Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-596
Á t nemzetgyűlés 596. ülése 1926. utón haladt és reparálni akarta mindegyik egyháznál — egyet kivéve — azokat a veszteségeket, amelyek érték, addig Petrovácz Gyula t. képviselőtársam azt mondotta, hogy dimimiálódott a római katholikus egyház számaránya. Erre azt felelem, hogy ez rendkivül fájdalmas dolog s Trianon^ következménye, ezt azonban reparálta a törvényhozás, amennyire reparálni lehetett. Szó lehet arról, hogy más utón is reparáltassék, — ezt nem vitatom — csak azt állitom, hogy a történelmi tradícióknak megfelelően helyet kell hogy foglaljon a felsőházban minden római katholikus jurisdictio-val biró egyháznagy, hogy minden római katholikus honpolgára ennek az országnak tudja, hogy jurisdietióval biró egyháznagyai az ő képviseletükben bent ülnek a felsőházban. Ezzel szemben a két protestáns egyház nem állította fel azt a követelést, hogy összes jurisdictio-val biró egyháznagyja bent legyen a felsőházban, mert mi nem tartottuk ildomosnak, hogy .azért lépjünk fel uj követeléssel, mert az arányszám igy vagy ugy megváltozott. Én nem tartom helyesnek, hogy ebben a relációban bebocsáttassék gondolkozásunkba az arányszám kérdése. Tisztára meg kell maradni a jogfolytonosság, a történelmi jogok alapján azzal a követeléssel és kivánsággal, hogy amint más kategóriáknál nem, ugy itt se jelentse ez a javaslat semmi uj jog kreálását. Nem erről van szó, hanem a régi történelmi jogok respektálásáról, arról, hogy respektáltassanak azok a történelmi jogok, melyek már megvoltak és ne érje sérelem egyik egyházat sem azzal, hogy vele szemben Trianon veszteségét excomptálja a törvényhozás. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Más adni valami szuperpluszt és más valami régi jogot elvenni. Ez sebeket szakit fei és nem munkálja azt az egyetértést, amelj 7előttem ideálként lebeg. (Ugy van! Ugy van!) Ezért tisztelettel kérem, hogy a 4. § b) pontjában annál az egyedüli egyháznál, amely kevesebb joggal ruháztatik fel, mint amilyen joggal bírt a régi főrendiházban, amikor adatik több vagy kevesebb, de mégis valami uj jog, vagy reparáltatik a trianoni veszteség más egyházaknál, ne tétessék kivétel. Adassék viszsza ennek az egyháznak ugyanaz a joga, mint amilyet az eddigi régi főrendiházban élvezett. Ezért tisztelettel inditványozom (olvassa): hogy a bizottsági szöveg 4. §-ának b) pontja harmadik sorába a »kettő« szó helyett, »három« szó és ugyanazon bekezdés »legidősebb« szava után a »kettő« szó iktattassék be. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Hé.ii Imre Jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. Nemzetgyűlés! (HaHjuk! Halljuk!). A t. előadó urnák azt az indítványát, amelynek alapján kimondatott, hogy két rabbi választassák a zsidó felekezet képviseletére- van szerencsém a következő indítvánnyal megtoldani (olvassa): »Inditványozom, hogv a bizottsági szöveg 4. §-a b) pontjának hatodik bekezdése helyére a következő szöveg iktattassék: »Az izraelita vallásfelekezet képviseletére az izraelita hitközségek által életfogytiglan választott két lelkész rabbi... — utalás a 43. §-ra.« Köszönettel és hálával nyugtatom, hogy a kormány maga volt inieitátora annak hogy az izraelita felekezet két képviselővel vegyen részt a felsőházban. (Rothenstein Mór: Kint lesznek a vizből! — Derültség.) Azt hiszem, hogy ebben a Házban igen kevés képviselőnek van fogalma a tekintetben, hogy mit jelent a kormánynak eme sua sponte évi november hó 9-én, kedden. 