Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-595

A nemzetgyűlés 595. ülése 1926. évi november hó 8-án, hétfőn. 215 igen! — Méltóztassék csaik, azt mondani: visszaállítjuk a sajtószabadságot, visszaállítjuk az esküdtbiróságot, kinyitjuk a börtönök ajtaját azoik előtt, akiket oda a politikai bosszú vetett be. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És egyszerre megvan a békeség, testvérként borulhatunk egymás nyakába és örvendezhetünk azon, hogy végre összetalálkoztunk azért, hogy megmentsünk egy beteg nemzetet. De erre a jószáíndéku felszólításra mi a feleleti A felelet: ez a javaslat, és a felelet: az enyingi beszéd, ahol bejelenti egy prelátusrendü pap, Krisztus szolgája, hogy jön a választás, rémes választás lesz, nyulvadászat lesz! (Rothenstein Mór: A rókára! — Derültség a közepén. — Kun Béla: Választás nélkül!) T. Nemzetgyűlési! Hiába Kószó t. képviselőtársam jóakarata, hiába a mi jóakaratunk is, mert itt folytatódik mindaz* ami ezer éven át folytatódott. Folytatódik történelem, amelyet talán a legtömöTebben, legrövidebben, legkifejezőbben és legmegdöbbentőbben Vörösmarthy irt meg; folytatódik ez a történelem (olvassa): »A népnek atyái voltának s amint atyáik vétkezének, ők ugy hullottanak. A megmaradt nép felsüvölt: törvényt! — és a törvény újra ölt, bukott a jó, tombolt a gaz merény, nincsen remény!« T. képviselőtársam! Ez a felelet az ön jószándéku felszólitására, a felelet az ön kormányától és felelet az ön többségiétől! Különösen látjuk ezt a feleletet ebben a javaslatban, amely előttünk fekszik. Ez a javaslat semmi egyéb, mint — miután az elpusztult, tizenkét esztendőn át szenvedett nép, melynek vére elfolyt, vagyona elfogyott, felsüvöltött, hogy: törvényt! — adnak neki törvényt, amely újra megöli, mert^ ez a javaslat, ha törvénnyé válik, a magyar nép temetése, a magyar demokrácia temetése, örököis negációja annak, amit Kossuth demokráciának nevezett, hogy: mindent a népért és a nép által, és semmit a népről a nép nélkül. Nézzük meg ezt a javaslatot, hogy csakugyan nem az-e, aminek mondom: törvény, amely újra öli! Hiszen ha ez. áldásos, a nemzet érdekeit szolgáló törvény volna, akkor belátná a t. kormány is, hogy erre a törvényre nincs szükség, ez a törvény nem hasznos, nem időszerű, a nemzetnek anyagi károsodást is okoz az erkölcsi mellett s amellett ez a megoldás sem jó. Be kell látnia, mert hiszen ha »A politika az exigentiák tudománya«, amint ezt Kossuth óta tartjuk, akkor tartania kellene azt az elvet, hogy viszont a törvényhozás pedig az exigentiák kielégítése. Ez a javaslat nem elegit ki exigentiákat. Ha azt nézem, szükséges-e, hasznos-e, tehát az exigentiák kielégitése-e, azt kell felelnem, hogy: nem, De az a sajátságos, hogy előbb még egy más kérdést kell felvetnem, egy más kérdésre is kell felelnünk, arra a kérdésre, hogy egyáltalában hatáskörünkbe tartozik-e ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása és törvényerőre emelése. Hogy a helyzet milyen beteg, maga az jellemzi, hogv egyáltalában felmerülhet ez a kérdés és pedig komolyan felmerülhet, amint az elhangzott vitából is kitűnik s amint kitűnik gróf Bethlen Istvánnak felszólalásából is, aki itt órákat szentelt annak bizonyitására, hogy ez a nemzetgyűlés hatáskörrel bír arra, ami különben a hatáskörébe tartozik, hogy töirvényt hozhat. Hát. én is válaszolok erre a felvetett kérdésre. S itt örömmel kell megállapitani, hogy a, t. mini sterelnök ur nem ugyan jószántából, de, ugy látszik, kényszerűségből végre elfoNAPLÓ. XL vi. gadta az ellenzék, az ezen oldalon ülő ellenzék álláspontját, hogy az 1920:

1. te csakugyan komoly törvény, hogy csakugyan nem szakadt meg a jogfolytonosság a múlttal szemben és az ilyen módon, eme törvény alapján létrejött nemzetgyűlésnek kivételes szuverenitása van minden a törvényhozás tárgyát képező kérdésben állást foglalni és törvényt alkotni. Örömmel veszem ezt tudomásul, mert hiszen a t. ministerelnök urnák eddig az az álláspontja volt, hogy a királyi beleegyezés hiányzott; most pedig azt mondja, hogy ez a törvény nemcsak azon okokból, amelyeket elmondott, törvény, hanem azért is törvény, mert a király ehhez, hacsak hallgatólagosan is, hozzájárult; azért is törvény, mert a király az eckartsaui levélben lemondott a királyi jogok gyakorlásáról és a. továbbiak rendezését a nemzetre bízta. Sőt jogforrás a t. ministerelnök ur szerint az is, hogy a külföld is elismerte ezt a törvényt törvénynek. T. Nemzetgyűlés! íme, a zsarnokságnak, az önkénynek a politikája; mindig esetlegességekből él, mindig a pillanatnyi helyzethez alkalmazza a maga teóriáit. Hogy ez igy van, bebizonyítom azzal, hogy a. t. ministerelnök ur Pécsett egyszerűen egyáltalában megtagadta a nemzetgyűlés mindenhatóságát és az 1920:1. te. teljes szabályszerűségét, teljes tartalmi valóságát vagy jobban mondva: nem ismerte el teljes tartalmi valóságban a törvényt. Pécsi beszédében ő azt mondotta, hogy az 1920 :

1. tcikknek a királlyal való vonatkozásban nincs más értelme, mint hogy a király köteles elismerni azt, hogy a pragmatica sanctio megszűnt és megszűnt a kapcsolatunk Ausztriával. Azt mondja többek között (olvassa): »Meg kell állapítani hogy a királyi hatalom gyakorlása nemcsak jog, hanem kötelesség is. A király az állam első funkcionáriusa s mint más választott vagy kinevezett funkcionárius, helyéről el nem távozhat — kivéve a vis major esetét. Addig, amig a vis major tart, legitim jogai meg nem szűnnek, el nem enyésznek, el nem évülnek; de ha megszűnt a forradalom vagy a vis major, ebben az esetben uralkodói jogait gyakorolni újból köteles. Ha tehát ennek akadálya, mint jelen esetben is, hogy a királyi uralkodói jogok gyakorlása bizonyos feltételek elfogadásától függ,« — ezeket a feltételeket az imént jeleztem — »akkor a királynak nyilatkoznia és döntenie kell a felett, hogy elfogadja-e azon feltételeket, amelyeket felállítottak, mert a nemzet attól meg nem fosztható, hogy alkotmányos királya lehessem.« Azt mondotta Bethlen ministerelnök ur az 1920 :

1. te. meghozatala után is, hogy: (olvassa): »A királyt csak vis major vagy forradalom tarthatja vissza, mert máskülönben nemcsak hogy szabad volna, hanem kötelessége is ide visszajönni.« Ez egyenes megtagadása annak, mintha a király az>eckarthsaui levélben uralkodói jogairól lemondott volna, megtagadása annak, hogy az első nemzetgyűlés szuverén lett volna és megtagadása annak, hogy az 1920 :

1. te. teljes értékű, hiszen azt mondta, hogy (olvassa): »A szabadkirályválasztók a jogfolytonosságot^ és alkotmányunk törvényes intézkedéseit boritják fel.« Ma pedig azt mondja, hogy szabadon rendezhetjük az 1920 :

1. te. alapján egész államformánkat, szabályozhatjuk a kormányzás módját. Bethlen ministerelnök ezt is mondotta annakidején (olvassa): »A detronizálás forradalmi cselekmény lenne, amelynek következményei a nemzetre beláthatatlan konzekvenciákkal jár35