Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-596

A nemzetgyűlés 596. ülése 1926. évi november hó 9-én, kedden. 249 előadó módosítása nem egyéb, mint a legitizmusnak a paragrafusokba való becsempészése. Pedig itt nincs másról szó, mint az 1920. évi I. tcikk megállapításainak beiktatásáról. Hogy ennek alapján ki hogyan gondolkozik, erről egyáltalán nincs most itt szó. tessék tehát megnyugodni, hogy ezúttal az 1920. évi I. tcikk szellemének fentartásáról van szó. Méltóztassék ezután megengedni, hogy egészen röviden néhány megjegyzést tegyek a vitában elhangzottakra. Nem akarok itt senkivel polémiába bocsátkozni, de mégis azt hiszem, hogy néhány megállapítás, vagy kijelentés talán még jobban tisztázza ennek a sokszor emlegetett jogfolytonosságnak kérdését. Azt is hiszem, hogy ezen felszólalásom még jobban indokolja, hogy minden nagy tiszteletem mellett is gróf Apponyi Albert iránt, mégis miért láttam szükségesnek bizonyos különbségekre reámutani gróf Apponyi Albertnek egy régebbi beszédéből ismert felfogása és az én felfogásom között. Felszólalásom ezt is világosabbá fogja tenni. Nekünk és nekem, akik a jogfolytonosság tiszta elvéből indultunk ki, azt vetik a szemünkre, hogy mi túlságosan ragaszkodunk a formai jogfolytonossághoz. Részemről semmivel sem ragaszkodni jobban, mint ahogy kell. Azt mondom, hogy akkor, amikor meg lehet tartani a formát, azt önkényesen ne változtassuk meg, ha csak nincs vis major vagy valami más körülmény, ami kényszeritőleg lép fel, — hiszen ez a vis major — ezt nem indokolja. Különben kénytelenek vagyunk betartani a formát. Ez nem túlontúl! ragaszkodás a formai joghoz. Ez kötelesség, különben illuzóriussá válik az alkotmányos forma. Épen ezért, mert igy ragaszkodunk a formához, tudniillik, hogyha nem kell, ne sértsük és ne dobjuk el, azért nem helyezkedtünk mi forradalmi alapra az 1920 évi I. tc.ben. Ezért volt teljesen igaza gróf Bethlen István ministerelnök urnák, amikor Rassay Károly t. képviselőtársammal szemben megállapította, hogy nem az 1920 :

1. te. szakitotta meg a jogfolytonosságot, hanem bizonyos faktumok eredményezték ezt és nem egy ilyen törvény meghozatala. Épen ezeket a faktumokat iktatjuk most törvénybe. Tehát a jogfolytonosság nem az 1920 :

1. tc.-kel szűnt meg, — amit én is vallok — sőt ellenkezőleg, az 1920 :

1. te-kel az alkotmányos élet jön vissza egy rendkívüli formában. És mert nem akartunk szembehelyezkedni az ősi alkotmánnyal, mert nem akartunk uj alkotmányt teremteni, azért nevezzük ideiglenesnek ezt a mai egész alkotmányjogi berendezkedést. Ha tehát én az 1920 :

1. te. alapján alakult mai alkotmányos rendszernek az ideiglenességét megállapitom, ebből nem az következik, hogy a jogszabályokat tartom ideigleneseknek, melyeket a nemzetgyűlés hoz, hanem a meghozatal módját, tudniillik azt, hogy ebben az ideiglenes alkotmányos rendszerben a jogszabályok létrejönnek. Ezt a módot tartom én ideiglenesnek. Az 1920 :

1. te. meg is mondja, hogy miért tér el a regitől. Az 1920 :

