagok iskoláit és másban a szegényekéit, ezt egy esettel akarom illusztrálni. Egyik soproni megbízható elvtársam közölte velem, hogy Sopronban az úgynevezett tiszti leányinternátusban a nyár folyamán olyan luxuriózus átalakítások történtek — majdnem minden tanárnőnek külön fürdőszobát csináltatott a kultuszkormány — és egyéb olyan fényűző kiadásokat forditott erre az intézetre, hogy a soproni munkások azt kérdezik tőlem, vájjon azok között a rettenetesen nyomorúságos viszonyok között, amelyekben Sopron ma van, azon lakásviszonyok mellett, amelyekben a soproni munkások élnek, megengedhető-e, hogy abból a pénzből, amelyet végeredményben mégis csak a munkásokon hajt be a kormány, tiszti leányok és tiszti tanárnői részére fényűző internátust létesítsenek. Ugyanakkor, amikor a rokkantak gyermekeinek és hadiárváknak kenyérre sem jut. (Vicián István: A fürdés nem fényűzés!) Ami magát a javaslatot illeti, nekem is megvannak ugyanazok az aggályaim, mint amelyeket Szilágyi t. képviselőtársam Budapest székesfővárossal kapcsolatosan felhozott. Van ennek a javaslatnak két szakasza — az egyik a 7. §, a másik pedig a 22. $ — amelyek a kultuszkormánynak túlságosan nagy hatáskört biztosítanak abban a kérdésben, hogy már meglevő leány-középiskolákat másnemű középfokú leányintézetté alakithasson át. Azt mondja a 7. §, hogy azt, hogy (olvassa): »a már fennálló leány-középiskola a jelen törvény rendelkezéseinek megfelelően leánygimnáziumi avagy leányliceumi szervezetet nyerjen-e avagy másnemű középfokú leányintézetté alakittassék át« — tehát leánykolégiummá — »ezt az állami, törvényhatósági, községi, társulati és egyesek által fentartott leány-középiskolákra nézve a minister állapítja meg«, a többi leány-középiskolákra nézve pedig — tehát a felekezeteikre nézve is — a fentartó hatóság, azonban a vallás- és közoktatásügyi ministerium jóváhagyásának fentartásával. Nem is évek, hanem majdnem évtizedek óta tapasztaljuk, hogy a többi felekezetek rovására hogyan nyomul előtérbe a katholikus klerikalizmus. Tapasztalhatjuk, hogy uj tanárok kinevezésénél (Strausz István: Háttérbe vannak szoritva!) rendszerint a katholikus intézetekbe neveztek ki uj tanárokat, az állami intézetekbe pedig a katholikus intézetekből vették át a tanárokat, ugy, hogy ennélfogva nehézségekbe került az, hogy a többi felekezetekhez tartozó tanárok az állami intézeteknél tanári állást kapjanak, mert állami intézetekbe rendszerint a katholikus intézetektől vették át a szükséges tanárokat. (Szabó István-: Miért foglalkozik a vallással! Ez önök-szerint magánügy!) Nem vallástanárokról van szó, nem arról, hogy