Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-596

260 A nemzetgyűlés 596. ülése 1926. felsőházi tagok mandátumának összehozatalában szerencsés körülmény az«, hogy nem egy irány­ból kapják a megbizatást. Kámutattam arra, hogy azok az erkölcsi értékek, amelyek különö­sen az egyházi szervezetek keretén belül jutnak be az állami legfőbb hatalom és az erkölcsi tes­tületek alátámasztására és javára, épen nem csekély és nem megvetendő erkölcsi erőt jelen­tenek. Most, amikor felszólalok, Sándor Pál t. képviselőtársam felszólalásához kívánok csat­lakozni. Ugy ismerjük őt a parlamentben, mint a zsidóságnak kimondott és kiváló képviselő­jét, aki a zsidó érdekekért mindig ki szokott állni a frontra és azokat itt bent a nemzetgyű­lésben is keüőképen megvitatja. En mintegy fel­kérésre szólalok fel ebben a kérdésben és azt kí­vánom dokumentálni, hogy a zsidóságnak vele szemben vannak bizonyos kivánalmai, amelyek ha talán nem is volnának egész terjedelmükben honorálhatok, de mindenesetre olyanok, hogy ebbei. a vitában meg kell szólaltatni őket. Tudvalevő dolog, hogy a zsidóságnak két különböző szektája, mondjuk felekezete van az egységes zsidó valláson belül a magyar zsidó­ság körében, amelyek .egymástól a rituális eljá­rás és az istentisztelet módjában kifejezetten különböznek. Ok maguk tudják a legjobban el­bírálni, van-e közöttük különbség vagy nincs, képes-e az egyik irányzat a másiknak képvise­letét a saját képviseletének is elfogadni vagy sem. Én ugy találom, hogy akkor, amikor a zsi­dóság képviseletét meg kell jelölni a felsőházi tagok sorában, nem indulhatunk el a hierar­chiai kijelölés utján, mert hiszen közöttük a papságnál hierarchia nincs. így tényleg csak az előadó ur javaslata szerint lehet eljárni, csak választás utján lehet a zsidóság képviselőit a felsőházba kijelölni. Mégis tisztelettel arra vol­nék bátor rámutatni, hogy szükséges lenne az előadói javaslaton túl a végrehajtási utasítás­ban olyan rendelkezést tenni, hog ugy az ortho­dox, mint a neológ irányzatnak meg legyen a képviselete a felsőházban, vagyis azt a két lel­készi tagot, akit a zsidóság megválaszt, ugy vá­lasszák meg, hogy az egyiket a neológok, a má­sikat pedig az orthodoxok válasszák. Ezáltal el­ismerésre tudnánk juttatni azt a határozott kí­vánságot, amelyet a zsidóság eddig az erről a kérdésről folytatott vitájában mindig kidom­borított. Ha tehát teljesen szabadjára kivannak bízni hogy a zsidóság a hitközségek utján vá­lassza meg a maga képviselőit, akkor méltóz­tassék majd a kormánynak a végrehajtási uta­sítás során módot adni arra, hogy mind a két irány a. maga legjobbjaiból választhassa meg a maga képviselőit. Ezeket kivántam itt szóvá tenni azért, hogy a másik fél is szóhoz jusson és módjában legyen a nemzetgyűlésnek az erkölcsi értékek halmaza­tában ezt a kérdést is mérlegelni. Elnök: Szólásra következik? Láng János jegyző: Szeder Ferenc! Szeder Ferenc: T. Nemzetgyűlés! Előre bo­csátom, hogy hozzájárulok ahhoz az indítvány­hoz, amelyet Szabó Imre képviselőtársam ter­jesztett elő és amely azt célozza, hogy ez a sza­kasz teljes terjedelmében töröltessék. Mégis mi­vel azt látom, hogy egyes képviselőtársaim olyan indítványokkal állanak elő, amelyek el­fogadásuk wetén szinte rendházzá alakítanák át a felsőházat, kötelességem erről is történelmi szempontból megmondani a véleményemet. Nem akarok a részletekre kiterjeszkedni, hanem elsősorbán a szakasz 7-ik pontjára utalok, -âineliy à m, kir. honvédség főparancsnokát