Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-595

A nemzetgyűlés 595. ülése 1926, hogy szabad-e nekik ezen az utón haladniok. Hiszen elősegítik ennek az országinak romlását. Világ-válságok között élünk, nem tudjuk, mikor robban ki valamely veszedelem. Együtt kellene lenni ennek az egész nemzetnek. Mindenesetre engedni kellene, hogy a nemzet kellő időben megnyilatkozott akaratával jelentkezhessek, hogy: követelem most már a kötelességeim mellé a jogokat is! T. Nemzetgyűlés ! Az lesz a vége, hogy a polgármilliókat, a dolgozó milliókat elkedvetlenítjük, úgyszólván elsatnyitjuk s ha azután jön egy nagy alkalom, a nemzetnek, a milliók tömegének nem lesz érdeke, mert nem lesz meg a kellő alap a szolidaritásra, hogy a nagy kötelességek teljesítésében, résztvegyen. Láttuk, hová vezetett az osztályparlament, a privilégiumok parlamentje, a privilégiumos törvényhozás. Oda vezetett, hogy ma Magyarországnak csak egyharmada van meg. Ne menjünk tovább ezen az utón. Végre meg kell cáfolnunk Széchenyinek azt a diagnózisát, melyet erről a nemzetről hazafias elkeseredésében mondott, hogy: nincs küzdő nemzet s minden bajnak ez a forrása! Naplójában is azt mondja: az én szegény honfitársaim az egyedüliek a világon, akik minden legkisebb ellenállás nélkül, minden boldogságuktól, a szabadságtól is meg hagyják fosztani magukat. Még ma is Széchenyi-időket élünk, még meg lehet érteni, hogy a Széchenyi korabeli honfitársak elnyomva, megrettentve, idegen szuronyoktól és talán kényelemszeretetből is, mert legalább a mindennapi kenyerük meg volt, minden legkisebb ellenállás nélkül meg hagyták fosztani magukat a szabadságuktól, boldogságuktól, de ma ezt nem tudom megérteni, hiszen a magyar nemzet manifesztálta, hogy benne milyen erős akarat, bátorság lakik. Ezt a polgárosztály manifesztálta, — természetesen a munkásosztályt is együttértem, mert hiszen ezt nevezem munkás-polgár osztálynak — manifesztálta, hogy hős, bátor, hogy meghalni is tud semmiért, szalmaszálért, annál is rosszabbért, idegen érdekekért. Odakint szaladtunk szuronnyal szuronyok ellen, ezernyi, százezernyi fegyver ellen, golyózáporban. Én elcsodálkozom, elálmélkodom, hogy azok, akikkel együtt voltam odakint és akikkel ezt cselekedtük, idehaza megrémülnek egy-két kis fenyegetéstől, egy-két névtől, Scitovszky, Sztranvovszky, meg nem tudom én miféle nevektől. (Derültséf) a jobboldalon.) Megrémülnek egy kis választástól. A magyar polgárnak is — mint más állam polgára teszi — egyszer már végre fel kell vetnie a fejét és odaállania, hogy: én felkiáltójel vagyok és az én jogkörömhöz ne merj hozzányúlni! (Derültség és zaj a jobboldalon.) Azt hiszem, hogy a magyar polgárnak odakint meg is van az önérzete; megvan a maga méltósága iránt való érzéke, nincs más hátra, minthogy idebent legyünk hozzá méltóak. Ne csináljuk a régi idők pogány kultuszát, hogy ez az ország nein tudott ellenni anélkül, hogy mindenféle fajta ilyen-amolyan embert, akinek hatalom jutott a kezébe, istenné ne tegyen. Ez pogány kultusz volt, mert az a nemzet nem a maga életét elte, nem a maga egyetemes, nagyszerű erejére, megnyilatkozásaira, megmutatkozásaira volt büszke, nem magában bizott, hanem elomló, semmi kis porhantokat, porszemeket tett meg istenekké, mintha valami pogány vallás hive lenne, nem intézményekben " kereste a maga nagyságát, boldogmlását. a maga biztositékait, hanem az Isten is tudja hogyan, odáig tudott elpuhulni, odáig engedte magát hipno. évi november hó 8-án, hétfőn. 