2'57 tett indítványa kifelé, a külföld felé, különösen ott, ahol eddig Magyarország a legnagyobb gyűlölettel találkozott, ott, ahol folyton mi kellett hogy odaálljunk, mint pionírjai annak a gondolatnak, hogy odakint túlfeketén látják a magyarországi dolgokat. Sajnos, sok tévhit van, amit máig sem tudtunk még eloszlatni. Ezzel a küzdelemmel kifelé és befelé nekünk izraelitáknak, zsidóknak mindenkor a legnagyobb harcunk volt. Azt hiszem, hogy azzal az intézkedéssel, hogy maga a kormány indítványozza hogy két lelkész, két rabbi választassák be, még pedig mindkét hitfelekezet részéről az orthodoxok és neológok részéről, a méregfogát ki fogjuk tudni rántani a kérdésnek, amire pedig mi képteleneknek bizonyultunk. Hiszen voltaképen hogyan áll a dolog! Az izraelita felekezet nem akar ezzel konkurrálni. Magyarország mentalitása még nem jutott el oda, hogy mi egyenlő jogokat kérhessünk a többi felekezetekkel. (Lendvai István: A fajnak igy is több joga van!) Ha t. képviselőtársam megengedi, fel fogom őt világosítani, hogy nincs több, jóval kevesebb van! (Lendvai István: Fajról beszéltem, nem felekezetről!) A mi törvényeink minket nem fajnak hanem felekezetnek ismernek el, a mi vallásunk a zsidó vallás, de vagyunk olyan magyarok, mint akárki ebben az országban, és teljesitettük a mi kötelességünket 1848-ban épugy, mint ahogyan teljesitettük a háborúban is. Ma már azok a kőtáblák, amelyek emeltetnek mindenütt az országban, nevekkel bizonyitják, hogy arányszámban is sok, 10.000 ember esett el az ország védelmében a zsidók közül és minden zsidó csak vallásában volt zsidó, érzésében azonban magyar volt. Megtagadtatni a mi hazánkat sem a múltban, sem most nem engedem, t. képviselő ur, ma sem engedhetem és sohasem is engedem, mig élek. Én magyar vagyok, a zsidók is mind r magyarok, csak a vallásuk zsidó- (Haller István: Ez a két kérdés teljesen összefér, ^ az nem következés, hogy nem lehet magyarérzésü valaki, mert zsidó felekezetű vagy fajú.) Én ismerem Haller 1 képvisleőtársam ideológiáját, hiszen ő volt az, aki azt hiszem, 1920-ban engem kapacitálni akart, hogy mi deklaráljuk magunkat ebben az országban nemzetiséggé. Ö volt az, aki idézeteket hozott ide és engem ki akart tanítani, hogy legjobban tesszük, ha nemzetiséggé válunk és ugy illeszkedünk be az ország rendjébe. Az én idetartoziásom magyar, mert az én idetartozásom sokkal régibb keletű, mint a t. képviselő uré. (Haller István: Miért régibb! Ez először vitatható, hogy régibb-e, másodszor nem állította soha senki, hogy nem magyarérzésü!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Ne méltóztassanak állandóan közbeszólni. Sándor Pál: Méltóztassék elhinni, hogy én örülök a legjobban, hogy a vallási súrlódások már enyhülnek és én vagyok a legszomorúbb, ha látom, hogy ez a kicsi ország, ez a kis Magyarország, ez a 8 milliónyi lakosság vallási torzsalkodásban él. Méltóztassék elhinni, hogy ha volt idő, amikor együvé kellett, hogy tartozzunk és nem szabad különbségeket teremteni, amikor nem volt szabad gyűlöletet prédikálnunk, hanem a szeretetet kell hirdetnünk a vallások között, akkor ez a mai idő az. amikor már kezdünk felfelé tápászkodni és kezdjük kiheverni azokat a bajokat, amelyekben voltunk. Minderről én nem akartam beszélni, most 40*