is odaülteti törvényhozóul az országgyűlés felső­házába. : évi november hó 9-én, kedden. Nem tartom cseppet sem szerencsés gondo­latnak azt hogy a fegyveres erő bevonuljon a felsőházba. Nem tartom szerencsésnek a törté­nelmi tanulságokon keresztül nézve, mert ha a szakszerűség szempontjából kerül szóba vala­mely kérdés, mindenkor ott van a honvédelmi minister, aki megvilágíthatja a kérdéseket. De nem vagyok hive annak az egész világon úgy­szólván példátlan elgondolásnak sem, hogy a papság, az egyházak képviselői olyan tömeg­ben vonuljanak be az országgyűlés felsőházába, mint ahogyan ezt a javaslat tervezi, különösen akkor, ha a nemzetgyűlés azokat az indítvá­nyokat is figyelembe veszi, amelyek a jezsuita rendházak főnökeinek a felsőházba való bevo­nására vonatkoznak. (Haller István: Azt nem kivan ja senki! Csak egynek a felsőházi tag­ságát!) Maga a törvényjavaslat azzal indokolja az egyházi méltóságoknak a felsőházba ilyen nagy számban való bevonulását, hogy a keresztény egyházak Magyarországon mindig fontos ál­lamalkotó tényezők voltak és amikor a magyar társadalom összes számottevő elemeinek bevo­násával akarjuk újjászervezni a felsőházat, le­hetetlen figyelmen kivül hagyni épen ezeknek az egyházaknak kiválasztott fejeit és lehetetlen megszüntetni azofknak történelmi előjogait, mert ezek a történelmi előjogok a magyar tár­sadalomban még mindig számottevő tekintélyt és komoly értéket képviselnek. Nem akarok hosszú vitába szállni ezzel az indokolással, de legyen szabad ennek a megál­lapításnak 'helyességét teljes tisztelettel két­ségbevonni. Igaz. hogy a ministerelnök ur, ami­kor a magyar nemeségről beszélt, egészen más felfogást vallott, mint aminő, az enyém — amint azt később leszek bátor kifejteni — de már itt ezzel az indokolással szemben is legyen szabad megtenni nekem azt az észrevételt, hogy a tör­ténelem világosságánál a papság szerepe nem volt az a tényező, mint amely tényezőnek e tör­vényjavaslat indokolása beállítja. Legyen sza­bad e tekintetben történelmi munkára hivat­koznom. (Zaj balfelöl és középen. — Hebelt Ede: Nem tagjai valamennyien a kongregációnak? Az is szakszervezet! — Derülsé.a és felkiáltások a középen: Na! Na! — Hebeít Ede: Olyan­forma!) Azt hiszem, alátámasztja ezt a kételyemet ezzel az indokolással szemben a következő: Itt van például Grünwald Bélának »A régi Ma­gyarország« című müve. Mit szól ez a főpapok szerepéhez? Szó szerint olvasom (Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem lehet egy monda­tot kiragadni!) Szó szerint olvasom, mert súlyt helyezek arra, hogy ilyen történeti adatokkal támasszam alá fejtegetéseimet. E szerint (ol­vasa): »Tudjuk, hogy ez az egyházi ugy van szervezve, hogy nem képes nemzeti egyházzá lenni. Céljaira s szervezetére nézve egyetemes s tevékenysége az egész földgömbre kiterjedő. Az egyház egyedüli célja a katholikus vallás terjesztése s uralomra jutása. Az egyház terü­leti , felosztásában alkalmazkodott ugyan -a vi­lágrészekhez és országokhoz, de a papság min­dig egy nagyobb egész, az egyház tagjának érezte magát, ; akinek hivatása egy .'bizonyos helyen munkálkodni az egyetemes egyház, .érde­kében. Hogy az egyház szolgájában mennyi nemzeti érzület maradt meg, az a véletlentől függ; lehet több vagy kevesebb, de hivatásához nem tartozik, sőt sok esetben akadálya lehet hivatása teljesitésének.« .:'••.• T. Nemzetgyűlés ! Szó szerint idéztem ezt a citátumot, amely a főpapság szerepére a tör-

Next

/
Thumbnails
Contents