Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-596
260 A nemzetgyűlés 596. ülése 1926. felsőházi tagok mandátumának összehozatalában szerencsés körülmény az«, hogy nem egy irányból kapják a megbizatást. Kámutattam arra, hogy azok az erkölcsi értékek, amelyek különösen az egyházi szervezetek keretén belül jutnak be az állami legfőbb hatalom és az erkölcsi testületek alátámasztására és javára, épen nem csekély és nem megvetendő erkölcsi erőt jelentenek. Most, amikor felszólalok, Sándor Pál t. képviselőtársam felszólalásához kívánok csatlakozni. Ugy ismerjük őt a parlamentben, mint a zsidóságnak kimondott és kiváló képviselőjét, aki a zsidó érdekekért mindig ki szokott állni a frontra és azokat itt bent a nemzetgyűlésben is keüőképen megvitatja. En mintegy felkérésre szólalok fel ebben a kérdésben és azt kívánom dokumentálni, hogy a zsidóságnak vele szemben vannak bizonyos kivánalmai, amelyek ha talán nem is volnának egész terjedelmükben honorálhatok, de mindenesetre olyanok, hogy ebbei. a vitában meg kell szólaltatni őket. Tudvalevő dolog, hogy a zsidóságnak két különböző szektája, mondjuk felekezete van az egységes zsidó valláson belül a magyar zsidóság körében, amelyek .egymástól a rituális eljárás és az istentisztelet módjában kifejezetten különböznek. Ok maguk tudják a legjobban elbírálni, van-e közöttük különbség vagy nincs, képes-e az egyik irányzat a másiknak képviseletét a saját képviseletének is elfogadni vagy sem. Én ugy találom, hogy akkor, amikor a zsidóság képviseletét meg kell jelölni a felsőházi tagok sorában, nem indulhatunk el a hierarchiai kijelölés utján, mert hiszen közöttük a papságnál hierarchia nincs. így tényleg csak az előadó ur javaslata szerint lehet eljárni, csak választás utján lehet a zsidóság képviselőit a felsőházba kijelölni. Mégis tisztelettel arra volnék bátor rámutatni, hogy szükséges lenne az előadói javaslaton túl a végrehajtási utasításban olyan rendelkezést tenni, hog ugy az orthodox, mint a neológ irányzatnak meg legyen a képviselete a felsőházban, vagyis azt a két lelkészi tagot, akit a zsidóság megválaszt, ugy válasszák meg, hogy az egyiket a neológok, a másikat pedig az orthodoxok válasszák. Ezáltal elismerésre tudnánk juttatni azt a határozott kívánságot, amelyet a zsidóság eddig az erről a kérdésről folytatott vitájában mindig kidomborított. Ha tehát teljesen szabadjára kivannak bízni hogy a zsidóság a hitközségek utján válassza meg a maga képviselőit, akkor méltóztassék majd a kormánynak a végrehajtási utasítás során módot adni arra, hogy mind a két irány a. maga legjobbjaiból választhassa meg a maga képviselőit. Ezeket kivántam itt szóvá tenni azért, hogy a másik fél is szóhoz jusson és módjában legyen a nemzetgyűlésnek az erkölcsi értékek halmazatában ezt a kérdést is mérlegelni. Elnök: Szólásra következik? Láng János jegyző: Szeder Ferenc! Szeder Ferenc: T. Nemzetgyűlés! Előre bocsátom, hogy hozzájárulok ahhoz az indítványhoz, amelyet Szabó Imre képviselőtársam terjesztett elő és amely azt célozza, hogy ez a szakasz teljes terjedelmében töröltessék. Mégis mivel azt látom, hogy egyes képviselőtársaim olyan indítványokkal állanak elő, amelyek elfogadásuk wetén szinte rendházzá alakítanák át a felsőházat, kötelességem erről is történelmi szempontból megmondani a véleményemet. Nem akarok a részletekre kiterjeszkedni, hanem elsősorbán a szakasz 7-ik pontjára utalok, -âineliy à m, kir. honvédség