Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-595

242 A nemzetgyűlés 595. ütése 1926, törvényekben vannak lefektetve. Ők reprezentációt kivántak a királyi tanácsban. Miért? Azért, mert a tulaj donképen i törvényhozás eldöntése és előkészítése itt történt. Hogy ezt nem hivták felsőtáblának ? — hiszen a nevén talán nem fogunk megakadni. Felhozták itt a német jelenlegi weimari alkotmányt is. Hát, a weimari alkotmány szerint van egy Reichstag és egy Reichsratb. Én azt állítom, hogy ott kétkamarás rendszer van, velem szemben pedig ezt több képviselőtársam ismételten vitatta. Itt van Wittmayer munkája, amelyben így magyarázza meg a kettőnek egymáshoz való viszonyát, (olvassa): »Durch dieses ungemein wirksame Pressionsmittel des Volksentscheids erhält das Veto des Reichsrats für das Gros der Fälle annähernd die Klangsstärke eines absoluten Einspruchs, wenn schon nicht einer Sanctionsweigerung des alten Bundesrats und mehr als die normale Gegenwirkung eines vollwärtigen Oberhauses.« Mi történik a Reichsratban, amely nem parlamentáris 1 Az, hogy minden törvényjavaslatot ott be kell nyújtani és a törvényjavaslatokat már ott elbirálják. Már most a név és az is. hogy hogyan van szervezve, nem fontos ; hogy az egyik parlamentáris, a másik pedig nem parlamentáris, mert az egyes államok kiküldöttei vannak benne, amint HZ a, szenátusban, az Unióban van, vagy ugy, mint a Bundesrat és a Ständerat van a svájci köztársaságban, — ahol a törvények hozatalához egy másik szervnek is hozzászólása, vétója, konzultatív votuma van ; ez is a törvényhozásnak az egyik szerve. Épen ugy a királyi tanács is tényleg a törvényhozás egyik szerve volt és bogy ez volt, bizonyítja a köznemességnek az a helyes törekvése, hogy ők is be akartak oda jutni. Amint tehát kezdődik a magyar országgyűlések igazi története, kezdődik tulajdonképen a két kamara is. Akik az országgyűlés történetéről eddig irtak — és ez nemcsak az én megállapításom — azt tanítják mind, hogy lényegében a két kamara, minthogy ez a rendi kettéválással összefüggött, már a XV. században tényleg meg volt, ugy hogy akkor nem vitatkozhatunk e felett, mert kétségtelen, hogy nem volt egykamarás országgyűlés. A táborozó országgyűlésekre eljöttek a prelátusok és bárók, sőt a király is megjelent; a határozatokat meghozták részben, vagy elvetették, vagy vita volt felette, de a királyi tanács, mely magva a főrendiháznak, és előkészítője a törvéhozásnak — meg volt kezdettől fogva. Ami & nemesség fejenként való részvételének megszűnését illeti, méltóztassék elolvasni, mit mond erről Hajnik Imre, a legnagyobb tekintély, aki egész életét a magyar jogtörténet búvárkodásával töltötte. Erről szóló akadémiai értekezésében meg méltóztatnak találni az összes adatokat. Talán Horváth Zoltán képviselőtársam mondotta azt, hogy idegenkedett a főnemesség a köznemességtől. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) ö valami erősebb kifejezést használt. Ez nem felel meg a történelmi tényeknek. A köznemesség nem akart eljönni az országgyűlésekre. Utoljára 1572-ben kisérletet tettek — Miksa tetté — hogy a nemesség megjelenését birsággal kéns

