Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-594

À nemzetgyűlés 594. ülése 1926. pontok kiélezését iparkodnak kifejezésre juttatni, akkor igazán sajnálattal kell megállapítanom, hogy igy eredményt elérni nem tudunk. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) És felteszem mindenegyes pártról, hogy törekvése, iparkodása, végcélja tulaj donképen az, hogy ebből a végtelenül szomorú helyzetből, amelybe Trianon után jutottunk, megtalálja a kivezető utat, hogy a régi Magyarország ugy területileg, mint alkotmányjogilag is visszajusson abba a helyzetbe, amelyben gyökeret verni s haladni fog tudni a magyar nemzeti érzés révén, amely a múltban egy ezredéven keresztül fentartotta ezt a nemzetet s melynek alapján a kölcsönös megértés mellett az alkotmányjogi kialakulások olyan módon történnek meg, hogy azok alapján a további haladás lehetséges lesz. (Esztergályos János : Ezt már 1922-ben kellett volna elmondania és követnie a képviselő urnák ! — Lévay Mihály : Jobb későn, mint soha !) A képviselő ur kijelentésében is az nyilatkozott meg, amiről az imént szólottam, a rekriminálás. Én azt mondom : ne rekriminál

junk, hanem dolgozzunk (Helyeslés a jobboldalon) haladjunk és ne szemrehányásokkal illessük egymást, hanem keressük meg azokat az érintkezési pontokat (Kun Béla: Például érintkezési _ pont a csendőrszurony a választásokon ! —

