Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-597
A nemzetgyűlés 597. ülése 1926. méltóság 1 , máskor a földbirtokosok közül valaki — besétált szépen az Országos Földbirtokrendező Biróság elnökéhez, s egy szóra, egy protektor szavára az Ítéletet megsemmisítette és aj Ítélethozatalára utasitotta az Elnöki Tanács a tanácsot. Kezdődött tehát a játék elölről. A bírákat cserélgették, egyik jött, a másik ment. Egyik bíró előterjesztését magáévá tette a tanács, az Elnöki Tanács azonban megint megsemmisítette, mert a protekció beleavatkozott. Az elmúlt tavasszal, amikor itt egy interpellációt jegyeztem be, egy gyönyörű. Ítélet volt a nép kezében, amelyben megnyugodott mindenki, azok is, akiket nem elégített ki, mert mindenki siettetni kívánta, hogy vége legyen egyszer már ennek az ominózus ügynek. A nép annyira el volt keseredve a végrehajtás késedelme miatt, hogy deputációba készült, s e^er ember akart Budapestre jönni az igen t. igazságügyminister úrhoz, akinek jelentettem az esetet és aki leszerelte ezt az útra kerekedni akaró sereget. Az igazságügyminister urnák volt szive ós azonnal intézkedett s az Országos Földbirtokrendező Bíróságot utasitotta arra, hogy ezt a dolgot pedig haladéktalanul oldja meg. Nem volt népszerűbb ember akkor ebben a kerületben az igazságügyminister urnái. Meg is érdemelte. Biztos vagyok benne, hogy képviselőnek is megválasztották volna. (Pesthy Pál igazságügyminister: Mi lett volna a képviselő úrral?!) Találtam volna én más kerületet magamnak. Mondom, annyira népszerű volt az igen t. minister ur ezen cselekedete következtében ott, hogy minden ember lélekben megnyugodott, mindenki boldognak érezte magát, mert elvittem az igen t. minister ur üzenetét, hogy most már a legrövidebb időn belül valóban vége is lesz ennek az ügynek. Csakugyan uj bírót kaptunk. Az uj bíró megjelent ott, elölről kezdte felvenni a jegyzőkönyveket, elölről kezdte az egész tárgyalást, mert a régi tárgyalások menetét és Ítéleteit megsemmisítette az elnöki tanács. Ez az előzetes munka szeptemberre végre odáig jutott, hogy újra kaptunk ítéletet. Újból meg volt a megnyugvás hat esztendő után. De mit tesz Isteni Egy főtisztelendő magas méltóságos ur ismét megjelent az Ofb. elnökénél és másnapra ismét megsemmisítették a harmadik tanács ítéletet és azt uj ítélethozatalra utasították. De ez semmi. Mikor ez megvolt, ^beállított Nóvák János volt kisgazdaképviselő, akinek háborús szerzeményű 800 holdas birtokából 50 holdat akartak lehasítani és keresztülvitte, hogy az elnöki tanács megint megsemmisítette a harmadik tanács ítéletét és a tanácsot uj ítélethozatalra utasitotta. Meglehet, hogy ma már az igen t, igazságügyminister ur t> akinek jó szivéért és igazán tárgyilagos, nobilis' gesztusáért, amit ebben a dologban tapasztaltam kerületem népének nevében is köszönetet mondok, megpróbál nyugtatni engem, hogy hiszen jó utón vagyunk, mert tegnap vagy tegnapelőtt már újra hoztak egy Ítéletet. (Kiss Menyhért: Ez a harmadik!) Nem. Azt hiszem a hetedik! Igen t igazságügyminister ur, én most már azt az alázatos instanciát terjesztem ön elé annak a kilenc községnek dolgozó, nyomorgó, sokat szenvedett népe nevében, hogy immár ne méltóztassék megelégedni azzal, hogy ítéletet kapjunk, mert azt ítéletet nem tudjuk felszántani, nem tudjuk bevetni, abból nem tudnak azok az emberek megélni, (Ugy van! Ugy van! balfelől.) nekünk már végrehajtás kell, mi a cövekelést akarjuk látni, látni akarjuk azt a mérnököt, aki lehetővé teszi, hogy az a szegény dolgozó 1 ember tizkörévi november hó 10-en, szerdán. 331 mével kikaparhassa a maga és családja szármára a kenyeret. Azt kérem az igen t. igazság-ügyminister úrtól, hogy ezekkel az ítéletekkel, amelyek látszatitéletek, ne méltóztassék megelégedni, hanem ebben a kérdésben egy határozott utasítást méltóztassék az Ofb. vezetőségének adni, amely utasítás a végrehajtást azonnal foganatosítani rendeli. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök: Az igazságügyminister ur kivan szólani! Pesthy Pál igazságügyminister: T. Nemzetgyűlés! Az interpellációra vonatkozólag válaszomat a következőkben van szerencsém megadni. Tény az, hogy Kiskomárom és környékével kapcsolatos földbirtokreform eljárás során bizonyos késedelmességek és késlelkedések voltak. Tény az, hogy többszöri ítélet hozatott, amely elnöki tanács által ismét hatályon kivül helyeztetett. Igen t. Nemzetgyűlés és igen t. képviselő ur annak kijelentésével, hogy a kormánynak célja ezekben a földbirtokrendezési ügyekben; mean más mint az, hogy el akarja érni azt a megnyugvást, amelyet céloz maga a törvény, azt a kijelentést tehetem a t- képviselő urnák, hogy tegnap vagy tegnapelőtt meghozott ítélettel kapcsolatban minden kilátásom, illetőleg minden Ígéreteim meg van arra, hogy ez az ítélet a legrövidebb időm belül végrehajtatik és gondoskodni fogok arról, hogy ez az igéret be is váltassék és a földkiosztással az a nép ott megnyugodjék. Kérem válaszom tudomásul vételét. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Drozdy Győző: T. Nemzetgyűlés! Hét esztendő óta vagyok képviselő s most jutok először abba a kellemes helyzetbe, hogy egy ministernek, az igen t. igazságügyminister urnák válaszát tudomásul vehetem. Köszönettel veszem tudomásul az igen t. minister ur válaszát abban a reményben, hogy ez a legrövidebb idő csakugyan rövid idő lesz s nem olyan, mint ahogy a hivatalokban szokták értelmezni az időt, hanem, hogy még ezen az őszön megjelennek azon a vidéken a mérnökök és a végrehajtást foganatosítják. Ismételten megköszönöm népem nevében a minister ur válaszát. (Helyeslés.) Elnök: Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az igazságügyminister urnák Drozdy Győző képviselő ur interpellációjára adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? Kérem azokat a képviselő urakat, akik a választ tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani! (Megtörténik.) A Ház a választ tudomásul vette. Következik Peyer Károly képviselő ur interpellációja az igazságügyminister úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Perlaki György jegyző (olvassa): »Hajland)ó az igazságügyminister ur r a nemzetgyűlést tájékoztatni, hogy az 1921. évi III. te. alapján a törvény életbeléptetése óta mennyi port indítottak meg, mennyit fejeztek be 5 és milyen ítéleteket hoztak? Van-e tudomása m igazságügyminister urnák arról,,* hogy az utóbbi esztendők során aggasztó módon szaporodik a nemzetgyalázás és a, magyar nemzet megbecsülése ellen vétségek címén megindított és lefolytatott pörök száma?