Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-597

324 A nemzetgyűlés 597. ülése 1926. letes felvilágosítást nem adhatok. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Kivan az interpelláló képviselő ur szólani ? Györki Imre: T. Nemzetgyűlés! A honvédelmi minister urnák ezt a válaszát ismételten csak a közvélemény megitélésére bizom, hogy mi ez, vájjon nem járul-e ez is hozzá az eltussoláshoz. (Zaj a jobboldalon.) Elnök : Következik a határozathozatal. Kérem azokat a képviselő urakat, akik a honvédelmi minister ur válaszát tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. Barabás Samu képviselő ur személyes kérdésben kér szót. Barabás Samu : T. Nemzetgyűlés ! Tisztán csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy Kiss Menyhért igen t. képviselő urat én nem vádoltam darabontsággal. Én tisztán c^ak azt kértem, hogy olvassa egészen végig Ugrón Gábor nemzetgyűlési képviselő urnák annakidején tett nyilatkozatát. Elnök : Következik Dénes István képviselő ur interpellációja. A képviselő ur nincs jelen ; az interpelláció töröltetik. Következik Györki Imre képviselő ur interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Perlaki György jegyző (olvassa) : »Interpelláció a ministerelnök úrhoz a politikai üldözötteknek és bebörtönözötteknek adandó politikai amnesztia tárgyában. Hajlandó-e a ministerelnök ur, illetve a kormány a közelgő karácsonyi ünnepekre általános politikai amnesztiát adni ? Elnök : Györki képviselő urat illeti a szó. Györki Imre : T. Nemzetgyűlés ! Az alatt a négy esztendő alatt, amióta itt ülünk a nemzetgyűlésben, ismételten szóvá tettük már a bebörtönözöttek ügyét, az emigráció likvidálásának szükségét. Több ízben elhangzott felszólahisainkban, valamint interpellációinkban már igyekeztünk hatni a kormányra, hogy elég volt a boszuállás szelleméből, elég volt abból, hogy egyeseket olyan politikai magatartásukért, amely nem kedvező a kormányokra, az események megtörténte utáni hetedik esztendőben is még mindig börtönben tartsanak, egyeseket pedig még mindig az ország határain tul való életre kényszerítsenek. Szép szavakon kivül még eréllyel is sürgettük ennek megváltoztatását és hangoztattuk, hogy az ország érdeke, a konszolidáció megteremtésének ós teljességének szükségessége és a politikai bölcseség is azt követelik, hogv ezekben a dolgokban végre nyugvópontra jusson az egész kérdés, nyissák meg a politikai bűnösök előtt a börtönök ajtóit s nyissák meg az ország határait azok előtt, akik politikai okokból voltak kénytelenek távozni az országból, (B. Podmaniczky Endre : Ha igazolják magukat, hazajöhetnek! — Zaj a szélsőbaloldalon.) mert köztudomású, — épen imént elmondott interpellációm tárgya is igazolja azt — hogy amikor védtelen embereket, akiknek semmi bűnük sem volt a bolsevizmusnak sem felidézésében, sem fen tartásában, aljas, becstelen módon legyilkoltak, akkor igenis érthető és indokolt volt, hogy egyesek életük megmentése érdekében szükségesnek tartották, hogy az ország határain túl távozzanak. Sajnos azonban, ebben az irányban eddig nem történt semmi, illetőleg csak annyi történt, hogy közel másfél esztendővel ezelőtt az igazságügymínister ur hozzájárult ahhoz, hogy egyesek, akik kisebb, állítólagos bűncselekményt követtek évi november hó 10-én, szerdán. el a bolsevizmus idotartama_ alatt, hazajöhessenek anélkül, hogy a büntető eljárást ellenük lefolytatnák, ezekre nézve is azonban kikötötte a kormányzat, hogy mindenki köteles nyilatkozatot aláirni, amelyben kötelezettséget vállal az iránt, hogy hazatérte után politikai kérdésekkel foglalkozni nem fog s nyilvános szereplésben részt nem vesz. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.) Azok a szerencsétlen emberek, akiket a hazájuk iránt való vágy kergetett haza, akik nem birták már tovább nélkülözni családi otthonukat, akik nem birták már tovább azt, hogy hontalanokká válltak, s akik már vágytak vissza családi tűzhelyükhöz, r feleségükhöz, szeretteikhez, gyermekeikhez, még ezt a lealacsonyító és megbecstelenítő nyilatkozatot is aláirtak, hazajöttek és ennek az országnak, ennek a társadalomnak békés polgárai közé kívántak beleilleszkedni. Ennek a kérdésnek kapcsán fel' ivóm az igazságügyminister ur figyelmét arra, hogy itt a nemzetgyűlés szine előtt tegyen tanúságot arról, hogy azok. akik hazatértek és akiknek hazatérését eleddig olyan nagy erővel akadályozták meg, itthonlétük alatt soha semmiféle hatósággal összeütközésbe nem kerültek, soha a legcsekélyebb eljárás ellenük nem indult, becsületes, tisztességes polgárai lettek ennek az országnak. Ha ilyen példa áll az igazságügyi kormányzat előtt a legutóbbi másfél, vagy két esztendő alatt, akkor kérdem : még mindig nem látja-e elérkezettnek az időt arra, hogy ezeknek ez embereknek feje felől elvegye azt a Damokles-kardot, amelyet fejük fölé függesztett, és mentesítse őket az alól, hogy továbbra is igy lealacsonyítva és megbeestelenitve éljenek, és nem látja-e szükségesnek azt, hogy ezeknek példáján okulva — amint ezek visszatértek a társadalomba és beilleszkedtek a rendes polgári rendbe — kiterjessze ezt az intézkedést azokra is, akik még külföldön va' nak, anélkül azonban, hogy ezen kötelezvény aláírásához ragaszkodnék. Azt kell látnunk, hogy amíg ezen úgynevezett baloldali emigránsok, állitólag baloldali bűnösök részére (B. Podmaniczky Endre : Szökevények, nem emigránsok!) a kormány ilyen szűkmarkúan élt az amnesztia, a megkegyelmezés tényével, amig ezeknek itthoniétét és hazajövetelét ilyen súlyos feltételekhez köti, amelyeknek ezek eleget tesznek és a polgári társadalomba beilleszkednek, addig azokkal — akik a jobboldali amnesztiában részesültek, akiket az ellenforradalomban, mint gyilkosokat láttunk, akiket mint részeseket láttunk minden politikai bűntényben, amelyet 1919 augusztusától ebben az országban elkövettek — naprólnapra találkozunk különféle bűncselekmények kapcsán, de ezekre a kormány semmiféle erélyes rendelkezést nem tart szükségesnek. Hiszen, ha elolvassuk a lapok törvényszéki rovatát, rendőrségi rovatát, nap-nap után találkozunk azoknak az embereknek a neveivel, mint ujabb bűncselekmények elkövetőivel, akik még 1919-ben, 1920-ban nemzeti hősök voltak. Ott találjuk köztük a Gyulai-Molnárokat, a Léderereket, a Vannayakat, a Da ray Lászlókat és még egész sort tudnék ebből a kategóriából felsorolni, akikkel szemben azonban a kormány a kegyes megbocsátás terére lépett. Itt van azután a harmadik csoport, az emigránsok csoportja. Ezekre vonatkozólag Bethlen István ígéretet tett itt a nemzetgyűlésen még 1924-ben s Ígéretében azt mondotta, hogy: »a gazdasági és a pénzügyi rekonstrukció előrehaladásával lehet erre a kérdésre ismételten rátérni és lehet ezt a kérdést ismételten elővenni«. Állitólag elértünk a gazdasági, a politikai és a pénzügyi rekonstrukcióhoz. A kormány hangoztatja ismételten, hogy a konszolidáció ebben