Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-596

A nemzetgyűlés 596. ülése 1926. képviselőválasztásoknál választási jogosultsággal birnak, vagyis a nép széles rétegei. Az, hogy egy szűkebb csoportra bízzuk, hogy a maga köréből kiválassza azokat, akik törvény^ hozó jogokat fognak gyakorolni : ez a korrupció különféle fajaira vezethet. Általános tapasztalat bizonyitja és épen ezért vetik el a közvetett választást a civilizált államok, mert azt tartják, hogy a közvetett választás — vagyis az, hogy kisebb testület, például a törvényhatóság, valamely szervezet vagy érdekképviselet választ — ez mindig alkalmat nyújt arra, hogy a megválasztott a választókkal szemben lekötelezettnek érezze magát, másfelől, hogy a választók a megválasztottól szolgálatokat követeljenek, ami ki van zárva akkor, ha a nép széles rétegei eszközlik a választást. Mi, akik valamennyien választásnak köszönhetjük azt, hogy itt ülünk, mi nagyon jól tudjuk, hogy nem vagyunk képesek kielégiteni azt a számtalan kívánságot s nem áll módunkban elvégezni azokat az utánjárásokat, amelyek miatt hozzánk fordulnak. Ha azonban kisebbszámu, mondjuk 100 választó küldött volna be bennünket ebbe a házba, akkor egészen kétségtelen, hogy ennek a száznak igényeit könnyebben tudnók ellátni s ezzel cl SZtLZZS 1 szemben jobban lekötelezettnek éreznők magunkat, mint ahogy érezzük magunkat most a nagyszámú választókkal szemben. Ha kevés embernek köszönjük a választásunkat, akkor ez a kevés ember jobban követelhetné tőlünk, hogy az ő különféle óhajainak és kívánságainak eleget tegyünk és erősebben követelné is ezt. Ha mi felsőházi tagságra szűkebb választás alapján, kisebb csoport választása alapján jogosítunk bizonyos főrendeket, olyanokat, akikről képviselőtársaim közül sokan mutatták ki, hogy milyen megbízhatatlanok, hogy erkölcsi tekintetben is mennyire nem állnak azon a magas fokon, amely a törvényhozáshoz szükséges, akkor ez azt eredményezhetné, hogy a főrendü családok e választás révén különféle előnyöket igyekeznének a maguk számára kivivni, vagyis még többet, mint amit eddig is élveznek. Ennélfogva javaslom, hogy a felsőházi tagoknak a főrendiházi tagok köréből való választása az általános képviselőválasztással egyidejűleg azokra bizassék, akik az országos képviselőválasztáson is szavazati joggal birnak. T. Nemzetgyűlés! Az angol Bryce-féle javaslat, amelyet annyiszor idézett a ministerelnök ur is, nem az angol lordok családjaira akarja bizni, hogy a lordok házába kezdetben 81, később pedig már csak harminc tagot válasszon, hanem egy, az alsóházból és a felsőházból összeállított bizottságra akarja bizni ezt a választást. Arra az esetre, ha előbbi inditványom nem fogadtatnék el, nekem sem lenne kifogásom az ellen, ha a képviselőháznak egy bizottsága választaná ki az arisztokraták köréből azokat, akik a felsőházban helyet foglaljanak. De azt a rendszert, amelyet a javaslat kontemplál, a magam részéről elfogadhatatlannak tartom. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban legyen szabad egyébként Szeder Ferenc képviselőtársam imént elmondott történelmi megemlékezésének kiegészitéséül rámutatnom még valamire, amit az iskolában egészen másként szoktak tanitani. Nálunk az 1848iki eseményeket ugy szokták előadni, hogy 1848ban azokat a forradalmi reformokat, amelyeket az akkori országgyűlés meghozott és a király is szentesitett, hogy ezeket a magyar nemzet egységes akaratával szemben az átkos osztrák kamarilla és az áruló osztrák császár vonták vissza, és hogy a kamarilla és az osztrák császár volt az, aki szabadságharcra kényszeritette a magyar nemzetet. A valóság azonban nem ez, és ezt szomoNAPLÓ. XLVI. évi november hó 9-én, kedden. 