főparancsnokát is odaülteti törvényhozóul az országgyűlés felsőházába. : évi november hó 9-én, kedden. Nem tartom cseppet sem szerencsés gondolatnak azt hogy a fegyveres erő bevonuljon a felsőházba. Nem tartom szerencsésnek a történelmi tanulságokon keresztül nézve, mert ha a szakszerűség szempontjából kerül szóba valamely kérdés, mindenkor ott van a honvédelmi minister, aki megvilágíthatja a kérdéseket. De nem vagyok hive annak az egész világon úgyszólván példátlan elgondolásnak sem, hogy a papság, az egyházak képviselői olyan tömegben vonuljanak be az országgyűlés felsőházába, mint ahogyan ezt a javaslat tervezi, különösen akkor, ha a nemzetgyűlés azokat az indítványokat is figyelembe veszi, amelyek a jezsuita rendházak főnökeinek a felsőházba való bevonására vonatkoznak. (Haller István: Azt nem kivan ja senki! Csak egynek a felsőházi tagságát!) Maga a törvényjavaslat azzal indokolja az egyházi méltóságoknak a felsőházba ilyen nagy számban való bevonulását, hogy a keresztény egyházak Magyarországon mindig fontos államalkotó tényezők voltak és amikor a magyar társadalom összes számottevő elemeinek bevonásával akarjuk újjászervezni a felsőházat, lehetetlen figyelmen kivül hagyni épen ezeknek az egyházaknak kiválasztott fejeit és lehetetlen megszüntetni azofknak történelmi előjogait, mert ezek a történelmi előjogok a magyar társadalomban még mindig számottevő tekintélyt és komoly értéket képviselnek. Nem akarok hosszú vitába szállni ezzel az indokolással, de legyen szabad ennek a megállapításnak 'helyességét teljes tisztelettel kétségbevonni. Igaz. hogy a ministerelnök ur, amikor a magyar nemeségről beszélt, egészen más felfogást vallott, mint aminő, az enyém — amint azt később leszek bátor kifejteni — de már itt ezzel az indokolással szemben is legyen szabad megtenni nekem azt az észrevételt, hogy a történelem világosságánál a papság szerepe nem volt az a tényező, mint amely tényezőnek e törvényjavaslat indokolása beállítja. Legyen szabad e tekintetben történelmi munkára hivatkoznom. (Zaj balfelöl és középen. — Hebelt Ede: Nem tagjai valamennyien a kongregációnak? Az is szakszervezet! — Derülsé.a és felkiáltások a középen: Na! Na! — Hebeít Ede: Olyanforma!) Azt hiszem, alátámasztja ezt a kételyemet ezzel az indokolással szemben a következő: Itt van például Grünwald Bélának »A régi Magyarország« című müve. Mit szól ez a főpapok szerepéhez? Szó szerint olvasom (Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem lehet egy mondatot kiragadni!) Szó szerint olvasom, mert súlyt helyezek arra, hogy ilyen történeti adatokkal támasszam alá fejtegetéseimet. E szerint (olvasa): »Tudjuk, hogy ez az egyházi ugy van szervezve, hogy nem képes nemzeti egyházzá lenni. Céljaira s szervezetére nézve egyetemes s tevékenysége az egész földgömbre kiterjedő. Az egyház egyedüli célja a katholikus vallás terjesztése s uralomra jutása. Az egyház területi , felosztásában alkalmazkodott ugyan -a világrészekhez és országokhoz, de a papság mindig egy nagyobb egész, az egyház tagjának érezte magát, ; akinek hivatása egy .'bizonyos helyen munkálkodni az egyetemes egyház, .érdekében. Hogy az egyház szolgájában mennyi nemzeti érzület maradt meg, az a véletlentől függ; lehet több vagy kevesebb, de hivatásához nem tartozik, sőt sok esetben akadálya lehet hivatása teljesitésének.« .:'••.• T. Nemzetgyűlés ! Szó szerint idéztem ezt a citátumot, amely a főpapság szerepére a tör-