n Zaj.), melyek mellett együttesen, egyesűit érővel lehet munkálkodni és tevékenykedni. Nagyon hosszú vita fejlődött ki arról, hogy a jogfolytonosság mikép szakadt meg! A jogfolytonosság megszakadt akkor, amikor a harctéren a katonaság elvesztette azt az erejét, lelkesedését és törekvését, amely odavitte a frontra ; amikor destruálva lett a hadsereg, akkor kezdődött meg a bevezetése annak, hogy ennek az országnak régi alkotmányos utón és alapon való haladása lehetetlenné váljék (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Itt voltam ebben a Házban, amikor a Házat feloszlatták s amikor a kupolacsarnok előtt a Marseillaiset énekelték, (Malasics Géza : Rekedtté kiabálta magát. Én is itt voltam ! - (Zaj a jobboldalon.) Ön itt volt más jogcímen, én pedig itt voltam mint országgyűlési képviselő ! (Malasits Géza : Én mégsem kiabáltam magam rekedtté, mint ön ! — Zaj. Elnök : Malasits képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! Kószó István : Nem akarok annak birálatába bocsátkozni, hogy alkotmányjogilag helyt nem álló, cselekmény volt-e, hogy a nemzetgyűlés feloszlatta magát, a főrendiház pedig működését a dolog természeténél fogva megszüntette, (Horváth Zoltán : Gyávaságból !) mert hiszen csak a képviselőház és a főrendiház együtt volt hivatva arra, hogy alkotmányjogilag érvényes törvényjavaslatokat alkosson és szentesítés végett a király elé terjesszen. (Rotfaenstein Mór: Nagyon humoros! — Zaj.)^ Elnök : Rothenstein képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. Kószó István : Amikor a törvényhozás három faktorából csak egy is hiányzott, a dolog természeténél fogva nem volt többé alkalmas arra, hogy törvényhozási munkát végezhessen. Tehát, amikor az egyik faktor működése megszűnt, ez feltétlenül maga után Vonta azt, hogy a másik, akármelyik két faktor, dolgozni, törvényeket alkotni, a nemzet kormányzatát a képviselőház befolyása mellett végezni tudja. Az előttem szólott képviselő ur felhozta, hogy amikor a képviselőházat feloszlatták, bizonyos éljenzések is történtek. (Mándy Samu : Azon az oldalon! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Igen, éljenNAPLÓ. XLVI. évi november hó 6-án, szombaton. Í95 zések történtek: Hock János és társai éljeneztek, mert ugy találták, hogy most ők jutottak győzelemre. A fronton való destruálás megmételyezte a nemzetet itt bent az országban is, s ez szomorú pyrrhusi győzelem volt, melynek szomorú napjai következtek. Ezekben a napokban az volt a feladatunk, hogy megkeressük az utat és a módot arranézve, hogy a megtörtént helytelen irányitások, helytelen dolgok szanáltassanak, — hogy ezzel az időszerű kifejezéssel éljek — és hogy a nemzetnek az ily módon megszakadt jogfolytonnosságon alapuló munkálkodása és tevékenykedése lehetővé tétessék. Természetes dolog, hogy a megtörténtet meg nem történtté tenni lehetetlen, ennélfogva az a feladatunk és kötelességünk, hogy legalább olyan helyzetet teremtsünk, amely bázist jelent a jövőben való munkálkodásra s alapot szolgáltat arra, hogy régi alkotmányunkat, ha nem is egészen abban az alakban, mint a minő volt a háború előtt, ha nem is egészen abban az alakban, mint ahogy az egy ezeréves múlton keresztül a történelmi fejlődés szerint kialakult, azonban lehetőleg összeillesszük a jelennel és annak alapján biztosítsuk a jövőt. (Helyeslés a jobboldalon. — Malasits Géza : Ezt tette ön ?) Arról tehát, hogy a jogfolytonosság miért és miben szakadt meg, kár vitatkozni. (Farkas István : A jogfolytonosság helyreállitása voit a mozirekvirálás is! — Zaj!) Ez nem eredményes munka, ez nem bír értékkel, az alkotó munka megteremtése tekintetében és a haladás szempontjából egyáltalán nem jelent olyan értéket, amiért érdemes lenne annyi időt eltölteni, mint amenynyit eltöltöttünk a javaslat tárgyalásánál. (Horváth Zoltán: Ezt Bethlennek mondja a képviselő ur! — Malasits Géza: És a saját társainak! — Rothenstein Mór : Bethlennek mondja, aki három óra hosszat beszélt ! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak ! Koszó István : Bethlen ministerelnök ur rá volt kényszeritve az önök felszólalásai folytán, hogy a kérdésről nyilatkozzék, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) neki tehát nem lehet szemrehányást tenni azért, mintha ő okozta volna, hogy ez a kérdés igy, per longum et latum tárgyaltatott. (Hébelt Ede: Mi rá vagyunk kényszeritve, hogy védjük az ország érdekeit az önök támadásaival szemben ! — Zaj.) Elnök : Hébelt képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! Koszó István : A képviselő urak, akik ehhez a kérdéshez hozzászóltak, legnagyobb részben elfogadták, hogy a kétkamarás rendszer, mint ősi alkotmányunkból eredő törvényhozási forma, továbbra is fenntartassák. Ennek az országnak a XV. századtól kezdve állandóan kétkamarás rendszere volt és a gyakorlat azt mutatta, hogy bevált. Voltak bizonyos események, melyek kifogás alá eshetnek, ez tagadhatatlan, de egy ezredéves nemzet életében azok a változások, melyek a királyi családok változása folytán előfordultak, mind olyan koefficiensei voltak a régi kormánynak, amelyek néha előnyösen, néha pedig hátrányosan befolyásolták azt az alkotmányirányzatot, amely abban az időben vezetőszerepben volt. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a kétkamarás-rendszer kérdése nem vált volna be Magyarországon, mert igenis bevált, és ha az urak Apponyi Albert ama kijelentését akceptálják, hogy a jogfejlődésnek lépést kell tartania a változott viszonyokkal, akkor azt fogják látni, hogy ez meg is történt 1885-ben a főrendihá-z megváltoztatásával, amikor a kormánykinevezés alapján olyan egyének kerültek be a főrendiházba, akik részint szakismeretük, részint pedig tapasz' taiataik alapján alkalmasak arra, hogy az általuk 82