Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-595

A nemzetgyűlés 595, ülése 1926. évi november hó 8-án, hétfőn. 217 Itt talán megvolt mindkét jog-alap, mindkét előfeltétel: hogy a nemzet akarata keresztültörte magát az őt istentelenül, erkölcstelenül, a természet rendje ellenére elnyomó önkényen; megvolt a másik is, a katasztrófa, az összeomlás s ennek következtében megvolt az alap arra, hogy rendelettel szabályozzák a nemzetgyűlés összeülését és minden tekintetben megvolt az alap arra, hogy ama rendelet alapján a nemzetgyűlés összeüljön és alkotmányozzon. De amint igaz ez az első nemzetgyűlésre, annyira nem áll a második nemzetgyűlésre, mert a második nemzetgyűlés előtt nem voltak meg azok a feltételek, amelyek feljogosítottak volna valamely hatalmat, egyetlen embert, vagy akár tizet is arra, hogy egy uj nemzetgyűlést más alapon összehivjon. össze lehetett volna hivni az uj nemzetgyűlést a gróf Bethlen István által is elismert 1920. évi I. te. alapján, de nem lehetett összehívni egy oktrojált rendelet alapján; ez már csakugyan forradalom. Itt teljesen egyetértünk gróf Apponyi Alberttel ós mindenkivel mással abban a tekintetben, hogy forradalmi alapon állunk. Azt mondja gróf Bethlen István az 1920 :

1. te.-re, hogy az egy kötelességet szab ránk- egy morális kötelességet, hogy a papirosalkotmány helyett történelmi alkotmányt csináljunk. Azt mondotta, hogy az 1920 :

1. te. szelleme morális akadálya annak, hogy mi megmaradjunk az egykamarás rendszer mellett, íme itt a szellem elég, a sorok között kiolvasható valami, az indokolás elég amikor pedig az 1920 :

1. te. 10. §-a határozottan rendelte, hogy az 1920 :

1. teikkel törvény esitett választójogi rendeleteket, amelyek akkor már törvények voltak, csaik törvényhozás utján lehet rendezni, akkor az nem volt a t. gróf úrra nézve sem morális akadály, sem morális parancs, hogy csakugyan a törvényhozással intéztesse el ezt a kérdést. Hát persze, a t. ministerelnök ur, mint az önkény reprezentánsa mindig aszerint magyarázza a törvényeket, ahogy az az ő gusztusának és érdekeinek leginkább megfelel, nekünk azonban szaván kell őt fognunk. Ha egy törvényben már a szellem elég arra, hogy morális akadályokat állítson fel, akkor figyelmeztetnünk kell arra, hogy itt nemcsak a törvény szelleme, hanem a törvény rendelkezése szerint is morális akadálya volt annak, hogy önkényesen félretegye a régi nemzetgyűlés választójogát és választási rendjét. A meg nem támadott, sőt a gróf Bethlen István által is glorifikált 1920:1. te. 10. §-a kimondja (olvassa): >:A nemzetgyűlés az 1919. évi augusztus hó 7. napja óta az alkotmányos jogrend és a jogbiztonság helyreállítása végett alakult kormányok és tagjaik rendeleteinek érvényességét elismeri; felhatalmazza azonban a ministériumot, hogy ezeket a rendeleteket a szükséghez képest hatályon kívül helyezhesse módosíthassa vagy kiegészithesse.« Itt megáll a t. ministerelnök ur és azt mondja, hogy nekem tehát ezen az alapon jogom van az 1920 :

1. tcikket megelőző rendeleteket hatályon kivül helyezni és módosítani. De a törvény tovább is szól és azt mondja (olvassa): »Utasittatik egyúttal a ministerium, hogy amenynyiben e rendelkezések a törvényhozás hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkoznak, mielőbb megfelelő törvényjavaslatókat terjesszen a nemzetgyűlés elé.« Ebből» ha valaki nem rosszhiszemű, ha valaki nem zsarnok, ha valaki nemcsak a para- « grafusokat keresi és azoknak betűivel ós formáival akar érvelni, akkor el kell ismernie, hogy a törvény egyenesen eltiltotta a ministerelnököt attól, hogy eme törvény ellenére a törvényhozás tárgyát rendeleti utón szabályozza. Hiszen nehéz az ember helyzete ebben a Házban, nehéz azzal a kormány- és többségi szellemmel szemben, amely uralkodik, de tessék csak elképzelni — és ezt egészséges szellem mellett szinte felháborodással kell elitélni — hogy szabad-e, lehetséges-e az, hogy amikor a törvény elrendeli, hogy a törvényhozás tárgyát törvényhozás utján szabályozzuk és mielőbb javaslat nyujtassék be, lehetséges-e csak erkölcsileg, a moralitás szempontjából, a legprimitívebb becsületesség szempontjából is az, hogy amikor a miniszterelnököt a törvény utasítja a javaslat benyújtására, azt nem nyújtja be, hanem kihúzza a törvényhozási ciklus idejét és mesterségesen egy helyzetet állit elő, azt mondván, nem szabályozta a törvény a választójogot, tehát én fogom szabályozni. Csakugyan útjában állt a moralitás még azért is, mert annak a nemzetgyűlésnek törvénye alapján, amely általános, egyenlő és titkos választás mellett ült össze, — amely a nemzet tiszta akarata volt, mint gróf Bethlen István is elismeri, — ha csak egy csepp moralitás lett volna a miniszterelnök urban, akkor nem lehetne jogait megcsorbitania. Még valami mentség lenne számára, ha ki; terjesztőleg intézkedett volna, de egy jóhiszemű nemzet ajándékát arra használni fel, hogy a nemzet az ő kezébe adja a kardot, a puskát, a szuronyt, a hatalmat, hogy ezért cserébe megölje, ez mindennél immorálisabb, amit csak elképzelni lehet. Ez a moralitás érvényesül ebben az egész ügyben épen azért, mert a tisztelt ministerelnök ur csak egyéni önkény szerint cselekedett. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) mert nem voltak meg annak feltételei, hogy szükségrendeletet bocsásson ki, mert nem maga a nemzet diadalmas forradalommal törte keresztül magát az önkényen és vette kezébe a maga sorsának intézését s mert nem katasztrófák hoztak létre egy vacuumot, amelyet kitölteni kellett. S mert ezek a feltételek nem voltak meg, neki sem a moralitás, sem a törvény, sem a primitiv emberi tisztesség szerint nem volt joga ahhez, hogy hozzányúljon ahhoz a törvényhez, melyet a nemzet tiszta akarata hozott létre. Hiszen mi történt volna a legrosszabb esetben is, ha nem szabályozza újra a választójogot? Az, hogy a régi választójog érvényben marad. Ez a választójog megvolt, e helyett tehát végszükségi alapon nem kellett mást létesíteni. Mármost csakugyan felmerül a jogfolytonosság, a törvényesség kérdése, az a kérdés, hogy ennek a nemzetgyűlésnek van-e szuverenitása, szabályozhatja-e a törvényhozás szervezetét, felállithatja-e jogérvényesen a felsőházat, vagy nem. Jogászilag, a moralitás szempontjából, de a legprimitívebb emberi tisztesség szempontjából is azt kell felelnünk, hogy nem, mert nem törvényes képviselet, nem törvényben gyökerező faktor, hanem csak tény, és mint ilyennek már régen le kellett volna vonnia a konzekvenciákat, hogy szétoszlik és a nemzetet nem akadályozza meg abban, hogy a maga megnyilvánult tiszta akarata sze~'~^t hozhassa a törvényeket. T. Nemzetgyűlés! Csak azon az alapon, 35*