229 tizálni és szuggerálni, hogy semmitérő emberekből isteneket csinált. Az lett nála magyar politikában, a magyar közéletben, ami Sandwich szigetén volt divat. Ott tiszteletszámba, kitüntetésszániba és kegyszámba ment az, hogy a népnek megengedték, hogy az elhalt törzsfőnök hulláját felfalják. (Derültség a jobboldalon.) íme, igy lehet szuggerálni egy népet s ha erre is lehet szuggerálni, másra könnyebben lehet szuggerálni, tehát szuggerálják mindenre. Hiszen szuggerálták arra is ezt a népet, hogy saját ellensége előtt boruljon le, azokat imádja;; hiszen lehetett ennek az országnak egy részét szuggerálni és egész Sandwich szigetté tenni, hogy még Haynaut is díszpolgárrá választotta; hiszen sok mindenre lehetett szug*gerálni, hogy Istennek ismerte el azokat, akik tönkretették őt, akinek köszönhető az egyharmad Magyarország, de egyszer ennek végének kell lenni, egyszer rá kell ébredni arra, hogy egy ember, akármilyen hatalmas legyen is, nem több, mint egy marék hamu, amiből sár és vér lesz és nem érdemli meg, hogy Istenné tegyük meg. Lamartin e szavaival fejezem be beszédemet, ő mutatott rá az emberistenitésnek nagy veszedelmére, a Robespierre-korszakban. Azt mondotta a francia forradalom végezetének, hogy a francia nép szuggesztíó alá került, amelynek körében sárból és semmiből levő értéktelen embereket, akiket semmi nem tett jelentőssé, csak az, hogy hatalmuk volt és osztogathattak, istenné tett. És ezek a szerencsétlen franciák nem gondolják meg, hogyha istenné teszik az embereket, a végén is csak egyetlen ember marad, aki gyilkosa lesz a többinek. Gondolják meg a t. túloldalon, fogjanak össze, hogy ellenálljanak ennek a javaslatnak, ! amely megint csak embereket akar hatalmassá tenni, amely csak egy személyes uralom bebiztosítására alkalmas, mert ha nem állnak talpra és ezen az utón önök tovább mennek, há nem a nemzetben magában és annak intézményeiben keresik a nemzet boldogulásának megmentésének és jövendőjének útját, hanem semmiféle poremberekhez tapadnak oda, félelmükben talán, hogy a választáson rosszul bánik önökkel, olyan emberekhez, akik osztogathatnak kegyeket, akkor t. többség önök istenné teszik azt az embert, aki végül egyedül marad, és az egyedül maradó ember, aki a tömeg felett korlátlanul uralkodhatik, az mindig rosszra vetemedik, abból mindig Robespierre lesz és gyilkosa a többinek is. A javaslatot az elmondottaknál fogva nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Lendvai István ! Lendvai István: Tisztelettel kérem a Ház tanácskozóképességének megállapitását. Elnök: Kérem a jegyző urat, sziveskedjék a jelenlevő képviselők számát megállapitani. Perlaki György jegyző (Megszámlálja a jelenlevő képviselőket): Huszonhét! Elnök: Minthogy a Ház nem tanácskozóképes, az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A szó Lendvai képviselő urat illeti! (Halljuk! Halljuk! a középen.) Lendvai István: T. Nemzetgyűlés! Egy sirhal oin rémlik elém, amikor a felsőházi javas-lathoz általánosáigban hozzászólani kivánok. Az a sirhalom ott domborodik a magyaróvári temetőben, 22 koszorú bánatos fehér virágai