r

szeritsék ki. Erre a vármegyék felírtak és azt mondták: Mi a reprezentációt akarjuk, nekünk olyan terhünk ez, nem akarunk ebben részt venni. Nincs szó arról, hogy a főrendek megvetették volna a köznemeseket. {Felkiáltások a baloldalon : Lenézték , Őket !) Nem nézték le, ők maguk kérték a repreévi november hó 8-án, hétfőn. zentációt; tessék elolvasni a vármegyei felterjesztéseket. Ők annyira igénybe voltak véve a hadkötelezettség teljesítésével, olyan nagy terhek nyugodtak rajtuk, hogy nem voltak képesek eleget tenni ennek és maguk kérték a felmentésüket. Ezek voltak electí nobiles előbb és azután lettek deputati. Most áttérek arra a megállapításra, mely szerint a kétkamarás rendszer ellentétben áll a külföldi fejlődéssel. Erre vonatkozólag is hivatkozás történt már, azt hiszem Beck Lajos t- képviselőtársam hivatkozott arra, hogy MacDonald határozottan a kétkamarás rendszer hívének vallotta magát. Nemcsak Mac Donald, hanem egy másik igen nagynevű szocialista vezető, Thomas is, aki szintén ugyanezt a kérdést tárgyalja, és azt mondja, hogy lehetnek és vannak is eltérések a Labour-Movement-et illetőleg abban a kérdésben, hogy vájjon fentartandó-e egyáltalában a kétkamarás rendszer, vagy sem, ami azonban az ő véleményét illeti, amint mondja, ő a kétkamarás rendszer hive. Ezt Thomas mondja az ő munkájában, a »When Labour Rules« címűben. Méltóztassanak az urak az eredeti szöveget erre nézve elolvasni. Csak arra hozom fel, hogy egy MacDonald és egy Thomas határozottan a kétkamarás rendszer hívének vallják magukat. Ez ma mindenesetre arra a gondolatra késztet engem, hogy vájjon igaz-e az, hogy az egykamarás rendszer a jövő zenéje. A szocialisták képviselői, az ő nagy munkájukban, amelyeket irtak, ilyen határozott állásfoglalásokat tesznek. Most áttérek arra, hogy vájjon az egykamarás rendszer ellen Angliában milyen indokolással küzdenek ma, és milyen indokolással kívánják épen a felsőház reformját. Selborne 1925 május 19-én beismeri azt a tényt (olvassa): »hogy mi egykamarás rendszerben élünk — ő mondja ezt —, a képviselőháznak egy fanatikus többsége a szovjet-rendszert is életbe léptetheti, ha ugy akarja. Ez a világnak egyetlen civilizált országa, ahol bármely természetű változás alkotmányunkban vagy alapintézményeinkben a ház többsége által keresztülvihető két éven belül. Ez jelenti azt, hogy egykamarás rendszerben élünk. Mi demokrácia vagyunk, mégis azt kell mondanunk, hogy egy rettenetes travestiája a demokráciának az, midőn eltűr olyan rendszert, amely szerint változások történhetnek akkor is, ha a választók többsége a legélesebben tiltakozik ellene. Országunkban forradalmi változások vihetők keresztül ugyanazon módon, mint egy csatornázási törvény keresztülvihető. El lehet-e képzelni, hogy a jelenlegi kormány elhagyja helyét ;anélkül, hogy gondoskodnék azokról a biztosítékok ról, amelyekre alkotmányunknak és alapintézményeinknek elengedhetetlenül szükségük van.« Ezt mondja ő a felsőházi reformról. Én az én előadói beszédemben egyenesen arra mutattam rá, hogy a kétkamara demokratikus szempontból szükséges. Ezt az állitásomat méltóztassanak naivitásnak tartani, — talán a tudós naivitásának, — mindenesetre fentartom továbbra is, mert ahol ezt láttam, hallottam és olvastam, ott nem naiv emberek foglalkoztak vele, hanem nagyon is gyakorlati államférfiak. Önök igenis beszélnek pártdiktaturáról és pártabszolutizmusról. A pártszervezet a mai parlamentáris kormányzatnak egyik szükséges kelléke; enélkül nincs parlament. Ez igy van és most már egyebet is mondok. Lehet egykamarás diktatúra is. Épen az, hogy ez egy kamaránál lehetséges, azokat, akik a tiszta demokráciát akarták megvalósítani, arra inditotta, hogy nem elégedtek meg ezzel az egyetlen szervvel, amely a szuverenitásnak — mondjuk — teljességével lép fel. Méltóztatott itt épen a római példára hivatkozni és ez eszembe jut most. A tiszta