271 ruan kell megállapítani. A 48-as reformok ellen nem az osztrák császár és nem az osztrák kamarilla foglalt állást, hanem a mi konzervativeink, különösen főuraink. Egy gróf Zichy Jenő, egy báró Jósika Samu, egy gróf Dessewffy Emil, egy gróf Szécheny Antal azok, akiknek neveit a történelem kétségbevonhatatlan okmányok alapján megörökitette mint olyanokéi, akik a reformok megszavazása után áskálódtak az osztrák udvarnál és akik azt követelték az osztrák udvartól máimárcius 15-íke előtt és az után is állandóan és kitartóan, hogy oszlassák fel az országgyűlést és hogy a reformereket, az országgyűlés azon tagjait, akik a reformokat akarták, mint forradalmi elemeket fogják le és vérrel-vassal is fojtsák el ezeket a forradalmi reformokat. Azokat a reformokat, amelyeket ma valamennyien szentnek érezünk, mint pl. a jobbágyság felszabaditását, az általános képviseletet, a felelős ministeriumot stb.-t. Idézhetnék könyvekből is, itt van előttem egy egész csomó mű, azonban túlságosan hosszúra nyúlnék felszólalásom. A többek között SzögyényMarieh László országbíró emlékirataiban olvashatom a közetkezőket (olvassa) : »A független felelős kormány követelése... ezen végső eredményére nézve leírhatatlan hatású indítvány, és a szenvedélyes tárgyalás mindinkább növelték aggodalmainkat. Gróf Apponyi György magyar kancellár már komolyan foglalkozott az országgyűlés feloszlatásának eszméjével, számbavette mindazokat az intézkedéseket, amelyeket egyidejűleg foganatosítani szükséges volna. Úgymint : a diéta felosztása dacára esetleg együttmaradó ... követeknek elfogatása, a pesti radikális kör bezáratása, teljhatalmú királyi biztosnak katonai karhatalommal való kiküldése, megyegyülések tarthatásának felfüggesztése stb.« (Peyer Károly : Akárcsak 1926-ban!) Gróf Apponyinál — irja Szögyény-Marich László — báró Jósika Samuval, gróf Dessewffy Emillel, gróf Szécheny Antallal és Wirkner Lajossal, aki kassai nemes és udvari kancelláriai tanácsos volt és aki szintén feljegyezte ezeket emlékirataiban, rendszeres tanácskozásokat tartottunk és mindnyájan az országgyűlésnek azonnal való feloszlatását tartottuk szükségesnek. A király és az úgynevezett osztrák kamarilla ellenezte a feloszlatást. A király és az osztrák kamarilla kinevezték a felelős magyar kormányt és az ármánykodó magyar urakkal szemben a felelős magyar kormány mellett foglalt állást István főherceg, az akkori nádor is. Azonban a magyar főnemesek nem nyugodtak. A reakciós főnemeseket nem hagyta nyugodni az, hogy az ő jobbágyaikat felszabadították, nem hagyta nyugodni az, hogy az ő rendi jogaikból a népképviselet ki akarja őket forgatni. A főnemesek tovább áskálódtak és a főnemesek voltak azok, akik elhatározták, hogy itt valami más módhoz kell folyamodni. És a keresett más módszer az volt, hogy elhatározták, hogy mozgósitják a nemzetiségeket. Ehhez a módszerhez folyamodtak. Ők voltak azok, nem a király, nem a kamarilla, nem az osztrák császár, akik Jellasichot és a horvátokat a nyakunkra hozták. Tessék csak elolvasni többek között Fried jung osztrák történetiró művét, amelyben okmányokkal igazolja ezeket a kétségtelen tényeket. Azonkívül Wirkner udvari tanácsosnak emlékiratából is idézhetek, aki egészen nyíltan megírta, hogyan beszélte meg Jósika báró erdélyi kancellárral a pozsonyi eseményeket és a főherceg nádornak »enyhén szólva, igen különös eljárását«, hogy t. i. nem akart beleegyezni abba, hogy az országgyűlést feloszlassa és a felelős magyar kormányt elárulja. Megirja: hogyan állapodtak meg abban, 42