1. te három tényt állapit meg és utána ezt mondja : »mindezeknél fogva az államfői hatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált.« Mihelyt pedig a jogszabály létrejövetele a törvény szabta rendes formák között lehetetlenné válik, a jogtudomány illegális, nem rendes módon létrejött jogszabályról beszél. Innen van az, hogy az ideiglenes alkotmányos életnek végéivel a jogfolytonosság szempontjából bizonyos reparációra van szükség. Ezt nevezte Pesthy Pál igazságügyminister legalizálásnak. Ámde szerintem nem olyan értelemben kell legalizálni, mint Pesthy Pál igazságügyminister nekem imp utálj a, — legalább is beszédjéből igy veszem, ki. — Én nem azt gondolom, hogy minden törvényt, amelyet hoztak itt, legalizálni kell, hanem igenis, igazolni, legalizálni kell azt az ideiglenes állapotot, hogy hét vagy nyolc esztendeig a már az alkotmányban meghatározott másik szerv, a királyi hatalom néikül jöttek létre jogszabályok. Amint a nemzeti akaratot az 1920,: I. tc.-ben kialakult szerv elismerte, ugy kivánom én s ezért utaltam a hitlevélre, hogy a másik faktor ugyanígy elismerje és kijelentse, hogy ezen állapot nem volt semmi egyéb, mint a szükség teremtette helyzet és hogy a nemzetnek ez teljes alkotmányos joga. Ebből méltóztatinak látni, hogy amint 1920-ban nem a királyi jog szűnt meg, hanem megszűnt a királyi hatalom gyakorlása, ugy ne menjünk ezen a megállapításon túl s maradjunk meg azon az, alapon, hogy semmikép se kerüljünk alkotmányjogilag forradalmi térre. Én tehát azt kivánom, hogy — s erre helyezem a súlyt — a jogfolytonosságnak a királyi hatalomban gyökerező szála se vágassék -elSemmi mást nem kivánok és rendkívül örülök, hogy a ministerelnök ur felszólalásában ugyanezt a felfogást látom. A ministerelnök ur is megállapította, hogy megszakadhat a jogfolytonosság felülről, a fejedelmi abszolutizmus által. Erről 1920-ban nem volt szó; vagy alulról, forradalom révén - itt lehetne szó forradalmi tényekről, de nem forradalmi jogalkotásról, — harmadszor megszakadhat kívülről jövő, külső beavatkozás, vagyis kényszer révén. Ez a harmadik eset forgott fenn az 1920:1. te. idején. S épen azért, mert ez forgott fenn, azt hiszem, ha ez a körülmény megszűnik, akkor újból egészen más, uj helyzet előtt állunk. Sőt azt is mondja a ministerelnök ur (olvassa): »Nem lehet azt mondani, hogy a király szemben állott volna ezzel a törvénnyel. Sőt ellenkezőleg, az én információm az, hogy a király a törvény meghozatala ellen soha kifogást nem emelt.« Ez majdnem több, mint amit én megállapítottam, mert a vis majort abszolútnak fogadtam el és ha nem tudnám, hogy a király hogy gondolkodott, maga a tény is elég volna arra, hogy jogosnak ismerjem el, hogy a nemzet 1920-ban az alkotmányos életét akarta folytatni. Azt mondj cl Si ministerelnök ur, hogy a nemzetgyűlés tartozik a. királyi hatalom ujragyakorlásának módjait megállapítani. Milyen gondolat rejtőzik e megállapítás mögötti Ugyanaz, amelyre én helyezem a súlyt, hogy a királyi hatalom maga nem szűnt meg. Azt is mondja a ministerelnök ur, — s nagyon örülök, hogy ezeket, mint az én felfogásommal kongruens dolgokat felolvashatom — (olvassa): »Ki a szuverenitás birtokosai A nemzet. A nemzet fogalmában benne van a király is.« De, — folytatja a ministerelnök ur (olvassa): »a törvény bevezető része ezt mondja: a nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverenitás kizárólagos képviselete megállapítja stb.« Mármost ezt az utóbbit a ministerelnök ur az 1920:1. tc.-re vonatkoztatja. Az első megállapítás pedig általános érvényű. Evvel a ministerelnök ur azt akarja megállapítani, hogy íme, a nemzetgyűlés az 1920. évi I. tc.-ben kizárólagos szuverenitást állapított meg magának. Ez igaz. Meg is kellett állapitania. mert a vis major olyan volt, hogy a második törvényhozási faktor nem működhe39*